Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-06-26 / 26. szám
Huszonegyedik évfolyam. 26. szám. Pápa, 1910 junius 26. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL. A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez: Kis József felelős = szerkesztő címére küldendők. = Megjelenik minden vasárnap, Az előfizetési dijak (egy évre 8 K, félévre 4 K), hirdetések, reklamációk: Faragó János főmunkatárs cimére küldendők. A Borromáus-encíklíka. Irta : Szűcs József, az aisóőrsí református egyházközség; lelkésze. A napokban méltán nagy port vert föl a pápai kirohanásról, mely az egész világ közvéleményét foglalkoztatta, s a német protestáns közvélemény, képviselöház és diplomácia erélyes föllépése folytán már visszavonák a „Die Kirche“ német egyházi lap a következően cikkez: „Az ultramontánok nekünk, evangélikusoknak különös előszeretettel vetik szemünkre a római egyház ellen való türelmetlenséget és gyűlöletet. Az evangélikus szövetséget kikiáltják heccszövetségnek, míg a katholikusok békességszeretetét nem győzik eléggé feldicsöiteni. Mennyire panaszkodnak holmi mellőzésről, elnyomatásról, kivételes törvényekről, melyek a katholikusokat másodrendű állampolgároknak minősítik. Mindig a kulturharc-vágyat jajgatják, mely a katholikus egyházat fenyegeti. És akad* nak evangélikusok, kiket az ilyen beszéddel fel lehet ültetni és belátásra, türelemre intenek a római egyházzal szemben; nem oly rosszindulatú az, mint némely hevesvérüek feltüntetik ; nem szabad azt egyes ferdeségekböl, s a központ szónokainak és Íróinak elszólásaiból Ítélni meg. Sőt a katholikus egyház némely, vagy éppen sok tekintetben példányképül szolgálhat mi nékünk. Úgy rajzolják ezt, mint „testvér-egyházat“, mely természetes szövetségestársunk a romlás és hitetlenség ellen folytatott harcban. Olyasféle szükségtelen udvariasságokat cselekszenek a római kúria és megbízottai iránt, melyek gyakran az önmegalázás színében tűnnek fel, udvariasságokat, melyekre az evangélikus egyház hiába várna. Újabban éppen evangélikus politikusok nem átallották az ultramontánokkal egy oly szövetségre lépni, mely csak arra való, hogy az ultramontánizmusnak és az ö csatlósainak hatalom-vágyát megvalósítani segítse. Némelyek valósággal is hitték, hogy az evangélikus és katholikus egyház közt a béke és megegyezés útját készítik elő és óvatosan kerültek mindent, ami ezt a pompás békemunkát megzavarhatta volna. Nos, ezt a béke-álmot hirtelen megzavarta egy éles harci riadó, mely május 29.-én jött ki a Vatikánból, és mintegy égő fáklyának világossága tárult a helyzet fölé. Most tudjuk, hányadán vagyunk. Most tudjuk, hol kell keresnünk a türelmetlenséget, a harc-vágyat, a szükkeblüséget. Most leplezte le Róma legtitkosabb gondolatait és céljait. És nem holmi névtelen heveskedök és fanatikusok, kik a harci riadót kivágták, s az égő fáklyát kigyujtották; maga a pápai kormány az, ki a pápa aláírásával ellátott, ünnepélyes nyilatkozatot kibocsátotta felvilágosítás és miheztartás végett a földkerekség valamennyi katholikusai részére. A mi reánk, evangélikusokra vonatkozó rész szószerint így hangzik: „E bajok közepette elbizakodott és lázongó emberek támadtak, a Krisztus keresztjének ellenségei, alacsony érzésű emberek, kiknek istenük a hasuk. Ezek nem az erkölcsöket akarták megjavítani, hanem a dogmákat tagadták, növelték a rendetlenséget és szabad folyást engedtek a maguk és mások zabolátlanságának. A legromlottabb fejedelmek és népek szenvedélyei után indulva, megvetették az egy
