Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-25 / 30. szám
Huszadik évfolyam. 30. szám. Pápa, 1909. julius 25. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. AZ EGYHÁZ ÉS ISKOLA. KÖRÉBŐL A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények Az előfizetési díjak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden YaSámap. 4 K), Hirdetések, reklamációk Faragó János — szeraesztő címére küldendők. ■. : főmunkatárs címére küldendők. - — Gróf Degenfeld József üdvözlő beszéde a genfi ünnepen. Méltóságos Úr! Hölgyeim és Uraim! Örömmel jöttünk Antal G. püspök, György E., dr. Nagy Dezső, Péter Károly és én, aki önökhöz szólok az európai kontinensnek talán egyik legrégibb, de mindenesetre legnépesebb egyházának, a magyar ref. egyháznak képviseletében, hogy a genfi ref. egyházat ezen egyház nevében, Kálvin János nagy reformátorunk születésének 400 éves évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyen üdvözöljük. Bátran mondhatom, hogy egyházunk a legnépesebb református egyház a kontinensen, mert két és fél millión vagyunk hazánkban reformátusok ; s ha lutheránus testvéreinket is hozzánk számítjuk, 4 millión vagyunk Magyarországon protestánsok. Egyszersmind a magyarországi lutheránus egyház nevében is kifejezem üdvözletemet, mely egyháznak itteni képviselője Zsilinszky Mihály ő excellenciája. Örömmel jöttünk ide, mert öntudatában vagyunk annak, hogy mit köszönhet egyházunk s mit köszönhet hazánk annak a nagy férfiúnak, kinek emlékét most ünnepeljük. A XVI. század nagy szerencsétlenséget hozott hazánkra. Egy oldalról a török invasió, más oldalról a német nemzetiségű római szent birodalomnak hatalma, mely birodalom császára egyszersmind a mi királyunk is volt, megsemmisítéssel fenyegette hazánkat és nemzetünket. S hogy ezen körülmények dacára is hazánk megmaradt Magyarországnak s mi is magyarok magyarok maradtunk, jórészben a reformációnak, s miután a magyarság zöme csakhamar elfordult a lutheránizmustól s a kálvini irányhoz csatlakozott — a kálvini reformációnak köszönhetjük. S hogy mily nagy hálával viseltetünk most is a nagy reformátor emléke iránt, bizonyítja többek közt az is, hogy ma J OO-nál többen vagyunk magyarok itt Genfbén, kik csak azért jöttünki hogy e szép ünnepélyen részt vegyünk. A kálvini reformáció annyira ráütötte bélyegét a mi nemzetünkre, hogy ma is, amikor a különböző körülmények folytán a mi számarányunk más felekezetekéhez képest kedvezőtlenebbül alakult, hazánk nagy részében népünk a református, vagy kálvinista vallást magyar vallásnak nevezi. Nagy hálával tartozunk mi tehát az önök nagy reformátorának, kit mi a magunkénak is tarthatunk. A kálvini irány nemcsak megtartotta a magyart magyarnak, hanem kálvinista népünknek értelmét, erkölcsi felfogását is sokkal magasabb fokra fejlesztette, hazánk más felekezetekhez tartozó népeinél. Még ma is, amikor az idők nivelláló ereje a különbségeket mindinkább eltünteti, megvan egy közmondás, mely igy hangzik : „Meg nem csalom, nem biz’ én, Kálvinista vagyok én.“ A prostantizmus kálvini, vagy svájci iránya a népszabadságnak és demokráciának kedvez s azért mégis csak azt látjuk sajátságosképen, hogy az épen eredeti hazájában nem azon kantonokban és szövetséges államokban nyert elterjedést, hol a szervezet demokratikus volt, hanem épen azokban, hol a szervezet arisztokratikus, vagy épen oligarchikus volt. A „quatre (négy) cantons“ területén élő hegyi népek — különben arisztokratikus szervezettel biró Luzern vezetése alatt megmaradtak a róm. kath. kultusz mellett s inkább a nagyobb városok vezetése alatt lévő kantonok fogadták el a kálvini irányzatot, mint Zürich, Bern, Basel, Schaffhausen. így volt ez a svájciak szövetségeseinél is, úgy, hogy Graubündent kivéve, hol szintén, fenmaradt a római katholicizmus és a demokratikus Géniét kivéve, hol azonban a Citoyens, burgeois és habitant között nagy különbséget tettek, éppen oly arisztokratikus szervezetű szövetségesek mint Neuchatel, St. Gallen, Mülhausen, vették be teljesen a reformációt. De ezen sajátságos tünemény talán érthető lesz, ha meggondoljuk, hogy a középkor végén a köznép értelmi állapota sokkal alacsonyabb fokon állott s a
