Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-02-28 / 9. szám

145 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 146 kitűnő előadásával aratott nagy és megérdemelt sikert. Ezt követte az estély clouja, Tordai Grail Erzsi alle­gorikus játéka, melynek már külső kiállítása — a vál­tozatos szép kosztümök, az ügyesen elrendezett dísz­letek — elsőrendű színpadnak is becsületére váltak volna. A szavalati részeket Öllös Sárika (Hajnal), Bódis Zsófika (Nappal), Csép Vilma (Alkony) adták elő, nemes versenyben nyújtván a legjobbat, legszebbet. Végtelenül bájos volt a hajnalsugarak (hat csitri leánynak) tánca, az aratók felvonulása és tánca, és szivet-lelket andalító a szinfalak mögötti kórusnak éneke. A kórust s a melodramatikus részeket Krausz Adrienne kísérte zon­gorán fiatal leánynál ritkán tapasztalható valódi mű­vészi biztonsággal. Mikor az allegorikus játék utolsó képe után legördült a függöny, zúgó taps szólította újra a pódiumra nemcsak az összes szereplőket, ha­nem Kutassy Mariska internátusi felügyelőnőt is, ki — Hlatky' Ida zenetanárnő közreműködésével — finom Ízléssel s nagy gonddal rendezte a ritka szép sikert aratott farsangi előadást. — A pápai templom-alapra újabban a következő adományok érkeztek : Takácsi (másod Ízben) 1 ‘90 K ; Nagykeszi 7 K, (egyház 4 K, lelkész 3 K); Ajka és és Devecser 92-50 K. (Ebből Szabó Aladár lelkész, Szabó Gyula, Szabó Kálmán, Szabó Béla Ajkáról 5—5 K ; dr. Búzás Kálmán, Györffy Géza, Reinhart Béla 5—5, Barcza Kálmán 10 K ; több ág. hitv. ev., r. kath. és izraelita 1—4 koronát adtak Devecserből.) Tárkány 35-74 K ; Nemeskisfalud 7-02 K. A szép adományokért e helyen is hálás köszönetét mond: Kis József lelkész. — Az ajkai ref. lelkészi hivatalhoz a bánya­szerencsétlenség által sújtott családok részére Vámos 23-10 K, Balatonhenye 8-90 K, Csokonya 20 koronát küldött. — Főúri joghallgatók a sárospataki ref. jog­akadémián. Herceg Windisch-Graetz Lajos és báró Waldbott Frigyes a most folyó tanév II. felére a sáros­pataki jogakadémiára iratkoztak be rendes hallgatókul. Örvendetes dolog, hogy a két ifjú four a Rákócziak iskolájában óhajtja jogi ismereteinek alapját lerakni. — Protestáns központi sajtóiroda. A megbíz­ható és szakszerűbb protestáns egyházi hírszolgálat ér­dekében, a protestáns egyházkerületek és egyetemes egyházi kormányzó testületek elnökségének előzetes megbízása alapján, a fővárosban (VIII., József-körut 75. sz.) Protestáns Központi Sajtóiroda létesült. A leg­modernebb hírszolgálati eszközökkel felszerelt sajtó­iroda működése az egész országra kiterjed. Felelős ve­zetője ifj. Lukáts Gyula fővárosi hírlapíró, aki műkör dósét február 18-án már megkezdte. A sajtóiroda köz­leményeire magánosok előfizethetnek. — Protestáns Papok és Hitoktatók Zseb naptára az 1909. évre. Szerkesztette Vértesy Zoltán. I. évfolyam. Ára kötve 1 K 20 fill. 'Megrendelhető a szerzőnél : Magyarbolyban (Baranyamegye). — Felhívás előfizetésre. Haypál Benő budai ref. lelkész „Vigasztaló igazságok s igaz vigasztalások“ cím­mel óhajt egy kötetbe összefoglalva kiadni néhányat azok közül az egyházi beszédei közül, amelyeket a bölcsen élni akaróknak tanulságára, a szenvedőknek vigasztalására irt s temetések alkalmával mondott el. E kötet magában foglalná : Kiss Károly ref. lelkész, Kozma Sándoj, Horváth Gyula, Simon Dezsőné, Cser­­nátony Lajos, Arany László, Tóth Lőric, Csánky Luiza, Molnár Lajosné, gróf Kuun Géza, Bartha Miklós, Thaly Edith, Baráth Ferenc, Király Pál, Lotz Károly. Hegyi Aranka. György Aladár, dr. Kovács Jánosné, Bóná Géza, almási Balogh Tihamérné, Neuscholsz Gerhard) dr. Hooman Ottóné, Szilassy Béla, Jeney Lajos, bogdi Papp Sándor felett és dr. Kiss Áronról mondott be­szédeit. A kötet április hó első felében kerül ki a sajtó alól. Előfizetési ár: fűzve 3 K, kötve 5 K. Megren­delhető a szerzőnél : Budapest, II., Szilágyi Dezső-tér 3. szám. — Értesítés. Tisztelettel értesítem a nagytiszt, lelkész urakat, hogy a pápai református egyházmegyé­nek a Dunántúli Prot. Lap múlt számában ismertetett egyházi számadásai, költségvetési és adózási nyomtat­ványai sajtó alatt vannak és jövő hét folyamán az összes minták készen lesznek, s az eddig érkezett megrendelések postára adatnak. Addig is a nagytiszt, lelkész urak szives türelmét és további megrendelései­ket kérem. Tisztelettel Kis Tivadar könyv- és papir­­kereskedő, a főisk. nyomda kezelője, Pápán. — Fábián Béla budapesti magkereskedőt, aki egyházunk buzgó tagja, ajánljuk lapunk in. t. olvasói­nak szives pártfogásába. Budapest, IX., Üllői-ut. 11. sz. — A Divat Újság minden hónapban kétszer jele­nik meg. Előfizetési ára nagyon olcsó : negyedévre postán való szétküldéssel két korona húsz fillér. Előfizetni leg­célszerűbben a kiadóhivatalba intézett postautalványon lehet. A Divat Újság kiadóhivatala Budapesten, VIII., Rökk Szilárd utca 4. számú házában vau. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kis József. Főmunkatárs.: Faragó János. Pápa, a református főiskolai nyomda betűivel nyomatta Kis Tivadar. 1909. RÉGNER PÁL templom- és diszfestő PÁPA. Templomok festéséről számos elismerő levél! Több kiállításon kitüntetve! .... Több pápai templom restaurátora! Elvállal szobák, termek művészi festését! =m: Alapítatott ís^i-ben. == Cilii- és betüfestészct! Modern kivitel! Szolid árak ! ■. —: Alapítatott iS7i-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom