Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-11-28 / 48. szám

829 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 830 a leglátogatottabb szokott lenni az apró asztalai­tól oly tipikus jelleget nyert kártya-szoba — a 32 levelű biblia örökre száműzendő a mi egyesületeinkből; — hanem valami barátságos, kedélyes otthon féle kell egyesületeinknek, ahol olvashatnának vallásos lapokat, tanulhatnának összhangzatos éneklést, nyerhetnének az életre komoly tanácsokat, stb. Nagyobb városokban, a kereskedelmi-, ipari- és tudományos góc­pontokban meg arra is kellene gondolni, hogy az átutazó idegen ifjaknak az egyesületi házak csekély díjért szállást is adhatnának, sőt alkohol­­mentes étkezésben is részesülhetnének, szintén olcsó árban. Ezek az otthonok megóvnák az utazó iparost, kereskedőt, diákot a vendéglők erkölcsrontó légkörétől, lehetővé tennék, hogy ne essék folt az ifjú erkölcsi tisztaságára akkor sem, ha életkörülményei utazásra kényszerítik. Minél rohamosabban halad kultúránk a nyugati államok után, annál nagyobb fontosságra emel­kednek az ilyen ifjúsági otthonok s már csak ezért is megérdemli mozgalmunk az egész magyar társadalom támogató és áldozatkész rokonszenvét. Az ilyen egyesületi ház lehetőleg forgalmas utcán, a központon legyen és már külseje is mutassa feliratával, hogy ez az ifjak keresztyén otthona; így az idegen könnyen megtalálja, hogy aztán bent a helyiségben meg­kóstolhassa az evangéliomi szeretet édes gyü­mölcseit, családias otthonra lelvén az idegen földön is. Az otthonban a keresztyén komoly erkölcsi érzületnek megfelelő szigorú rend ural­kodjék, amely fölött a bennlakó gazdának őrködnie a legszorosabb kötelessége. A külső tényezőkhöz kell sorolnom az egyesület anyagi erejét is. Itt ismét más képe lesz a kisebb keretekben mozgó falusi egyesület­nek, mint a sokkal több munkát felölelő városi­nak. Faluhelyen alig lesz egyéb kiadása az egyesületnek, mint néhány vallásos lap és ilyen irányú könyvek megszerzése, a fűtés és világítás költsége, aminek előállítása végett nem kell valami nagyobb díjakkal terhelni a tagokat, sőt ismervén a mi földmívelő népünknek nem­csak a szegénységét, hanem a zsugoriságát is, tagdíjak szedését alig ajánlanám általános elv gyanánt megállapítani. Inkább más forrásokból, példáúl a községtől vagy az egyházaktól nye­rendő rendes évi segélyből kellene fedezni a 100 koronánál többre semmiképpen sem emel­kedő kiadásokat így egyetlen ifjú se maradna ki az egyesületből azon címen, hogy nem tud tagdíjat fizetni. Minden akadályt el kell hárítani az útból, hogy minden ifjú csatlakozhassák zászlónk alá. Am a városi ifjakat aligha lehetne egészen felmenteni a tagdíj vagy legalább önkéntes adományok fizetése alól. A társas élet forgatagában már jobban benne van a városi ifjú, ő már ismeri az egyesületi életet és nem új dolog előtte, hogy az egyesület részére fizetni is kell valamit. Az évi szükség­letek egy részének fedezése itt már inkább nehezedhetik az ifjak zsebére. Mert hasonlít­­hatlanul költségesebb egy városi, mint egy falusi egyesület fenntartása. Városon bérelt vagy saját tulajdont képező és mindenkor rendelkezésre álló helyiségre van szükség, már ez maga sok költséget igényel. Ezenkívül egy gazdának, aki maga az egyesületi titkár is lehet, lakást kell adni az egyesület helyiségé­ben, hogy állandóan rendelkezésre állhasson. A tagok nagyobb száma miatt nagyobb könyv­tárra, több lapra, stb. van szükség s így a pénzügyi helyzetre már itt sokkal több goudot kell fordítani. Azonban mindent a tagoktól sem várhatunk, az anyagi áldozatra képtelen­ség sok jobb indulatut is visszatarthatna s ezért a köteles díjat mérsékelt minőségben kellene megállapítani (1 koronánál többet semmi­képpen sem), a tehetősebb ifjakat buzdítva önkéntes adományokra is. A kiadások nagyobb részét a társadalomra hárítanám. Maecenások nélkül ilyen nagyobb szabású egyesület meg nem élhet ; de én hiszem, hogy ilyen jóltevők szerzése nem lenne fölötte nehéz. Ugyan van-e nagyobb érdeke a magyar társadalomnak, mint a nemzet virágának, az ifjúságnak testi-lelki épségét, tisztaságát, oltalmazni és mi tehetné ezt sikeresebben, mint a mi ifjúsági keresztyén egyesületünkben működő csodás ereje az evan­­géliomnak! Be kell vinni ezt a meggyőződést a társadalom leikébe, meg kell teremteni egye­sületeink iránt a buzgó érdeklődést s így aztán meg lesz könnyítve a gyűjtés munkája! Mert a társadalom pártfogó szeretetét én rendszeres gyűjtés által óhajtanám igénybe venni és nem — amint divatos, de erkölcstelen — mulatságok rendezése által. Nekünk egyesületeink érdeké­ben anyagi vagy erkölcsi kárt egyes családok­nak nem szabad okozni. Meg kellene valahára értetnünk a magyar társadalommal, hogy ha a báli ruhák árának csak az egynegyedrészét adják a pártolásba vett jótékonycél javára, sokszorosan többet tettek vele. A családapák zsebét kevésbbé terhelő kedélyesebb összejövete­leket, szeretetvendégséget, hangversenyt még talán lehetne rendeznünk egyesületeink támo­gatására, de a költséges táncmulatságoktól, a hivalkodás eme vásáraitól irtózom. A gyűjtés sikeresebb lehetne, ha a nőket is megnyernek egyesületeink kültagjaiúl. A nőnek e tekintet­ben való szerepét külföldi testvéreink már régen felismerték és igénybe is veszik, bizonyára nem kis haszonnal. Líc. Rácz Kálmán. — Folytatása következik. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom