Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-09-25 / 39. szám
Huszonegyedikév folyam. 39. szám. Pápa, 1910 szeptember 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős - szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési díjak (egy évre 8 K, félévre 4 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs címére küldendők. Emlékezés Váll Ferencre ... — Születése századik évfordulóján. — Száz éve már, hogy egy hivő családba Beszállt a boldogságnak angyala; Hajtást hozott régi családfa ága S egy szép reménynek feslett bimbaja. Édes öröm verőfényes sugára Tölté meg a szülői kebleket, És szállt belőlük égfelé a hála . . . — Váli Ferencünk ekkor született! — S ez a melegség — telve szeretettel — Vehette körül kisded bölcsejét, S bizonnyal ebben növekedett fel, Ez tölté meg fogékony kebelét, — Ezt vitte útra a szülői háztól, Midőn kiröppent pályát kezdeni, S nem tért el soha vezércsillagától, Csak azt követte, a mi isteni. — Professzor lett, bölcseség hirdetője; Bár nagy tudású — mégis oly szerény! Tanítván: az igazság szólt belőle, Ha mézet gyűjtött tudás mezején. S megfűszerezte gyöngéd szeretettel, Miként egy bölcsen nevelő atya, — S áhítatos, hü vonzalommal telt el Az őt hallgató ifjak csapata. Ott áll imé, mint egy János apostol, Ülő tanítványok veszik körül, Óh, nem remegve, félve a szigortól, — Leikök bizó, szivök vidám, örül; Nem, nem lehet, hogy így a mag elvesszen, Mit a magvető buzgón hinteget, Ki kellett kelni fogékony szivekben S aztán — az ifjak igazán hívek! Körmend, 1910. évi szeptember hó 20.-án. S nem csak ezek, hanem kik ismerék őt, Szelíd, jó leikéért mind tisztelék! S annak, ki hozzá, a közelébe jött: Előtte állt egy nyájas, tiszta kép, Nem szótalan, óh nem rideg, hideg lény: A szeretet zendült meg ajakán, Tekintetén szivjóság volt, meleg fény, S jót tenni tudott egyedül csupán ! Hogy ö ilyen — és a miénk volt egykor, Te jól tudod, mi Alma Materünk, S bár teste eltemetve, már régen por, Mégis, mint egy élőre gondolunk: — Nem, óh nem is halt meg, kiáltjuk bátran, Nem halhat az meg soha — sohasem, Ki lelke kincsét hagyta e világban; Emlékét a hü hála tartja fenn! Igen, hálával emlékszünk te rólad, Főiskolánk jeles tanára, te! Szivökben élsz a hű tanítványoknak, Neved felejtés nem — nem törli le! Sőt azok is, akik nem ismerének, Csak úgy hallották hired — nevedet: Hallatára a sok, nemes erénynek, Tisztelve őrzik meg emlékedet! Óh, éljen is örökké szép emléked Együtt a többi nagy emlékivei; Növelje fényét iskolánk hírének, Mely nagyjait ím nem felejti el! Ragyogjanak is tündökölve, fényben A régi tisztes, szép és nagy nevek, S tanárok és tanítványok egyképpen Példát, buzdítást tőlük vegyenek! Fülöp József.
