Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-10 / 41. szám
711 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 712 ség, mennyi kincs! — ily gondolattal bucsuztunk ettől a fényes kincstártól, ahol az emberi szellem annyi remek alkotása van fölhalmozva. Délután Schönbrunnba mentünk s egész estig gyönyörködtünk szépségeiben. Visszafelé pedig láttuk az esteli Bécs mozgalmas életét. Másnap megtekintettük a Szent István templomot, a Votiv-Kirchet, az egyetem nagy szerű udvarát hatalmas nyitott folyosóival s a hires egyetemi tanárok mellszobraival. Ezután Erzsébet királyné szép márványszobrában gyönyörködtünk. Innen siettünk a Hofburgba, melynek megtekintésére külön engedélyünk volt. S oly előzékenységgel találkoztunk, hogy nemcsak a szertartási termeket mutatták meg, hanem bevezettek bennünket a fejedelmi vendégek lakosztályaiba, Ü Felsége régebbi lakosztályába s Mária Terézia királyné term eibe. Csodaszépségü, remek bútorokat, gobelineket, művészi tárgyakat láttunk itt, de alapos magyarázat kiséretében. Ez a látvány valóban feledhetlen marad előttünk. Innen rohanva siettünk a Naturhistorisches Museumba s megnéztünk belőle annyit, amennyit lehetett. Az ifjak egy része azonban egy óra tájban visszakivánkozott a Burgba, hogy láthassa az őrségváltás nagy parádéját. Két óra is elmúlt, mire ebédnél össze-, találkoztunk. Délután a Práter következett s ennek a látnivalóit is kiélveztük. Este 10 órakor pedig vonatra ültünk s most már Bruckon és Győrön át utaztunk haza. Pénteken hajnalban érkeztünk Pápára rémségesen kifáradva, de egy cseppet sem sajnálva, hogy ekkora fáradalmakon mentünk át. Még az apróság is azt mondta, hogy megérdemelte a fáradtságot. Még csak azt jegyzem meg, hogy ekkora út összes költsége nem tett ki többet, mint minden egyes tanulóra 18 kor. 52 fillért. Vegyes közlemények. — Igazgatótanácsi gyűlés. A pápai ref. főiskola igazgatótanácsa f. hó 16-án d. e. 9 órakor Pápán, a ref. főgimnázium dísztermében teljes ülést tart. A gyűlés főbb tárgyai: Elnöki előterjesztések: Bogár István és Németh Károly főgimn. h.-tanárok alkalmazásáról, Sándor Pál r. tanári kineveztetéséről, Máchik Ida nőnevelő-int. tanárnő szabadságolásáról; igazgatók jelentései a beiratkozásokról, tantárgyak beosztásáról, tanórarendről stb.; az időszaki igazg. tanács tagjainak megválasztása; az igazgatótanács jegyzője által, a theol. akadémia, a főgimnázium és a leánynevelőintézet 1908—909. tanévi állapotáról és a főisk. igazg. tanácsnak ezen időszak alatti működéséről szakonként való részletezéssel készített és a kerületi gyűlés, s ez által a konvent elé terjesztendő jelentés ; a főgimáziumi tanulók tandíjmentességére vonatkozó javaslat; a theol. akad. tanári kar javaslata a lelkészképzés teljesebbé tételére vonatkozólag; főgimnáziumi tanárkar előterjesztése a rendkívüli tantárgyaknak az 1909—1910. tanévben való tanítására vonatkozólag ; ifjúsági egyesületek szervezése; a tanárok külföldi tanúlmányi útja ; jelentés a konventre a gimnáziumi felügyelet-, a gimn. vagyonkimutatatás-, a középiskolai vallástanár képesítés-, a gimn. életnek ref. egyházi szempontból fontos mozzanata-, a gimnáziumban használt tan- és segédkönyvek-, gimnáziumi énektanítási tanterv és utasítás-, gimnáziumi ének- és zenetanítók jogviszonyai rendezése tárgyában. — Október 6-át kegyelettel ünnepelte főiskolánk. Reggel 9 órakor templomi istenitisztelet volt, amelyen lie. Eácz Kálmán főgimn. vallástanár úr imádkozott. Azután a tornateremben tartott emlékünnepélyt a következő műsorral: 1. Himnusz. 