Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-04 / 27. szám
459 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 460 kell nyugodni. íme a Krisztus Isten fia volt, s volt idő, midőn nem volt fejét hova lehajtani, de tűrt, szenvedett a bereszthalálig. Mi is tehát tűrjünk, ne essünk kétségbe. Az én missióm, melyet 39 év óta végzek Nagyölveden, mely nem bél-, de valódi óe/miesió volt, híveim felét úrrá tettem. Hihetetlen gyorsan fokozódott náluk a gazdagodás. A legnagyobb birtokos 16 holdas volt, ma a legnagyobb birtokos 260 holdas, holdanként 500 frt értékű, azaz 1000 K. Ily birtokos 4 van, 100 holdas 10, 40 — 50 holdas ugyanannyi, a 16 holdnál kevés maradt meg. Én ismertettem meg templomon kívül a gazdálkodás módszerét és azon voltam, hogy a fejlődéssel együtt haladjanak. Van Hitelszövetkezet, fogyasztási szövetkezet, tejszövetkezet. Lovakból 30—40 ezer koronát vesznek be, lóhermagból ugyanannyit. A tej szövetkezet kifizeti adóját. Én minden hivemet ismerem, bölcsőtől az őszbe borultig, tudom minden ügyét-baját, ha szenved, én is szenvedek, ha öröme van. én is örülök velők. Az én hi vem felhozza áldozatát az Isten oltárára, azon arányban, amint Isten öt megáldotta — a jó esztendőben többet, a rossz esztendőben kevesebbet — ez tehát kiegészíti egymást. Egyházom jövője tehát biztosítva van — és én is, ha a nyugdijforrás megnyílik, nyugodt lelkiismerettel megyek pih enni, mint 43 éves lelkész és 70 éves ember. Felkérem tehát a nyilvánosság terén X. Y. irót és öreg barátomat, hogy adja meg a helyes fölvilágosítást, hogy miért kell félni az én eszméimtől, melynek mindenike énszerintem jóakaratu. És ha meggyőz öreg testvérem, hogy eszméimmel társadalmunk békéjét zavarom, úgy leteszem a tollat és hivatottabbaknak adom át. És ime X. Y. barátom, látom, korához képest jól forgatja a tollat, teremtsen lapunkban oly rovatot, melyben eszméit közölve, mindnyájunkát megnyugtasson.] Én különben is sohasem erőszakoskodtam az elsmerésért. Nekünk mint papoknak a szentlélek ereje által tennünk kell társadalmunk érdekében, ellenkező esetben nem vagyunk méltók azon helyre, hova az isteni gondviselés helyezett bennünket. Béke velünk ! Nagyölved, 1909. junius 30. Pólya Lajos ref. lelkész. 1 Külföldi szemle.- Svájc. — A Baselben megjelenő „Svájci Protestáns Lap“ megemlékezik Zimmermann Salamon utzenstorfi lelkészről, kit ez év virágvasárnapján temettek, s aki igen derék szolgája volt az Urnák és a szabadelvű eszmék nek majd 50 éven át, mig 77 éves korában elhunyt. A temetés igen nagy részvét mellett ment végbe. A háznál egy lelkész vigasztaló szavakat mondott a családtagokhoz. A templomban egy másik lelkész kiválóan festette az elhunyt életrajzát ; az egyház jegyzője az egyház vezetőségét és fájdalmát tolmácsolta a kitűnő lelkipásztor halálán ; ismét egy másik lelkész a kantonok reformszövetsége nevében méltatta az igazság bajnokát, ki életét is képes feláldozni az igazság oltárán ; egy lelkész pedig az egyházhatóság nevében vett búcsút az egyházkormányzat hűséges munkásától. A gyászszertartás többi részéről nincs említés, de ennyi is nagyon élég, hogy gondolkozóba ejtsen bennünket, mikor egy-egy lelkészünk vagy egyházunk világi tisztviselőjének temetésekor annyit halljuk panaszolni a „sok beszédet“ még ott is, ahol csak a háznál és temetőben van a lehető legrövidebb tanítás, imádság és búcsúzó. Svájci testvéreink háta, úgy látszik, nem viszolog attól, hogy egy érdemes 77 éves egyén koporsójánál illő fölemlítést, kellő méltatást kapjon az ő minden oldalú hasznos tevékenysége, mikor ez a méltatás többnyire úgyis első és utolsó szokott lenni e földön. Nagyon ritkán történhetik az meg, hogy nem létezett érdemek emlegetésével visszatetszővé legyen a gyásszszertartás: az ilyent mindenki csak kerüli, kerülje is. De egy életműködés irányainak egyszerű, rövid, de figyelmes méltatása sem a megholtnak szerénységét nem bánthatja már, sem a rendes érzésű élők szivében irigységet nem támaszthat, református gyászszertartásunknak pedig a hála és vigasztalás szavain kívül ez ad bizonyos jelleget, melyet eltorzítani nem illik, de letörölni is kár volna. Nincs helyén, nem is szokás már a hosszadalmas beszéd, maguk a lelkészek szeretik azt legkevésbbé, de a rövidnél is rövidebbre fogni, s még annak hallgatásától is idegenkedni, nem vall figyelmes érzésre. Megengedjük, hogy az említett svájci lelkészek fajuk körülményes, szabatos és alapos vérmérséklete mellett is keveset beszéltek ama — legalább is — 4 papos (és egy jegyzős) temetésen : alig hisszük azonban, hogy holmi sem kezdete, sem gerince, sem végezete (se füle, se farka) beszédeoskékkel állhatták volna elő. Az említett lap különben rövid életrajzban megemlíti, hogy Zimmermann földmíves szülők gyermeke RÉGNER PÁL templom- és diszfestő PÁPA. Templomok festéséről számos elismerő levél! Több kiállításon kitüntetve! v ~ Több pápai templom restaurátora! Elvállal szobák, termek művészi festését! ...... AJapítatott ía^i-beii. ===== Cim- és betüfestészct I Modern kivitel! Szolid árak! ===== Alapítatott 1871-ben
