Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-07 / 10. szám
153 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 154 azután áttért magának a „diák mozgalomnak“ a rajzolására. Örömének adott kifejezést azon haladás felett, melyet megtett a magyar prot. ifjúság legutolsó látogatása óta. Az önérzet és bátorság élesztősére felhozta, hogy ne gondoljuk, mintha egyedül volnánk e téren, nagy azon külföldi ifjú atyánkfiái száma, kik a diákmozgalomból ki veszik részüket nemcsak a keresztyén, hanem a nem keresztyén országokban is. E célból ismertette az 1907 május havában tartott tokioi (Japán) naggyülést, melyen a sok százra menő kiküldött közül több mint 180 esett a keleti országokra, Kina, Japán és Indiára. Kifejtette, hogy az evangéliomnak nem szűnt meg a telkekre ható ereje. Ép e gyűlések alkalmával tapasztalta ezt Fermaud ur. Azonban, hogy ha mi is ki akarjuk venni részünket abban a munkában, melyet e jelszóban fejezett ki Mott János : „A világ evangélizáláea ebben a nemzedékben“, az építést önmagunkon kell megkezdeni, csak úgy lehet az eredményekre jogosító. Kiemelte, hogy a kelet most a legforróbb pont; Japán beengedte a nyugati civilizációt, s a többi keleti államok mind ide irányítják figyelmüket, fiaikat ide küldik tanulni, a tokioi szabad egyetemen csak kínai diák több tanul 5000-nél, s ép azért, mert ez mintegy a kelet gócpontja, irányt ad egész i-elet gondolkodás módjának. S ebben az országbau a keresztyénségnek épen a művelt osztály között van sok hive, mind e mellett azonban nagy kötelességei vannak itt a keresztyén világnak, mert a jelen koré a felelősség, hogy az alkalmat megragadja s elegendő munkást adjon a kelet jövő nagy egyházának a megalkotásához. 28-án este a Ref. Leányegyesület hangversenye keretében tartotta megelőadásátFermaud főtitkár a nagy számmal megjelent közönség előtt. Előadása mintegy folytatása volt az ifjúság körében tartott előadásának. Mint mondá: hajdan kelet árasztott világosságot nyugatra, most pedig nyugatra vár a kötelesség, hogy e fényt vissza árassza keletre. E téren a magyar protestántizmusnak speciális hivatása volt és van, egyrészt mert sokkal nagyobb vallási szabadságot élvez, mint a szomszéd Ausztria, hol megtörtént vele, hogy egy megkezdett gyűlés lefolyását csendőrség akasztotta meg, szétoszlatván a közönséget. Előadása központja Kina lelki és vallási életének ismertetése volt. Az emberiség egy negyed részét képező» 400 milliót számláló Kináról biz nem sok jót tudott mondani a lelkieket tekintve, mert hisz a családi élet a lehető leggyengébb lábon áll. Gyermeket kitenni, eladni, vagy épen megölni büntetés nélkül lehet, senkinek sincs arra gondja. A kér. ifjúsági egyletek azonban bizonyos tekintetben sokkal előbbre vannak, mint nálunk. Nevezetesen Kínában és Japánban összesen öt palotája van az ifj. egyleteknek, holott Magyarországon egy sincs. Igaz, hogy az öt palota árának felét 500000 koronát Vanamaker ajándékozta, a másik felét azonban köztük gyűjtötte Össze Mott János, az Ev. Kér. Diák-szövetségek utazó titkára. Beszédét azzal fejezte be, hogy a magyar ifjúság és protestántizmus még nem tudja, mekkora erőnek van birtokában, mert nem volt alkalma kipróbálni, de amiként védő bástyája volt hajdan a keresztyénségnek, úgy most is annak kell lennie, azonban védelmi állása csak *akkor lesz igazi védelem, ha támadólag lép fel kelet ellen. A tolmács ez alkalommal is dr. Antal Géza theol. akad. tanár volt, kinek bizonyára nagy része volt abban, hogy Fermaud ur elég hosszú előadását mindvégig figyelemmel és érdeklődéssel kisérte a hallgatóság. Fermaud főtitkár két hétig lesz hazánkban, ez idő alatt uj külföldi vendégeink is érkeznek a március 12—13-án Budapesten tartandó naggyülésre : Sarasin- Warnery világszövetségi elnök és más angol és német kiküldöttek. Mindenesetre kívánatos, hogy a ritka alkalmat ne engedjük nyom nélkül elhaladni. Buzdítsuk ifjainkat, hogy minél nagyobb számmal jelenjenek meg e gyűléseken, menjenek el a vezetők is, mert bizonyosan sok nehézség és akadály elhárítására alkalmas tapasztalatot fognak ott szereznv Főleg pedig épülnek mindnyájan. Akik még időben jelentkeznek, kedvezményes jegyet és lakást fognak kapni, ha egy levelező-lapon jelentkeznek Fleischer Gyula urnái, Budapest, Lónyayutca 18. sz. A hit- és erkölcstan tanítása népiskolai uj tantervűnk nyomán. (Folytatás.) Összefoglalás. A tanév vége felé a közép (III—IV. o.) s a felső (V—VI. o.) fokon, körülbelül a következő kérdések nyomán csoportosítjuk az ismételendő s megszilárdítandó, mondjuk megrögzíteni való tudnivalókat, levont igazságokat: Abrakam. Ábrahám elhhatása. III. o. Ki volt Ábrahám? Hol lakott? Milyen ember volt? Ki jelent meg neki álmában? Mit kivánt tőle? Mit Ígért neki? Engedelmes volte Ábrahám? Miért volt engedelmes ? Mit érzett, mit tapasztalt mindig ? Milyeneknek kell nekünk is lenni Isten iránt ? Mit érezünk mi is, ha Isten iránt engedelmesek vagyunk? A tékozló fiú. V. o. Mond el a tékozló fiú történetét! Hol van ez megirva ? (Szentirási hely.) — Kit kell értenünk a tékozló fiú apja alatt ? És a tékozló fiú alatt ? Mit csinált a tékozló fiú ? Mire jutott mikor mindenét eltékozolta ? A nyomorúságban mit bánt meg különösen s mire határozta el magát ? Hogyan könyörgött apjának ? Hogy fogadta őt az apja? Örömében mit csinált? Mit mondott a megtért fiáról ? A haragvó öregebb fiút