2. Emlékbeszéd. Irta Falussy József pn., fölolvasta Konta Károly pn. 3. Az aradi tizenhárom. Irta Varady Antal, szavalta Benedek József pn. 4. Szózat. — A leánynevelő-int. ünnepélyének műsora ez volt: 1. Himnusz. Énekelték a képzőintézeti növendékek. 2. Tizenhárom. Irta Varady Antal, szavalta Ehrengruber Gizella IV. é. n. 3. Ha visszanéz a bús magyar- . . . Énekelték a polg. isk. III. és IV. o. n. 4. Emlékezés okt. 6-ról. Irta és felolvasta Nussbaum Szabin IV. é. n. — 5. Szigetvár ostroma Lavotta Jánostól, zongorázta Krausz Adrienne II. é. n., harmoniumon kisérte Czukrász Margit IV. é. n. 6. Magyar dalok. Énekelték Gsép Vilma és Czukrász Margit IV. é. n. 7. Október 6. Ábrányi Emiltől, szavalta Szutter Mariska II. é. n. 8. Október 6. Énekelték a III. és IV. polg. oszt. növendékei. A szereplők igen ügyesen oldották meg feladataikat. Gratulálunk nekik is, meg előkészítő vezetőiknek is ! — Értesítés. Az egyházkerületi lelkész-értekezlet f. hó 17-én d. u. 3 órakor kezdődik istenitisztelettel, amely alkalommal nt. Csomasz Dezső moóri lelkész prédikál. A tulajdonképeni értekezlet a templomi istenitisztelet után a főiskola dísztermében fog megtartatni, tárgyai: Elnöki megnyitó. 2. A cseh kálvinizmus, felolvasás, tartja nt. Balogh Elemér pozsonyi ref. lelkész. 3. Kálvin és a gyakorlati keresztyénség, felolvasás, tartja Csizmadia Lajos theol. akad. tanár. 4. Az egyházmegyei értekezletekről beérkezett ügyekről referál az értekezlet jegyzője. Czizmadia Lajos, értekezlet jegyző. — Lelkész-szeiltelés lesz Pápán, október 17-én, az egyházkerületi közgyűlés alkalmával. Akik már letették a két lelkészképesítő-vizsgát és önálló állásban vanuak : azok jelentkezzenek főtiszt. Németh István egyházkerül éti főjegyző' urnái, de minél előbb ! — Kedvezményes vasúti jegyek. Az egyházkerületi közgyűlésre szóló kedvezményes vasúti jegyek megérkeztek és szét is küldettek. Akik esetleg nem kaptak, forduljanak a püspöki hivatalhoz. — Lelkészbeiktatás. A fehércsurgói ref. egyház új lelkészét: Kovács Lajost, volt seregélyesi segédlelkészt folyó hó 3-án iktatta be hivatalába Csajtay Máté inotai lelkész, esperesi kiküldött.' Pályázat a nyugdíjazás folytán megüresedett ekeli református kántor - tanítói állásra. Javadalma : tisztességes lakás és kerten kívül — fold, búza, fa természetben, hús, főzéspénz, nád, stb. járandóság pénzben — hivatalosan felbecsülve, úgy, hogy még ezekhez 308 K államsegély jár 1000 K-ig. Díjlevéleu kívül egyházi énekkar vezetéséért és más kisebb egyházi szolgálatokért részint pénzben, részint természetbeni járandóságokban mintegy 120 K. Kötelessége : a hat osztályú vegyes népiskola és az ismétlő-iskola növendékeinek tanítása, a templomban most harmoniummal, beszerzés után orgonával az ének vezetése, akadályoztatáskor a lelkész helyettesítése, egyházi énekkar vezetése.