Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1910-04-24 / 17. szám
144. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1910. magyarországi kulturális és jótékony nőegyleteknek egymás közötti érintkezését lehetővé tenni. A különféle, ma még úgyszólván elszigetelten működő nőegyletek ilyenformán egy egységes, hatalmas táborrá egyesülnének s női hivatásukhoz választott emberbaráti és kulturális mozgalmaik ellenállhatatlan erővel ragadnák maguk körébe azokat is, kik az egyes csoportoktól távol állván, azok tényleges működésében részt nem vehetnek. Az egyleti hirek és a női mozgalmak tudósításai mellett a lap társadalmi kérdésekkel, a szépirodalommal s a művészet minden ágával is foglalkozni fog. Meg vagyunk győződve, hogy mindenki szívesen fogja ezen folyóiratot első megjelenésében üdvözölni s — tekintve az erkölcsi alapot, amelyen a folyóirat eszméje nyugszik — a továbbiakban támogatni. A nőegyleteket érdeklő értesítések díjtalanul lesznek a folyóiratban közölve s az első számban megjelen ésre szánt ilynemű közlemények már most beküldendők a folyóirat szerkesztőségébe (Komárom. Klapka-tér). Előfizetési felhívás. „Az akaratszabadságpromlémája“ címen Fejes Áron, nagyenyedi Bethlen-kollégiumi r. tanár és tanítóképzőintézeti igazgató, fölszentelt lelkész értekezést irt s munkáját, ha kellő érdeklődés mutatkozik az iránt, kinyomatni szándékozik. Tájékoztatásul közöljük, hogy szerző az akaratszabadság kérdését történelmi fejlődésében vizsgálja ; ismerteti az akarat psichológiai folyamatát; a lélektani vizsgálódások eredményeit kapcsolatba hozza az erkölcsi és vallásos élet idevágó kérdéseivel; az akaratszabadság értelmezéséből következtetéseket von ethikai célokra. A kérdés tárgyalásában filozófiai, theológiai, szociológiai és pedagógiai szempontokat tart szem előtt. Az értekezés nyomtatásban körülbelől 8 ivet (mintegy 130 oldalt) fog kitenni. Előfizetési ára fűzve 3 korona, kötve 4 korona. Előfizetések, illetőleg megrendelések Földes Ede könyvkereskedő vagy a szerző cimére Nagyenyedre küldendők, 1910 május 1-ig. Gyűjtőknek öt példány után egy tiszteletpéldány jár. Az értekezés 1910 augusztus 1-re jelenik meg. Vegyes közlemények. Egyházkerület! közgyűlés. Dunántúli református egyházkerületünk f. hó 26-án Pápán közgyűlést tart. A közgyűlés keretében fogják állásába ünnepélyesen beiktatni Beöthy Zsoltot, pápai ref. főiskolánk újonnan választott illusztris gondnokát. A beiktató-ünnepségre dr. Antal Gábor püspökkel és gróf Tisza István főgondnokkal élükön a kerület alkotó tagjai nagy számban fognak összegyűlni Pápára. Rövid válasz. Vágmeiléki úr beismeri, hogy a népiskolai tanügyi bizottság az ideiglenes használatra elfogadott tankönyvek kiválasztásába nem folyt be; én viszont tartozom annak hangsúlyozásával, miszerint én azt nem mondottam, hogy az ő felszólalása egyáltalán, bármikor is felesleges lett volna, hanem azt, bogy akkor, amidőn elhangzott, vagyis megjelent (miután a Benedek könyve 1909 október havában „elhantoltatott“) már felesleges volt. A bírálati díjak fedezése dolgának pedig a szóban volt tárggyal benső összefüggése nincsen! A bírálók nem pénzért dolgoztak, önzetlen s e szorgos szorgalmi időben őket meglehetősen fárasztó munkájokkal kizárólag egyházkerületünk népiskoláinak ügyét kívánták szolgálni s nem várt tiszteletdíjukat, utólag, az egyházkerületi pénztárból kapták. (Ha valaki ebben kételkednék, szíveskedjék módját keresni, hogy munkálataikat átolvashassa /) Ha pedig e költségeket Franklinék az egyházkerületi pénztárnak megtérítették, ezzel azt tették meg utólag, amit az államnál az engedélyezés végett bemutatott tankönyvek kiadóinak előre kell megtenniök. De hát ez már csakugyan üzleti dolog, és az egyházkerület által megbízott bírálókra valósággal nem tartozik ! Tóth Kálmán. Visszhang. Igazán emberbaráti szivre vall Pápavidékinek felszólalása a szerencsétlen papi özvegyek és árvák érdekében. Már ez a felszólalás is hálát ébreszt szivök ben, hátha még foganatja is lenne ! A felszólalás szomorú kiegészítéséül szolgálhat az, hogy míg az evangélikus özvegy papnék 1200 koronás nyugdíjukat — legalább úgy hallottam — előleges részletekben kapják, addig a református papnék utólagosan, mostanában az évnegyedek legutolsó napjain jutnak felényit sem tevő nyugdíjukhoz, sőt az 1910 január 1-től március 31-ig tartó negyedre, még ma, április 6.-án sem vehették fel illetéküket. Hogy mi ennek az oka, igazán jó volna tudni. De hogy egy cseppet sem humánus eljárás, az bizonyos, mert az özvegy papnék arra igen rá vannak szorulva. Úgy tudom, nagytiszteletü Kis József esperes úr az özvegyeknek és árváknak igazán hű pártfogója. (De hát melyikünk nem az ? Szerk.) Kérem, hasson oda, hogy az ő óhajtása e tekintetben is valóra váljék. (Tény, hogy én az özvegyek és árvák nagyobb mérvű segélyezését tartottam elsőrendű teendőnknek. Szerk.) Képtelenségnek tartom, hogy ez ügy szorgalmazásában magára hagyják paptársai, kitartása — többeket megnyerve az ügynek — bizonyára eredményre vezet. Sokaknak tetszetős eszme az is, hogy a papok árvái részére árvaházat állítsunk; igen ám, de ott osak kevés árvát lehetne ellátni s akinek protekciója nem volna — bocsánat a feltevésért —, ha rá volna is szorulva, kimaradhatna. Meg amennyibe ott egy*egy árva nevelése kerülne, talán két három is megélhetne belőle anyja felügyelete alatt s igazán szeretettel mégis osak az anyja nevelheti ám gyermekét, mely szeretetet nem
