Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-25 / 30. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 526 525 hogy mennyi erő lakott és lakik a magyar kálvinistákban ; az a kálvinistaság, amelyben ennyi erő van, az eivatva van arra, hogy éljen és hódítson. Csodálkozva hallotta, hogy nekünk felekezeti iskoláink vannak; ez nekik példa, lecke, tanítás. Óhajtja, hogy legyen közöttünk erős a testvéries összetartás és egyesülés a hitben . . Komoly intésül azt mondta: „Alázzuk meg magunkat és gondoljunk a régi magyar és hugenotta mártírokra, mert óh mily kevesen volnának képesek annyit szenvedni hitükért, mint amennyit ők szenvedtek . . . Bízzuk magunkat egyszersmind a bibliára, amelynek az emberiségre nézve „A könyvinek kell lenni és Jézusra, a mi „Fejünk“-re. akinek mi a tagjai akarunk maradni az ő dicsőségére“ . . . Végezetül elénekeltük nemzeti himnuszunkat. Klaparéde Sándor urnák és kedves nejének: Papp Ilonának az a szeretetreméltó gondolata jött, hogy meghívják a magyarokat és genfi barátaikat s még néhány más egyént is különböző vidékekről egy családias estélyre ugyané napra hat órára. Az auditoriumi magyar összejövetelről egyenesen ide mentünk. A Salle Centrale — mely egészen a közelben volt — ez alkalomra magyar és svájci zászlókkal, színekkel volt díszítve. A meghívottak, mintegy háromszázan, szépen téri tett, virágokkal díszített asztaloknál foglaltak helyet éz áldoztak a barátságnak. Antal Gábor püspök ur meleg szavakban köszönte meg Klaparéde ur és nejének és általában a genfieknek kitüntető szívességüket, mellyel fogadták a magyarokat, akik azt hitték, hogy Európa protestánsai közt izolálva állnak, most pedig igaz barátoktól látják magukat körülvéve. Bélteky Lajos kurucznótákat énekelt nagy tetszés közt. Könyves Tóth Kálmán debreceni lelkész a reformált egyházak uniójáról beszélt. Boegner, a tudós annemassei lelkész a francia reformátusok nevében fejezi ki élénk rokonszenvét a magyar protestánsok iránt, akiknek a helyzete némely vonatkozásokban emlékezteti őt a francia reformátusok sorsára. A dallamos, hármonikus magyar énekek őt könnyekig meghatották. Guillot lelkész úr a genfiek nevében adott kifejezést annak a nagy szeretetnek, amit a genfiek a magyarok iránt éreznek, akik védő bástyák voltak a mohamedán invázióval szemben ; akik tudtak szenvedni hitükért és akik elválasztva tőlünk a nagy távolság által, közeledtek hozzánk érzésben. Klaparéde-éknek is megköszönte a szives fogadást. Még többen is siettek kifejezést adni a magyarok iránti rokonszenvüknek. Jól esik fölemlítenünk azt a kedves figyelmet, amelyet a magyarok Klaparéde Sándorné úrnő iránt tanúsítottak azzal, hogy egy gyönyörű rózsa-csokrot készítettek részére, nemzeti szinü szalaggal. Átnyujtása észrevehetően kellemesen lepte meg a nemesszivü úrnőt és férjét, nem különben az „éljen“-ek. Klaparéde urék estélyéről azonnal mentünk Bouvier Bernard úrhoz, az egyetem múlt évi rectorához, ahol a szeretetreméltó háziasszony és házi ur családias nagy estélyt rendeztek a nemzetközi reformáció emlékszobra első kövének letétele alkalmából. Itt irtuk alá azokat az iveket, nemzetenként más más lapon, amiket az alapkő letételével az alapba elhelyeztek. (Folyt, köv.) Kis J. Külföldi szemle. — Svájc. — Hogy milyen nagy különbség vagyon viszonyaink és Svájc viszonyai közt: kitűnik egy baseli hírből is. Az ottani városi nagy tanács ugyanis még ez év elején megpendítette ama törvényparagrafus megváltoztatását, melynek alapján eddig a ref. és kath. egyház szükségleteit az állam fedezi. Örömmel közli a hir, hogy a terv meg fog valósulni és hogy milyen jó lesz ez az egyházra nézve. Kap önkormányzati jogot, nem lesz különös függése az államtól, maga fedezi kiadásait a maga jövödelméből. nem lesz megkötve a keze az előhaladásban, mint eddig, az esetleges szűkkeblű és a kultuszkiadások iránt ellenszenves kormányzók miatt. Nem panaszkodhatnak -- úgymond — majd a katholikusok sem, hogy az ő adójukból nagyobb rósz jut — szerintük — a reformátusoknak, kiknek — persze ő szerintük — semmit sem kellene adni. Attól, úgy látszik egy pillanatig sem félnek a svájciak, hogy a sokféle egyházingató eszmeáramlatok között fenntartják e majd a hivek a maguk jószántából az egyházat úgy is, mint eddig az állam ellátta ? Ok ettől nem félnek, sőt most remélik az igazi szabad fejlődést, erősödést. S hogy jól reménykedjenek : mellettük bizonyít a genfiek példája. Genfben már életbe lépett az egyház és állam különválása és az aggódók félelmét mindjárt eloszlatták az eredmények. Bizonyos 175.000 frank egyházi szükséglet fedezésére mindjárt az első hónapban 130.000 frankot adtak össze a genfiek és mindjárt, még a változott viszonyok első nehézségeit föl sem véve emelték a lelkészi fizetéseket és több új lelkészi állomást szerveztek. Kilépettek száma csak 150 lett, ezek is többnyire valami „szabad egyház“ tagjai, u. n. „erőshitüek14, kik nyugoti Svájcban levő hittestvéreikhez csatlakoztak. 150 kilépettel szemben 1400 lett a ref. egyházba lépettek száma. Az eddigi erős római propaganda mindjobban szorul háttérbe a protestáns öntudat által is folyton erősbülő evangéliumi munka mellett. Hogyne ! Nincs állami javakkal dúsan ellátott kath. államegyház, akármelyikhez tartozzanak is, maguknak kell fenntartani, nem menekülhetnek a másik egyház adómentes, vagy csekély fizetséget igénylő szárnyai alá : hacsak teljesen vallás nélkül nem akarnak élni, valamelyikhez csatlakoznak, hisz azért csak érző emberek, látják az egyházi hitélet áldásait. Ilyen föltételek mellett biztos lehet az evangéliomi egyház reménysége még a rideg számítás alapján is, hát még ha figyelembe vesszük ama Lélek munkáját, mely pedig legbiztosabb! Nálunk? A közegyház kénytelen kérni a
