Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-28 / 48. szám

835 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 836 ben tartására kellett fordítanom, az éremgyüjteménnyel csak mellékesen foglalkozhattam. Ezért bizony csak­nem tiz év eltelt, míg most munkámnak némi ered­ménye mutatkozni kezd. De most már azután aránylag gyorsan feldolgozom az egész anyagot. Az volt ugyan a szándékom, hogy azon tervezet szerint, melyre az út­mutatást és ösztönt a Magyar Nemzeti Múzeum régiség­tárában nyertem, első sorban római éremgyüjternéuyünket dolgozom fel, miután ez a legnagyobb s az egyéni hajlam és érdeklődés is főleg e felé vonzott. De azután meggondolva azt, hogy ránk nézve mégis csak leg­fontosabb és legtanulságosabh a magyar érmek gyűjte­ménye, ennek feldolgozásával kezdtem munkához. Hogy miként? mutatja ez a fűzet, mely annak leiró-jegyzéke. Csak azt jegyzem meg, hogy minden égyes éremnek külön lapja van, mely annak részletes leírását tartalmazza az érték megállapításával együtt. Tehát ez éppen olyan, mint könyveknél a címlap katalógus. Nyomtatásban azonban az érték feltüntetését mellőzendőnek tartottam, mivel ez az érték változó s nem is első sorban fontos. Hogy pedig ez a leiró-jegvzék nyomtatásban megjelen­hetett, azt a Múzeumok és Könyvtárak Országos Fő­felügyelőségének köszönhetjük, amely valóban nagy hálára méltó jóindulattal 500 korona rendkívüli állam­segélyt utalványozott e célra, miután előbb nagyságos Mihalik József felügyelő úr egész gyűjteményünket alapos szemle alá vette s meggyőződést szerzett annak értékes voltáról. A feldolgozott magyar érmek két nagy üveges szekrényben vannak elhelyezve abban a sor­rendben, amint e leiró-jegyzékben egymás utáu követ­keznek. Gyűjteményünkben igen sok szép és értékes érem van s akad köztük igen ritka is. Eltekintve a 108, és 109. szám alatt leirt két éremtől, melyek­nek magyar volta — elismerem — nagyon is vitás, sőt kétes, miután a magyar érmek legnagyobb ismerője, Réthy László, sokat idézett munkájában nem sorolt fel ilyet, például a 115. szára alatt leirt Ottó-féle pénz a legnagyobb ritkaságok közé tartozik. Azután a 348. szám alatt leirt vastag dénár, melyhez hasonló csak egy ismeretes ; az t. i., amely Egger bécsi kereskedő által 1906. évben rendezett árverésen került eladásra, stb. Van továbbá az Árpádházi és Vegyesházbeli királyok érmei kőit több olyan, amely egyes részleteiben eltér Réthy leírásától és így új változatnak tekinthető. A gyűjtemény most 1176 darabból áll. Ebből: arany 59 darab; ezüst 886 darab; réz és bronz 192 darab; ón és cinn 39 darab; összesen 1176 darab. Elismerés és dicséret illeti a fáradhatatlan rendezőt a nagyon aprólékos és nagy gondot igénylő, hasznos munkáért. Sőt igen méltáuyos és illendő volna irói vagy szerkesztői tiszteletdíjjal is jutalmazni, ha ugyan eddig már meg nem történt ez ! Magyar Lap. E hó 10.-én végre megindult a már régóta sürgetett református szellemű krajcáros lap: Magyar Lap címen. Felelős szerkesztője dr. Veresmarthy Miklós, országgyűlési képviselő. Szerkesztőség és kiadóhiva'al : Budapesten, VIII. kerület, József-körút 20. szám alatt van. A lap napoukéut reggel jelenik meg. Előfizetési ára egész évre 12 korona, félévre 6 koroua, negyedévre 3 korona, egy hónapra 1 korona; egy szám ára 2 fillér, vasár- és ünnepnapokon 4 fillér. Az eddigi számok élénkek, változatos tartalmúak. E lap fenntartását szükségessé teszi egy oldalról a hitetlen szocialista sajtónak, más oldalról a vakhitben és türelmetlenségben úszó klerikális néplapoknak ellen­­súlyozása. — Legyünk hát rajta, hogy élhessen és virágozzék ! Theologiai Szaklap. VII. évfolyam. 1909. október. 3. szám. Megjelenik negyedévenként 5 íven. Előfizetési ára évi 6 korona, theologusoknak 4 korona. — Jausz Vilmos soproni-, Pokoly József kolozsvári theol. akadémiai tanároknak, dr. Tüdős István miskolczi református lelkész­nek közreműködésével szerkeszti Raf/ay Sándor theol. akadémiai tanár, budapesti ág. hitv. evang. lelkész. A most megjelent októberi füzet tartalma : A meg­­váltottság és az egyéni felelősség tudatainak viszonya az újabb theologusoknál ; dr. Daxer Györgytől. — Magnus Aurelius Cassiodorus Senator isagogikai gyűjte­ménye; Marton Lajostól. — A revideált biblia, III.; Raffay Sándortól. — Lapszemle- — Könyvismertetés. — Vegyesek, Magyar Naptár címen egy jij naptár jelent meg, Szerkesztette Nagy Vince református lelkész (Csabdi, Fejérmegye, utolsó posta : Bicske). — Tulajdonosa az Országos Református Lelkészegyesület. — Megrendelések, pénzek, hirdetések Hoffmann és Kronovitz könyvnyomda­tulajdonos cég címére küldendők, Debrecenbe. —- A naptár ára 30 fillér. Sok hasznos és kedves olvasni való van ebben az igen olcsó naptárban. Minden olyan tájékoztató, tudni való is benne van, ami a nagyobb naptárakban rend­szerint föl van véve. Dicsérjük a szerkesztő ügyességét, a naptárt pedig ajánljuk megvevésre. r== A Nagy tiszteletű Lelkész urak figyelmébe! " NEMES MIHÁLY történeti festőművész által tervezett és az Országos Református Lelkész­egyesület által elfogadott terv szerinti új református papi ruhát legjutányosabb ---- árban készítem, jó minőségben és szép kivitelben, — az alább jelzett árakban: Tóga................................90 kor*. Kunsüveg- . ÍO kor. Palást.........................., 60 „ VA Öv a tógához . . . 34 „ NAGY FERENC úri szabó KOMÁROM, Rá k óez i - Ferenc - utca 3. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom