Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-21 / 8. szám
129 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 130 Egyesületének vasárnapi szeretetvendégsége. Szeretetvendégség volt ez valójában, inert az egész ünnepség az együttérzés és a kölcsönös szeretet jegyében folyt le. Ott volt a város intelligenciájának nagy része s a termet zsúfolásig megtöltő közönség együtt maradt a késő esti órákig. A programmot 5 órakor Miklós Géza lelkész magasröptű imája nyitotta meg. Fleischer Gyula dr. az egyesület célját fejtegette lendületes beszédben. Giffing Lenke zongorakiséret mellett hegedült, biztos és bensőséges játéka annyira tetszett, hogy ráadást is kellett játszania. Gerő Karolin művészi zongorajátékát is szűnni nem akaró taps jutalmazta. Gerő Gizella, Gerő Karolin zongorakisérete mellett néhány műdalt és magyar nótát adott elő. Talán neki volt a legnagyobb sikere, a közönség szinte nem tudott betelni bájos énekével. Szüts Iván Bolond Imre c. költeményét, Kiss Ferenc pedig Arany Fülemile-jét szavalta nagy hatással* Oroszlán Zoltán fiatalos hévvel elmondott záró szavai után Pázmándi János mondott végimát. A programm után vendégség volt, amelynél bájos leánykák szolgáltak fel olyan buzgalommal, hogy szinte versenyre keltek egymással szolgálatkészség és figyelem tekintetében. A kitünően sikerült szeretetvendégség rendezése Miklós Géza lelkész és Patay Emil hitoktató kezdeményezésére történt, fényes sikere pedig a nyolctagú hölgybizottság érdeme, akik élén Gerő Jakabné elnöknővel, fáradságot nem kiméivé, működtek közre az est sikere érdekében. Az elnökség számítása szerint a tiszta jövedelem 300 korona. — A tavasz előfutárjai megjelentek: a magkereskedők széjjel küldik árjegyzékeiket. Határoznunk kell, kitől vegyünk, hol kapunk jó árut? Bizalom kérdése •ez mindenek fölött, mert a mag külsejéről minőséget megítélni nem lehet, már pedig ha ocsut vetsz, gazt aratsz — tartja a közmondás. A Mauthner Ödön budapesti udvari magkereskedő cég, mely 35 éves eredményes fennállása óta minőén tekintetben megbízhatónak bizonyult, megadja a választ a fönti kérdésre : a cég áruja kitűnő, helyes művelés mellett biztos siker, mely mindenkinek örömet szerez. Árjegyzéke, melyet kívánatra ingyen és bérmentve küld, kézikönyve a gazdának, kertésznek és a természet minden barátjának. — Nyomtatványok az egyházi adózáshoz. A nt. lelkész urak figyelmét felhívjuk, hogy az egyházi adózásnak törvény szerinti vezetése és kezeléséhez szükséges nyomtatványokat a pápai főiskolai nyomda, kitüuő minőségű papíron, a pápai egyházmegye illetékes tényezőinek szakavatott mintái alapján kinyomatta. E minták úgy normál, mint vagylagos adózás esetén kifogástalan használ hatósággal, a törvény és számfejtés teljes ismeretével bírnak, súlyt kívánván helvezni arra, hogy vagylagos adózásról normáivá, vagy viszont — időközbeni áttérés esetéu a már meglevő nyomtatványt eldohni ne kelljen. Az adókezeléshez négy féle nyomtatvány kell és van. 1. Egyházi adófőkönyv, nagy ivén. Magában foglalja az egyházi adónak normál-kulcs szerinti kivetéséhez, °/u levonásra,hátralék, túlfizetés kitüntetésére s két fejezet nélküli ro*’at után, az összes tartozás bejegyzésére szükséges rovatokat. Egy másik főcsoportban a vagylagos kulcs szerinti kivetés, — s egy harmadikban a lerovás s végül az évi mérleg rovatait. Nem képzelhető oly eset, mely elhelyezhető ne lenne e rovatokban. E mellett a nyomtatvány nem komplikált, könnyen áttekinthető. Egy ivre 38 egyháztag neve fér. Kiszámítható a 10 évi szükséglet. Ára ivenkint 8 fillér. 2. Gondnoki napló, az egyházi adó beszedésére. Egy egyszerű másolata a főkönyvnek a kivetés és lerovás rovataiban. Egy lapon itt is 19, egv ivén azonban 76 névnek van hely, mely úgy az előkészítést, mint a leszámolást egyszerűsíti. Ára ivenkint 7 fillér —- 3. Egyházi adó kivetés ive, közönséges iv nagyságában, a főkönyv normál-kulcs szerinti kivetési rovatainak mássa. arra szánva, hogy a főkönyvet — mely beköttetendő lesz — ne kelljen a költségvetés kapcsán az esperesi hivatalhoz elküldeni, amint azt a törvény kívánja. Egy lapra itt is 19, egyre 76 név fér. Ára 4 fill. — 4. Egyházi adókönyv, szines borítékban, 12 évre úgy a rendes, mint, rendkívüli adónak elég és normál, mint vagylagos adózáshoz teljesen megfelelő, szépen és gondosan részletezett nyomtatvány. Egy darab ára 8 fillér. — Ezeken kívül költségvetési, zárszámadási ivek és naplók állandóan raktáron vanuak s K is Tivadar nyomdakezelő urnái Pápán megrendelhetők, ki is a lelkészi kart legpontosabb kiszolgálásról biztosítván, könyvkötőműlielyét az adófőkönyvek bekötésére is ajánlja. Hivatalos rész. Pályázat. Ideiglenes tanítót keresek a madi (Pozsonym.) ref. iskolához a folyó tanévre. Díjazás havi 50 K, lakás fűtéssel. Okleveles és kántori szolgálatra képes egyének előnnyel birnak és véglegesítésre számíthatnak. Az állás azonnal elfoglalandó. — Jelentkezni lehet február hó végéig Tóth Kálmán ref. esperes urnái, Pozsonym., posta helyben. Mad, 1909 február 16. Végh János ref. lelkész. Szerkesztői üzenet. Többeknek. Türelmet kérek, most megint cikktorlódás van. Cs. 1. Megérkezett V—i. A második küldeményt is megkaptam. G. Gy. Sz—1., M. L. V—a. A nekrológot megkaptam. Az érkezés sorrendje szerint fogom közölni. Köszönet. Sz, Zs. D. Megérkezett. Cs. E. S—s. Még nem kerülhetett rá a sor. S. B. B—a. Megkaptam. Köszönöm. J. Á. N—th. Szintén. Felelős szerkesztő és laptulajdonos Kis József. Főmunkatárs: Faragó János. Pápa, a református főiskolai nyomda betűivel nyomatta Kis Tivadar. 1909. RÉGNER PÁL templom- és diszfestő PÁPA. f2HT~ Templomok festéséről számos elismerő levél! Több kiállításon kitüntetveI -------- Több pápai templom restaurátorai Elvállal szobák, termek művészi festését! ....... Alapitatott íöT'i-ben. aasgas Cim- ób hetiifestészet! Modern kivitel! Szolid árak! Alapítatott íST'i-ben