Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-11-21 / 47. szám
811 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 812 semmi a világon nem kvalifikált arra a fontos állásra! Nincs ereje a mi református egyházunknak, mert benső tartalma, a hit alig-alig, hogy él. De azért feladjuk-e a reménységünket? Oda üljünk-e keseregni a Babiloni vizek mellé ég ölbe tett kezekkel sóhajtozni a pusztulás láttára s a közelgő vihar zúgásának hallatára ? Nem. Aki csak egy kicsit is szereti egyházát, aki annak igazságaiért, az evangyéliora boldogító áldásaiért csak egy kicsit is tud lelkesedni, az nem maradhat tétlenül, hanem lázas sietséggel keres mentő eszközöket. Én a legbiztosabb eszköznek látom egy új nemzedék létesítését, amelynek helyén lenne a szíve is, az esze is, a reánk zúduló veszély közepette. Nekünk evangyéliomi ifjúságra van szükségünk a legelső sorban. Nagyon igazat mondott Bismarck akkor, mikor a franciák felett aratott dicsőséget a tanítók munkájára vitte vissza; ha mi is dicsőén akarunk kikerülni az ultramontauizmussal megvívandó 8 minden előjel szerint immár kikerülhetetlen harcból, úgy növelni kell arra hithű ifjúságot. Az ifjúságot evangyéliomi szellemmel kell megtöltetnünk s ennek legsikeresebb eszközéről: az ifjúsági egyesületekről akarok egyetmást elmondani a nagy tiszteletű szerkesztő űr becses engedőimével s az olvasóközönség szíves türelmének kikérése mellett. Az ifjúsági egyesületek célját az első világkiállítás alkalmával Párizsban, az ott Összegyűlt küldöttek a következőkben állapították meg : „Az Ifjak Keresztyén Egyesületének az a célja, hogy egy társaságba gyűjtsék azokat az ifjakat, akik Jézus Krisztust Megváltójuknak és Istenüknek tekintvén, a Szentírások szerint, az Ö tanítványai akarnak lenni Intőkben és életökben s akarnak munkálkodni együttesen Mesteröli országának az ifjúság között való terjesztésén. “ Ezen úgynevezett párizsi alap tehát nem valami szétfolyó közművelődési kört, énekkart, olvasó-egyletet vagy mit céloz, hanem az Ur lelkét akarja élővé tenni az ifjak között, velük és általuk az Isten országát terjeszteni. Határozott, erős keresztyén jellemeket akar képezni a serdülő ifjúságból. És nekünk, magyar protestánsoknak, ilyen jellemekre van szükségünk. De aminő kétségtelen igazság ez, olyan bizonyos az is, hogy ilyen ifjúi jellem kialakúlására korunkban, ahol a családi kötelék meglazúlt s az egyház hatása is csökkent, csakis a hasonkorúak közös működését foglalkoztató egyesületi élet vezethet. Ilyen egyesületek szervezésére most, a téli idő közeledtével van a legalkalmasabb idő. A mi földmíves ifjaink ezen időtájt esténként nagyon rá érnének arra, hogy megismerjék ez üdvös intézményt és meg is alakítsák És vájjon ki lenne illetékeseb bilyen egyesület munkájának megindítására, mint a lelkipásztor, akit a Szentírás »a gyülekezet angyala« szép névvel tisztel meg! Ne késlekedjünk! A veszély közéig s jaj annak, aki megrestűl az őrálló helyen. A hitet erősítsük az egyesekben, főleg a még meg nem romlott ifjakban s akkor többet tettünk az evangyéliom ügyéért, mint a legbölcsebb egyházkormányzással. Nehéz lesz talán a munka, kevés siker fog mutatkozni eleinte, de ne csüggedjünk. Idővel gyönyörűséges aratás fogja koronázni munkánkat! E munka egyes részleteiről legközelebb folytatom gondolataimat. Líc. Rácz Kálmán. — Folytatása következik. — Ki volt Kálvin János? — Irta és a Magyar Protestáns Irodalmi Társaság felolvasó-ülésén előadta Kozma Andor, — Ki volt Kálvin János, sok tudós vitatja. Lélekboncolásnak nagy most a divatja. Szent életű lángész, — rég : ezt hittük róla. Vakbuzgó rajongó, — szól új bírálója. Puritán vasember, — védjük eggyen-ketten, Több, aki támadja : — zordon és kegyetlen! Kemény új bírálást megrendülve hallja Kálvinista vallás keresztyén magyarja. Hát ez Kálvin János, az ő eszményképe? Az övé, kit eltölt szeretet és béke ? Ki volt Kálvin János, hát nem tudtuk máig? És mind vakok voltunk mi és ősapáink ?
