Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-10-31 / 44. szám

Huszadik évfolyam.

44. szám.

Pápa, 1909 október 31.

DUNÁNTÚLI

PROTESTÁNS LAP

.A.Z EGYHÁZ ÉS ISKOLA KÖRÉBŐL

A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE.

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztőséghez Kis József felelős — szemesztő címére küldendők. •• ~

Megjelenik minden vasárnap.

Az előfizetési díjak (egész évre 8 K, félévre 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János főmunkatárs címére küldendők. -A gályarabok emlékénél*

Irta s az ORLE 1909 szeptember 29-én Debreczenben tartott gyűlésén a gályarabok emlékoszlopának megkoszorúzása alkalmával

elmondotta Nagy Vince, csapdi lelkész.

Mi kálvinista papok vagyunk,

A mi őseink a gályarabok.

Mi nekünk a múlt örökségül Martír-koszorús küzdelmet hagyott.

Nekünk „kiváltságul“ a szegénység jutott, A keserűségnek sok-sok üröm-cseppje.

— Ez a nagy kiváltság kötelez bennünket Az összetartásra, védő szeretetre,

Az emberjogokért, milliók sorsáért,

Igazságért való elszánt küzdelemre.

Nagy örökség ez, — 5 nagy a kötés hozzá: Harcolni nyíltan, bátran, szüntelen, Megszaggatva is; hogy a világosság Szóródjon szerte minden lelkeken;

Hirdetni elszántan, a háztetőkről is, Megalkuvás nélkül az evangéliumot;

Meg nem hunyászkodni semmi hatalomnak, Betölteni végig a parancsolatot.. .

— Ezt hagyták mi nekünk drága örökségül A Kálvinok, Knoxok, s magyar gályarabok.

A gályarabok . . . akik megállották A kin között is büszkén, szabadon.

Az evangel'jóm bátor szólásától El nem hajlító semmi hatalom.

Láncokba verhették, kínozhatták őket,

Amig karjaiktól ment, siklott a gálya,

Átsirt az énekük a tenger zLigásán,

Válaszul a kínzók káromló szavára;

S míg testünk leroskadt, — lelkűk törhetlenül Szilárd hittel nézett fel a Golgotára.

S abból a hitből, amely ö bennük élt,

Amelyen megtört a kínzó iszony,

Új erők nőttek s ezer üldözés közt Felépült büszkén a „magyar Sion“.

S védő vára lett a magyar szabadságnak’,

A felvilágosult ember -szeretetnek.

— Ennek a Sió rínak köszönheted hazám, Annyi veszély között, hogy le nem törhettek, Mit a gályarabok, — 5 azok utódai, Nyomorult, szegényen, hitből építettek.

S kik most itt vagyunk szerte az országból,

A gályarabok örökösei,

Eljöttünk ide emlékoszlopukhoz,

Imát mondani, könnyet ejteni.

Külső tisztességként egy koszorút hoztunk; Belső tiszteletünk néma, szent hódolat.

S míg lelkünk szemléli az ö szenvedésük,

Eelsírunk a jelen romlottsága miatt; —

Hogy úgy pusztul a hit, felvilágosodás, Tisztesség, szeretet, a magyar ég alatt.

!! A m. t. Szülők és tanuló-ifjúság jóakaró figyelmébe II