Dunántúli Protestáns Lap, 1910 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1910-04-10 / 15. szám

126. oldal. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 1910. annak idején a konventnek Jelentést tegyen. Dr. Baksa Lajos konventi előadd javaslatára a tandíjkárpótlás megállapítása ügyében eljáró bizottságba a püspökök küldettek ki. Dókus Ernő a konventi székház építése tárgyában kiküldött bizottság kimerítő jelentését mutatta be, melyet a konvent tudomásul vett. Dr. Benedek Zsolt az országos református lelkészi nyugdíj- és özvegy-árva gyámintézet végrehajtó-bizottsága részéről referált. Jelentése szerint az intézet életbeléptetéai munkálatai már teljesen befejeződtek s immár pontos adatokkal támogatott jelentések készíthetők az intézet működéséről és életmozzanatairól. A nagy körül­tekintéssel készített jelentést a konvent tudomásúl vette s a benne foglalt javaslatokat elfogadta. A szerdai ülés kiemelkedő mozzanata volt gróf Tisza István felszólalása a lelkészképzés reformja ügyében. Miután Radáesy György előterjesztette a tanügyi bizottságnak ide vonatkozó felterjesztését és a határozati javaslatot. Elsőnek Tisza István gróf szólalt a tárgyhoz. Általános ügyelem közepette el­mondott felszólalását azzal a kijelentéssel kezdte, hogy régóta nem tárgyalt a konvent ily nagy horderejű kérdést, melynek helyes megoldása az egyház jövőjére, a lelkészek működésének modern irányára s lég­­fontosai)!), legmagaeztosabb feladatára döntő fontos­ságú. Érzi annak súlyát, hogy a kérdés minden részle­tére nézve nem kompetens, de annyit megállapít, hogy hogy a lelkészi működés terén nagy hézagok vannak, melyeket be kell tölteni. Ha végig tekintünk — úgy­­mond — egyházi közéletünkön, észre vehetjük, hogy a lelkészi karnál meglehetősen hiányzik az érzék a eura pastoralis és a belmisszió iránt. A társadalmi rétegeknek a Krisztushoz való közelebb hozása úgy­szólván teljesen terra incognita előttünk. A lelkészek e téren, ahol a katholikus egyház messze túlszárnyalja Őket — tájékozatlanok. A lelkészképzést két irányban kell bővíteni. Egyik a szorosan vett eura pastoralis intenzivebb felkarolása, a közvetlen, bensőbb érint­kezés a hívekkel. A másik a foglalkozás a társadalmi mozgalmakkal. A szociológia nem precíz tudomány. Annyira elvont, hogy egyáltalán nem alkalmas a lelkészek felfegyverzésére. A lelkész csak dilettáns fogalmakat szerezhet a szociológiáról. Nem a szociológia, hanem a nemzetgazdaság ismeretére kell törekedni Ezen elméleti ismeretek alapján kell, hogy a lelkész megismerkedjék a gyakorlati kérdésekkel is, melyek az alsóbb néprétegek felemelésére alkalmasok. A eura pastoralis elméleti és gyakorlati utou ismertetendő meg a leendő lelkipásztorokkal. Különösen tanulmányozni kell a külföld ilyeu irányú mozgalmait. Alkalmas­embert tanulmányútra kell küldeni és vele tankönyvet íratni. Nagy súly fektetendő, hogy a leendő lelkész a eura pastoralis falusi viszonyaival ismerkedjék meg. A theoiogusokat el kell vinni a családokhoz, betegekhez,, s később kényesebb feladatokat is lehet reájuk bizni. Abban a reményben, hogy a helyes megoldás ki­számíthatatlanul üdvös eredményekkel fog járni, mig a kérdésnek megoldatlanul való hagyása súlyos bajok­kal, katasztrófával fenyegeti az egyházat, javaslatát a konventnek figyelmébe ajánlja, Tisza István gróf szavait éljenzéssel fogadta a konvent s Nagy Károly, Kenessey Béla dr. püspök, Erőss Lajos dr. püspök álltak fel ezután s hálás köszönetét mondottak Tisza István grófnak azért, hogy az ő messze elhallatszó szavával, ebben a véghetet­­lenül fontos és sürgős megoldást váró kérdésben fel­szólalt és megkongatta az ébresztő harangot. A konventnek csütörtökön volt a harmadik tanács­kozási napja. Báró Bánffy Dezső megnyitván az ülést. Radáesy György a tanügyi bizottság jelentései kapcsán a theologiai akadémiai tanárok állami fizetéskiegészítési- és nyugdíj ügyére vonatkozólag terjesztette elő a bizottság határozati javaslatát, hogy a konvent a fizetéskiegészítés tárgyában Írjon fel a vallás- és köz­­oktatásügyi miniszterhez. Erőss Lajos. dr. püspök ellenzi a bizottság javaslatát. Itt segedelem elfogadásá­ról vau szó s a lelkészképzés terén különösen nem szabad az állam anyagi támogatását elfogadni s ilyen módon az állam esetleges beavatkozásait lehetővé tenni. A konventet különben sem tartja illetékesnek a dologban való döntésre. Az egész ügy a kerületekhez tartozik, azoknak kell nyilatkozniok, hogy milyen álláspontot foglalnak el a theologiai tanárok állami fizetéskiegészítéséoek kérdésénél. Az autonómia veszé­lyeztetésével járna a segély elfogadása. Javasolja, hogy a kerületek nyilatkozattételre szólíttassanak fel. — Révész Kálmán ellenkező véleményen van és sajnálná, ha a püspök indítványa értelmében a dolog halasztást szenvedne. A kerületek közül három már nyilatkozott az államsegély elfogadása mellett. Radáesy György indokolja a bizottság javaslatát és szintén hivatkozik a három kerület nyilatkozatára. Dr. Antal Gábor a legjobb, növénynek a leghasznosabb, biztosan és állandóan ható, szőlő- és gyümölcsfa-permetezőszer tartalmaz klór-rezet, mely a permetezés pillanatá­ban, szénsavas-rezet, mely utólagosan és tartósan hat peronospora ellen, továbbá k0n-präcip, mely oidium ellen véd. A legelmésebb, tudományosan legideálisabb, a gyakorlatban, általánosságban és kivétel nélkül, még peronosporának járványos fellépésénél is kitünően bevált, használatra azonnal elkészíthető permetezőszer. — Ár-ajánlattal, ismertetéssel és tanúsítványokkal készséggel szolgál, ingyen és bérmentve: Pick H. és Társa cég, Änti-peronospora

Next

/
Oldalképek
Tartalom