Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-05-29 / 22. szám

186. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1910. Vegyes közlemények* Kormányképviselők. A m. kir. vallás- és közoktatás­­ügyi miniszter az 1909 — 1910. tanév végén tartandó érettségi vizsgálatra a pápai református főgimnázium­hoz dr. Kacsák Pongrác kecskeméti állami főreál-iskolai igazgatót és ismert zeneszerzőt, a csurgói rejormátus Jőgimnáziumhoz pedig dr. Ferenczy Árpád sárospataki református jogakadémiai tanárt küldte ki kormány­képviselőül. Lelkészképesítö vizsgálatok. A ref. lelkészképesítő vizsgálatot tenni szándékozó papnövendékeket értesítem, hogy a vizsgálatok idejét a tavaszi kerületi közgyűlés június 26 — 30. napjaira tűzte ki és hogy ehhez képest június 26.-án, délelőtt 10V2 órakor kell jelentkezni az igazgatói irodában, amikor az indexeket, illetve az előző lelkészképesítő vizsgálatról szóló bizonyítványt, továbbá a segédlelkészí szolgálati bizonyítványokat be kell adni, valamint a vizsgálati díjakat lefizetni. Az Írásbeli vizsgálat június 27.-én, délelőtt 8 órakor, a szóbeli vizsgálat pedig június 28.-án veszi kezdetét; a vizsgá­latok sorrendjét a lelkészképesítő bizottság fogja meg­állapítani. Pápa, 1910 máj. 26. Dr. Horváth József theol. igazgató. Magyar istenitisztelet Bécsben. Református isteni tiszteletet tartott magyar nyelven Bécsben Balogh Elemér pozsonyi református lelkész virágvasárnapjáu és május 8.-án. A virágvasárnapi istenitiszteleten nyolcvanhatan, többek közt gróf Khuen-Héderváry Károly né, május hó 8.-án százhuszan vettek részt. Az utóbbi alkalommal a hivek az előre hirdetett értekezleten szintén együtt maradtak és a még ismeretlen hivek egybegyűjtésére mind a húsz kerületben intézkedtek. Balogh Elemér lelkész már összegyűjtött 283 családot, illetve családfőt és egyháztagot ... Derék munkát végez Balogh Elemér ; dicséret, elismerés illeti érte ! Tájékozásul. Többek tudakozódásaira tájékozásul a koDgrua- és adócsökkentési államsegélyekre vonatkozó­lag a következő értesítés szolgáljon : A lelkészi kongrua félévenként, rendszerint január és július hónapokban; az adócsökkentési államsegély szintén félévenként, és pedig április és október hónapok­ban folyósíttatik. Rendkívüli esetben azonban meg­történhetik, hogy a kiutalás más hónapban történik. Mind a kongrua-, mind az adócsökkentési államsegély­ről a nyugta egy példányban állítandó ki, még pedig az előbbeniről bélyeges, az utóbbiról bélyegtelen. A kongrua nyugta eBperesileg láttamozandó, s az esetleges levonások az esperesi hivatalok által a kongrua-nyugta belső lapjára az aláiráeok után számszerűleg följegyez­tetnek, azzal együtt, hogy mi célra történik a levonás. Az esperesi aláírás nélkül érkezett nyugták vissza­küldetnek. Az adócsökkentési államsegély-nyugtákat a konventi elnökség Budapestről, a központból küldi a lelkészi hivatalokhoz. A gondnok és lelkész által aláirandók, az egyház festékes pecsétjével ellátandók, s az egyházkerületi pénztárhoz történt beküldés után a következő címen kapják az egyházak a segélyt: „N . . . református egyház gondnokának11, melynek a postán leendő felvételére a pénzkezelő egyházi gondnok jogosult, ő lévén felelős az egyházi pénzekért. Ez a kerületi elnökség intézkedése. A kongrua-illetményeket minden lelkész saját nevére címezve kapja meg. Az egyházak részére kiutalt egyéb állami- és konventi segélyekről egy példányban bélyeges nyugta állítandó ki, s az esperesi hivatalok által ezek is aláirandók. Felvétel a pápai református leánynevelö-intézetbe. A pápai református leánynevelő-intézet (polgári leány­iskola és tanítónőképző) internátusába június hó 25-ig kell felvételért folyamodni. Az internátusi ellátási díj 500 K, félkedvezményes díj 450 K, kedvezményes díj 400 K, mely utóbbi kedvezményekben ref. vallású, szegénysorsú, jómagaviseletű és szorgalmas növendékek, elsősorban a dunántúli egyházkerületbeli lelkész- és tanító-leányok részsesülhetnek. Első alkalommal történő jelentkezésnél a felvételi kérvényhez csatolandók : 1. születési , 2. ujraoltási , 3. polgári iskolai felvételért folyamodóknál négy elemi, tanítónőképzőbe folyamodók­nál négy polgári vagy felsőbb leányiskolái osztály el­végzését igazoló bizonyítvány, 4. tanítónőképzőbe pályá­zóknál ezen kívül a lelki és testi épséget igazoló bizo­nyítvány. A kérvények a nagy tiszteletű és tekintetes főiskolai igazgató tanácshoz intézendők s az intézet igazgatóságához Pápára küldendők. Szives tudomásul. Több oldalról hozzám érkezett tudakozódásra ezen az utón is értesítem a nt. lelkész és t. tanító urakat, úgyszintén a szülőket és gyámo­kat, hogy az 1910—11. tanévre szóló köztartási segé­lyekért f. évi junius hó 20 ig kell folyamodni. A kér­vényeket a nt. és tek. igazgató-tanácshoz címezve, szegénységi és iskolai bizonyítvánnyal fölszerelve hoz­zám kell beküldeni. Tandíjmentességért és tankönyv­segélyért szeptemberben, a beiratkozáskor, alapítványért 1911 február 5 ig kell folyamodni. Bárminemű fel­világosítással mindig készséggel szolgálok. Pápa, 1910 máj. 14. Faragó János főgimn. igazgató. Tanító-árvák felvétele a Magyarországi Tanítók Arvaházába. A jövő iskolai év kezdetére a Magyar­­országi Tanítók Árvaházába néhány új tanító-árva fog felvétetni. Ezen helyekre Magyarország bármely vidé­kén működött kisded-óvó-, elemi nép- és polgári iskola, tanító, képezdei tanár és tanfelügyelő árvája pályázhati A felvétel iránti folyamodványok legkésőbb ez évi június hó 10.-én, délelőtt 12 óráig Tóth József királyi Régner Pál templom- és díszfestő Pápa. Templomok festéséről számos elismerő levél! — Több kiállításon kitüntetve! Több pápai templom restaurátora ! — Elvállal szobák, termek művészi festését! Alapittatott Í871-ben. — Cím- és betüfestészet! — Modern kivitel! — Szolid árak! — Alapíttatott Í87f-ben-

Next

/
Oldalképek
Tartalom