Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-10 / 41. szám
705 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 706 hogy a tanulástól a gyermek tengeri betegséget kapjon. Dittes F. »Nevelés és tanítás alapvonalai« e. munkájában már 37 évvel ezelőtt — mikor tehát még jóval kevesebb volt a népiskolai tananyag, mint ma — megmondotta: »A mostani nemzedéket a tantárgyak és tanórák szertelenségével testileg és szellemileg megölik11. Soha sem volt inkább helyén ennek hangoztatása, mint most, ezzel a tantervvel szemben. Emlékeztetem továbbá a tanterv készítőit Gönczy Pálnak 1872-ben dr. Bock nyomán Írott munkájára, melyben elegendőnek tartotta, ha a népiskolai alsóbb osztályos tanuló heti 12, legfeljebb 16. a felsőbb osztályos tanuló pedig legfeljebb ha heti 24 órát tölt az iskolában. (Tanterv szerint jövőben 32 órát). Kaposmérő. Ladányi Ferenc ref. tanító. (Vége következik.) Ismét néhány megjegyzés. Az új tanterv dolgához óhajtok Nagytiszteletü Szerkesztő Ür becses engedelmével lehető röviden hozzászólani. V. S. úr kijelentette, hogy szerinte az én megjegyzéseimben célul tűzött bizonyítás egyáltalán nem sikerült és hogy az új tantervre vonatkozó nézete változatlan. Ez a kijelentés nem lepett meg. Gondoltam előre, hogy V. S. urnák „erős“ meggyőződését megváltoztatni aligha tudom, nem is akarok ilyes szándékkal V. S. urnák alkalmatlanságára lenni, de mégis kötelességemnek ismerem, hogy válaszát viszontválasszal váltsam fel s egy alkalommal L. F. kartársam cikksorozatának első részéhez is már most szóljak néhány szót. 1. Az emberiség történetének kicsi része az, amit mi népiskoláinkban taníthatunk. De amint az egész történelem (az események egymásra hatásában) annyira összefüggő, hogy midőn azt hazai- vagy egyháztörténet cimén szétdaraboljuk, a történeti tényeket a más cim alá sorozható részletekre való kitérések, hivatkozások nélkül a maguk valóságában teljesen nem világíthatjuk meg : úgy a magyar nemzet- s egyházunk történelmének a népiskolai történettanítás keretébe foglalható eseményei is nagyobb részökben annyira össznfonódvák, hogy azokat különválasztani s „kétféle“ (!) történelmet külön-külön „rendszeresen“ tanítani több részletnek kétszeres fölvétele nélkül nem lebet, s ez a rendszereskedés az osztatlan (falusi) népiskola sajátságosán nehéz viszonyai között e történeti események behatóbb tárgyalásának rovására megyen. Mert hogy pl. Bocskayról, Bethlenről, I. Rákóczyról, az I. Lipót korabeli bajokról, stb., stb., egy bizonyos időmennyiség felhasználása mellett egy-egv kikerekített leckében jobb sikkerrel lehet tanítani, mint ha e rendelkezésre álló időt két focim alatt (két kézikönyv mellett) két-két külön leckére tördeljük: ez olyan „elemi“ dolog, melyet csak az nem lát be, aki látni nem akar! L. F. urnák itt csak azt jegyzem meg, hogy az egyház „őstörténelméről“ a tanterv nem felejtkezett meg ; ott van az a VI. osztály vallástani anyagában. Az egyháztörténeti elemnek a tanterv által fővonalaiban megjelölt keretbe való folytatólagos beszövése a tankönyviró dolga ! Az ismétlő-iskolánál pedig a tanterv világosan : „összefoglalásról“ szól ; sajnos, hogy ezt — úgy látszik — sokan nem tudják vagy nem akarják megérteni ; de hát a tanterv figyelmes átolvasói vagy épen „tanulmányozói“ előtt értett dolog lehet az (a többség meg is találta a „logikai“ fonalat), hogy ez nem az egyháztörténetnek az ismétlő-iskolába való „áttételét“ jelenti, hanem azt, hogy az ismétlő iskolában is kell tanítani. 2. Nem gondolom, hogy az énektanítási résznél engem valaki a régi tantervvel szemben valamiféle elfogultság gyanújával illessen, de a magam részéről mégsem szólok ez alkalommal ama több oldalról agyoncsépelt s a legújabban pokolba kívánt „módszeres,, irány mellett. Méltóztassanak azonban becses figyelemre méltatni, hogy a „Magyar Református Énekvezérek Egyesületének“ az egyetemes konvent elé terjesztett emlékirata * micsoda véleménnyel van a régi, megszokás által szentesített énekbeosztásról és az énektanítás módszerének kérdéséről! Vagy talán, ha a haladó kor áramlatai ellen chinai falat emelünk iskoláink körül, jó lesz az minekünk, akik valamikor joggal mondhattuk azt, hogy a mi iskoláink első sorban állanak ?! 3. Abban egyetértenénk V. S. úrral, hogy bizony „igen furcsa“ volna, ha a református elemi iskolák heti tanítási órái számának kevesbítését a vallástani tárgyak összevonásával akarnák eszközölni. De hát ki akarja ezt ? Épen az ellenkezője áll ! Arról van szó, hogy a heti órák számát immár tovább szaporítani nem lehet (mert az új tanterv szaporította '.) ; tehát más uton-mődon iparkodjunk az eddiginél nagyobb mértékben biztosítani iskoláinkban a protestáns szellem s öntudat ápolását! . A Nagytiszteletü Lelkész urak ügyeimébe! ~ NEMES MIHÁLY történeti festőművész által tervezett és az Országos Református Lelkészegyesület által elfogadott terv szerinti új református papi rtilxat legjutányosabb zzz árban készítem, jó minőségben és szép kivitelben, — az alább jelzett árakban: Tóga..................................90 kor. ,^ Kunsüveg . . . . IO lior*. Palást..................................60 „ fA Öv a tógához . . . S4 „ NAGY FERENCZ úri szabó KOMÁROM Rákóczi Ferencz utcza.