Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-05-15 / 20. szám
20. szám. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 169. oldal. evangéliomát, ismerjük meg egymást, a miéinket, ügyünket, ne nézzük idegeneknek egymást. A lelkipásztor pedig ne restelje megfogni azt a tollat, ne tekintgessen mindig jobbra-halra, előre-hátra, hogy nem néz-e ferdén rája innen is, onnan is egyházának valami kétes értékű jóakarója, vagyis inkább biztos kátramozdítója. Ne várja, hogy az igazságtalanság meredező kősziklája, amíg csak kerülgeti, bujkál mellette, meghúzódik biztosnak látszó barlangjaiban, — reá omoljon. Inkább tűrjön el egy lelkipásztor az igaz Ságért néka-néka kellemetlenséget (okkal-móddal nem olyan rettenetes mumus ám az, mint gondolnók) mint később, haló poraiban emlegessék letörülhetetlenül és visszavonhatatlanul, mint egy egyháznak tönkrejuttatóját. Mert a Krisztus egyházában nem lehet ám holmi „tedd ide, tedd oda, mit törődöm vele, nem az én bajom, majd rendezze más“ elvű bölcsességgel előre menni, csak hátrafelé. Mondom tehát, ne irtózzék a lelkipásztor sem a toll tói, sem a ferde nézésektől. Mi pedig ne mondjuk : minek ezt, meg azt feltalálni, magánügy . . . Egy egyháznak ügye, baja, előmenetele vagy hátránya sohasem magán-ügy, hiszen az egyetemes egyháznak tagja minden egyházunk. Hát még a — méltán — sokat emlegetett és ajánlott belmissziónak is nem volna ilyesmihez semmi köze? Azt hiszem, hogy van. Fordítsuk csak magyar nyelvre a belmisszió fogalmát, vagyis fordítsuk át a magyar viszonyok közé annak munkásságát. De ne kaptafára dolgozzunk. Ne vizsgáljuk közelről-távolról, nagyítóval és anélkül csak a külföldi viszonyokat csak azért, hogy idő és egyéb veszteségek árán beismerjük, hogy ami másutt jó, itt eredménytelen. Miért eredménytelen ? Mert akik eredménytelenül teszik, az idegen talajt és éghajlatot és az abban növekvő plántákat pompásan ismerik, csodálják, de a magyar talajt, éghajlatát nem ismerik, nem tanulmányozzák, nem értik a magyar viszonyokat, a magyar lelket. íme példának egy tünet. A magyar nép rendkivüli bizalmatlan a törvények, jobban mondva azok kezelői iránt. Jogos-e, vagy jogtalan eme bizalmatlansága, mellékes, de annyira meg van, hogy semmiféle igazának törvényes elintézésében soha nem bizik. A hivatalnokot, jól öltözött pantallóé embert, „úr“-nak tekinti, ami az ő szemében bizony-bizony . . . nem valami jó véleményt jelent. Kivételek osak ritka esetekben vannak, t. i., ha közelről ismervén a nép egyeseknek igazságos eljárásait, látja, hogy az illető igazán beszél, nem csapja és csapta be őt. Akit aztán ilyennek ismer, azt igen is becsüli és nem bizalmatlankodik iránta. Papjában is csak akkor bizik a nép, ha igazán beszél és cselekszik. A nép szemében csak élő múmia az olyan pap, aki beszédében, cselekedeteiben eltér az igazságtól. Egy nagy semmi, egy „malum necessarium“. Rendkívül nagy a hatása és mindig erősbülő a tekintélye az olyan papnak, ki — emberi gyarló határok közt bár — de mégis valóban az „igazságnak fölkent papja“. Ez ám minálunk a fontos belmissziói és szociológiái szempont! Napjainkban meg olyan fontos, hogy következménye ki sem számítható. Beszéljünk mi már most szépen avagy még szebben mindenről, ami szép, jó, üdvös, ajánljuk az orvosságokat, építsük az egyházat - szóval, míg az egyház birtokán nyugodtan türünk jogtalan pocsékolást, jogtalan elbirtoklást. Kezdjünk belmissziói működést — templomot építsünk a torony hegyétől kezdvén lefelé —, míg alólunk kezdik kihúzni a meglevő talajt. Serkentsünk boldog-boldogtalant, — de bizonyosan szegényt, — hogy áldozzon az egyházért, csak fizessen, fizessen, fizessen ad aeternum, amíg a meglevőt, szerzettet, vagy ősöktől örököltét egy szomszéd — legyen az bárki — utalja, mert az néki jól esik. Utalja bizony. Még pedig hogyan ? Lássuk az alsóörsi példát: Mintegy 12 évvel ezelőtt hozzá veszi egy illető a birtokához a szomszédos területet. Ezen keresztül egy ut vezetett a belebb levő néhány más apróbb birtokhoz koosiút gyanánt, keresztül egészen egy patakig, melyen levő gerendán át ment gyalog-út az egyház rétjére, a rajta levő kúthoz. Ez az út vizhordás céljára ősidőktől fogva használt, de nem térképezett. Ezen az utón járhatott a kúthoz a szóban levő szomszéd birtokelődje is, mert ez az út csaknem érintette a szomszéd öröklött birtokának sarkát, hol egy kis ajtó volt, ezen át ráléptek a közös útra, majd a gerendára és tovább a kutig. Most ez a szomszéd az ő vett birtokán is vezetett utat elzárta, nem törődvén azzal, hogy a közben levő néhány birtokosnak teljesen elveszi útját, valamint a közönségnek is vizhordó gyalog-utját. De ő saját magának — öröklött birtokától — nyitott egy egészen más, neki jobban tetsző és alkalmasabb helyen egy utat az egyház birtokán keresztül a kúthoz. Kis ajtót is csináltatott, hidat is (nem gerendát ám, hanem kényelmes hidat!) vezetett a patakon keresztül (mely patak medre egészen az egyházé) az egyház birtokára. E miatt a hid és út miatt pereltünk mi a múlt évben. Mint a múltkor említettem, a járásbiróság eltiltotta ez utat, az összes költségekben ellenfelet marasztalván el. Az ellenfél fellebbezése folytán pedig a törvényszék megsemmisítette a végzést azon felfogása alapján, hogy Művészi kivitelű „ISKOLAI EMLÉKLAP“. Mappaszerüen összehajtható 6 oldalú, szabadalmazott találmány, melyet remek színezésű magyar stílű rajzok ékesítenek. Örök-életű vers-sorok, bölcs mondások nagy magyarjainktól, középen az emléklap, melyre beírandó a tanuló és tanító neve. Az iskolai emléklap szemet, szivet gyönyörködtető, lelket termékenyítő, a művészi szép iránt való fogékonyságot ébresztő alkotás. Emlék, melyben élete alkonyán is öröme lesz a mai nemzedéknek. A gyermek és nevelőik iránt való nagy szeret sugárzik ki minden vonásából. Ára 30 fillér. Megrendelhető: KIS TIVADAR könyvkereskedőnél PÁPA, Fő-utca 21.
