Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-09-19 / 38. szám
659 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 660 munka naponkint, s ilyen körülbelül 805 nap van egy évben, ügy, hogy jelenleg Franciaországban a biblia a könyvkereskedésben rekordot ért el. (Folyt, köv.) Vegyes közlemények. — Tanácsbiró-választás. A komáromi egyházmegyében di-. Ádám Endre halálozásával megürült világi tanácsbiróságra általános szótöbbséggel Szentiváuyi Zsigmond vágséllyei főmérnök választatott meg. Néhai Vargha József padányi lelkész helyére lelkészi tanácsbiróságnál szükebbkörü szavazás rendeltetik el Tuba Gáspár ekeli és Udvardy Gyula madari lelkészek között. — Lelkészegyesületi gyűlés. A komáromi ref. egyházmegye lelkészegyesülete (fiók Orle) szept. 20 án Komáromban tartja gyűlését Tóth Kálmán esperes elnöklete alatt. — Templomavatások Csanádmegyében. A gyönyörűen fejlődő államkincstári birtokon, Mezőhegyesen, ritka szép ünnepély folyt le vasárnap abból az alkalomból, hogy Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter támogatásával a református vallásnaknak templomát avatták fel. A templomavatáson Eröss Lajos, a tiszántúli kerület püspöke, gróf Dégenfeld József fógondnokkal együtt vett részt. Darányi földmivelésügyi minisztert gyengélkedése akadályozta meg abban, hogy az ünnepélyen részt vegyen s Őt Mezössy Béla államtitkár képviselte. A püspököt és főgondnokot Jankovich Lőrinc jószágigazgatóval élén a gazdatisztek és Podmaniczky Béla br. ménesparancsuokkal élén a méneskari tisztek testületileg fogadták. Tiszteletükre a kaszinóban 150 terítékű estély volt, amelyen a környék egész intelligenciája, különösen az egyházmegye református papjai nagy számban vettek részt. Másnap a felavatás folyt le nagy fénnyel, a püspököt és a ' lelkészi kart fehérbe öltözött leányok virággal fogadták. Mezőhegyes fel volt lobogózva, az ünnepi prédikációt Futó Zoltán szentesi lelkész tartotta. Gyönyörű beszédet mondott a püspök, Domby Lajos esperes és Szabó Imre helybeli lelkész megható imájával ért véget az avatás. — Ezután keresztelő, házasság ment végbe. Végül úgy a templomban, mint a templomon kívül a hívek között úrvacsorát osztottak ki. Délben a kaszinó gyönyörűen feldiszítelt kerthelyiségében 200 terítékes bankett volt, ahol Eröss püspök a királyra emelte poharát. Futó szentesi lelkész nagy szónoki lendülettel Darányi miniszter egészségére ivott. MezŐssy államtitkár a miniszter nevében köszönetét mondott a lelkes beszédért és poharát Erőss püspök egészségére ürítette. Lelkes felköszöntőkben ünnepelték Degenfeld főgondnokot, Mezőssy államtitkárt nemkülönben a földmivelésügyi minisztérium jelenlévő képviselőit. Másnap négy négyes fogaton, valamint húsz kettőskocsin Nagyraajláthra indultak a vendégek, ahol a község határában Theisz főszolgabíró fogadta a püspököt, fogondnokot, államtitkárt és a többi vendéget. A faluba beérve, kis leányok állottak az országút mentén sorfalat, s virágot nyújtottak át a püspöknek. A református templomot, melyet szintén az állam emelt a telepes községben, szép ünnepélyek között avatták fel. Az ünnepi beszédet Papp Mihály hódmezővásárhelyi lelkész tartotta. A püspök itt is megható beszédet mondott. Délben 160 terítékes bankett volt. Örömmel adunk hirt a két templornszeutelésről. íme Darányi Ignác miniszter ur jó akarata e téren is megnyitotta előttünk az államkincstárt. Régi, hő óhajtások teljesültek ! — A főiskolai igazgató-tanács figyelmébe. A közérdek régóta várja, hogy a főiskolai igazgató-tanács megtegyen mindent arra nézve, hogy a tanuló ifjúság ne csak a rendes tantárgyakból, hanem a rendkívüli tantárgyakból is, kiki hajlamának és képességének megfelelően kiképezhesse magát. Elismeréssel adóznak a taníttató szülék azon tantárgyak alapos taníttatásáért melyek már évek óta taníttatnak, de csodálkoznak azon, hogy intézet létezhetik, melyben a zongorázásra nem tanítják a növendékeket. A mai korban már minden úri háznál van zongora, s minden úri család gyermeke a szülői háznál megtanulja a zongorázás elemeit, némelyik többet is, de azután ha a főiskola növendéke lesz, szépen elfelejti, mert a főiskolának nincs egyetlen zongorája sem. Kérem azért — talán több szülő nevében — a nt. és tek. igazgató-tanácsot, hogy már a folyó tanévben tegye lehetővé a zongoratanulást. Györy János ref. lelkész. — Örömünnep. A Jókai ref. egyház uj iskolája felépítése alkalmából szept. 19-én örömünnepélyt tart, melynek tárgysorozata a következő: 1. Délelőtt 10 órakor ünnepélyes alkalmi istenitisztelet a templomban. Szónok Boross Kálmán kamocsai lelkész. 2. Eél 12 órakor átvonulás az uj iskolába, ének, beszéd és imával felavatása. Szónok Galambos László réthei' lelkész. 3. 12 órakor Vargha Károly helyi lelkész elnöklete alatt diszprezsbiteri gyűlés, az uj tanácsteremben jegyzőkönyvfelvétel és aláírás. 4. Este az iskola behő felszerelésére táncmulatság. — Felekezeti egyenlőség. A lévai Stefánia árvaházban felekezeti különbség nélkül veszik fel évenként a gyermekeket. Az 1908. évi statisztika ilyen arányt mutat: r. kath. 54; ref. 3; ev. 3. — Merje aztán mondani valaki, hogy nincsen egyenlőség ? ! (Egy vidéki.) A vidék leg-régltoto és legnagyobb cipöüzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstädter Jakab cipőraktára .Alapíttatott 1864-ben. Papa, Kossuth. LajOS-lltca 10. szám, .Alapittatott 1864-ben. hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (ortophäd-munka) kiváló gondot fordít. — Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipöit és csizmáit.