Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-14 / 7. szám
Hit- és erkölcstant oktatás a kezdő fokon. (Bevezetés.) I. osztály. Cél: Intés a csúfolódás, mint rósz szokás ellen. Tanítási anyag: (A beszéd- és értelem gyak. keretében.) Elizeus. A jó gyermek nem csufolődik. (A játszótársak.) A játszó-társakról eszembe jutott egy szomorú történet. Elmondom nektek, hallgassátok qaak ! Élt egyszer, nagyon régen egy Öreg ember. Szép, tisztes, magas, ősz szakállu, de kopasz volt. Az volt dolga, a foglalkozása, hogy faluról falura járt és tanította az embereket sok-sok szép és okos dologra. Mindenütt szerették és tisztelték, ahol csak megfordult. Mikor tanított, prédikált, mindig levette a kalapját. IJgy hivták, hogy Elizeus. (Hogy is hivták? Mit csinált mikor prédikált? Mi is volt hát a foglalkozása? Mire tanította az embereket? Milyen ember volt? Mikor élt?) Igen, ősz Bzakállu kopasz ember volt. Azután egy faluban a gyerekek ott hagyták a játékot, elmentek Elizeust hallgatni. Aztán mikor elmeDt a szomszéd falu felé, elkísérték és csúfolták. Egy-két jobb fiú mondta is, hogy nem illik, nem szabad csufolódni, csúnya szokás, de bizony azok nem hallgattak rájuk. Hanem meg is járták. Az ut melletti erdőből medvék rohantak elő s a csufolódókat széttépték. (Mit csináltak a medvék? Mit gondoltok, miért? Jó lett volna hallgatni a jó fiuk szavára ? Milyen szokás a csúfolódás ? Ki teszi azt ? Csufolódik-e a jó gyermek ?) Bizony a jó gyermek nem csufolódik, mert a csúfolódás illetlen, bűnös szokás, melyért Isten megbüntet mindenkit. Lám azokat is megbüntette, akik Elizeust csúfolták, ő küldte a medvéket, hogy tépjék szét a csufolódó gyermekeket. Azért hát sohse csufolkodjatok ! (Ismétlés, kikérdezés, megjegyzések : a jó gyermek nem csufolódik, csak o rósz gyermek. Sohse csufolkodjatok, mert az olyan bűnös szokás, mely büntetést érdemel.) (Folyt, köv.) Végh István ref. tanító. Jozsue könyve szamaritán fordításban. (Folytatás.) A két szöveg azonban különbözik még kisebb részletekben is. A samaritán hallgat a gilgali körulmetélkedésröl s ez által a pusztából Egyptomba visszavágyódó népre haragvó Jahwe megeqgesztel.éséről (Jozs. V. 1—9.), ép úgy a gibeoni ütközetnél a nap, hold megállásáról (Jozs. X. 12 — 14.). Semmit sem tud atyáiknak idegen isteneknéli szolgálásáról, mit Jozsue a Sikhemben összegyűlt népnek hány szemére (Jozs. XXIV. 14.). De pontos idő adatokat ád mindenütt. Mózes a teremtés utáni 2794. éyben 12. hónap első napján hal meg. Ugyanezen évben ünnepli Izrael jubileumi évét is. Jericho elfoglalásánál Ailan, vagy a massora szerint Achan nem köntöst, ezüs'7,: ' töt s aranyat lop, hanem egy arany bálványkópet. A bűnöst az Ur a főpap efod köveinek elhomályosításával jelenti meg. Ez újonnan talált szöveget Gaster rendkívül fontosnak tartja a szöveg kritikára nézve. Hogy Jozsue könyve nem egy kéz munkája, mint ahogy a hagyomány, majd Jozsue, majd Eleazár, vagy Pinehasénak tartotta, hanem az ország elfoglalásáról szóló különböző elbeszélések gyűjteménye, azt a kritikai iskola régen kimutatta. A kritikusok közönségesen két forrást különböztetnek meg Jozsueban : a régebbi Jehovistát Jozs, I —XII. s XXIV., mely jelen alakjában a Deut.-raal több tekintetben egyezést mutatva deuteronomistikus kiadótól származhat, s az ifjabb XIII- XXIII., mely meg a papi codexxel mutat egyezést, (Driver: Introduction to the literature of the Old Testament. 96. 1.) A kritikusok e boncolását most igazolja a Samaritan Jozsue is. A két szöveg — mint láttuk — csak is a Jehovista forrásban egyezik meg. A későbbi eredetű papi codexxel egyező részt a samarita nem ismeri. Tehát midőn a samaritánok Jozsue könyvét átvették a judeaiaktól, az csak is a JehoviBta részt foglalta magába. Mielőtt azonban a samaritán szöveget a szöveg kritika számára mint döntő bizonyítékot elfogadnék, előbb annak eredetét, keletkezési idejét kell megállapítani. Mint említém, Gaster csak másolatról publikálja a szöveget, melynek eredetije a főpap szavai szerint ma már nem létezik. Tehát a szöveg kritikát előbb reá kell alkalmazni. Gaster az eredeti samaritán szöveg keletkezési idejét több bizonyíték alapján a Kr. e. II. századra teszi. Abból, hogy majdnem 2000 évig ismeretlen volt — mondja — nem következtethetünk újabb eredetére. Mert például a saraaritáu Pentateukhos szintén hosszú elfeledés 17 század múlva került napvilágra s mégis ma már alig van valaki, ki annak rég’ a massoreta szöveggel egy időben, vagy kevéssel azutáni keletkezését tagadná. Ennek régi voltára is több körülmény mutat. A részben (I —XLVI.) 1362f- böl, illetve (XLVII—L.) 1513-ból származó Soaliger-féle arab krónika, úgy szintén Abul Fath krónikája 1355-ből —, egyezéseik mutatják — forrásként használták e most publikált szöveget. Több körülményből azt is megállapítani véli, hogy Josephus is ismerte, sőt az „ Antiqitates Judaeorum- nál, mint forrás munkát is használta. Eleazar főpap Jozsue mellett a Jordánon való átkelésnél nagy szerepet játszik mind két szövegben. A gilgali körülmetélkedés leírása, az atyák idegen isteneknek való szolgálatára célzás hiányzik mindkét elbeszélésből. Abból meg, hogy a nap, hold, megállásának csodás eseményénél Josephus az Ur házában lévő könyvekre hivatkozik (Ant. Jud. V. 107 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 108
