Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-13 / 24. szám

403 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 404 zető munkásai közül. Jelen volt Komárom vármegye és Komárom törvényhatósága Kálmán Rudolf főispánnal élén, a pápai református főiskola tanári kara Csizmadia Lajos vezetésével, Komárom vármegye küldöttsége Ghyczy Dénes alispán vezetésével, Komárom város törvényható­sága részéről Katz Lajos helyettes polgármester, Pápa város közönségének küldöttsége Mészáros Károly polgár­­mester vezetésével, az Országos Református Lelkész­egyesület Kis József alelnök vezetésével, a protestáns nő­­egylet élén Szépe Pálné elnökkel, a protestáns irodalmi társaság, a különböző egyházak, egyletek, körök és isko­lák képviselő. Az Urasztalától jobbra eső első padsorban foglalt helyet Antal Gábor püspök családja. A templomi ünnepség istentisztelettel kezdődött. Tóth KálmáD esperes ima után hatásos ünnepi beszédet mondott a hű sáfárról és annak jutalmáról. Az istentisztelet végeztével az egyházkerület foly­tatta díszközgyűlését. Az egyházkerület nevében Tisza István gróf egyházkerületi főgondnok a következő lendü­letes beszéddel üdvözölte a püspököt : Az Isten iránt érzett hála érzelmeinek kifejezé­sével szoktuk megkezdeni közgyűléseinket mindenha. De megkoszorúzza e hála érzetét e jelen alkalommai az a mindnyájunk keblét átjáró tudat, hogy ma a Te közhasznú, áldásos tevékenységednek 40 éves év fordulóját ünnepelni jöttünk ide, hogy negyven meg­feszített munkásságban eltöltött esztendő után itt állsz ma előttünk, az igaz kálvinista magyar ember és az igaz lelkipásztor fénylő példáját mutatva, az igaz kálvinista magyar emberét, aki egyesíti magában az erős kálvinista és a torol metszett magyar ember jó tulajdonságait, aki egyesíti lelkében Isten és haza fogalmát, akiben hazaszeretetei és vallása iránti hű ragaszkodás oly egységes hármoniában olvad össze, hogy soha semmi törekvésénél e két ügyet egymással ellentétbe kerülni, az egyháza ügyét a magyar nemzet, a magyar szabadság, a magyar felvilágosodás és haladás nagy nemzeti kérdéseitől elszakítani nem engedi ; és az igaz lelkipásztorét, akiben nemcsak az az erős hithüség, az az igaz hitben rejlő lelki erő van meg, amely annyi veszély között, annyi hőst szült, de akiben megvannak azok a hasznos, azok a becses tulajdonok is, amelyek a mai kor változott viszonyai, változott feladatai és kötelességei között igaz lelkipásztorrá avatják az Isten szolgáját. Mert hiszen változtak az idők, változtak a viszo­nyok, uj feladatok elé állítanak bennünket és azok a tulajdonságok, amelyek őseinket, azon kor nagy lelkipásztorait diadalra vezették, azok a tulajdonságok nem elegendők. Ma nem külső ellenség fenyeget bennünket, nem anyagi erőszak fegyvereivel küzde­nek ellenünk, nem életünk, nem szabadságunk, nem testi biztonságunk forog kockán, de két oldalról intéznek lelki ellenségek támadásokat egyházunk és — itt ismételten hangsúlyoznom kell — a mi egy­házunkkal egybeforrottan a szabadság, a felvilágosodás, a magyar nemzet lelki épsége, lelki biztonsága ellen : a felforgató törekvések egyfelől, amelyek az .emberi indulatok felizgatása által a materializmus örvénye felé ragadják az emberiséget és a lelki sötétség harcosai másfelől, akik pedig a sötétségre alapított lelki ural­muk lelki láncaival akarják lenyűgözni az embert. Lelki fegyverekkel küzd mind a kettő. Lelki fegyverekre van nekünk is szükségünk, lelki fegy­verekre, amelyekkel fentartsuk. fejleszszük és a fej­lődés lehető magas fokára vigyük a mi híveinket, arai táborunkban levő összes szellemi és erkölcsi erőt. Épitő munkára van itt szükség és ha keresném is, hol találjak férfiút, akit az építő munka példány­­képenként állítsak magunk elé, akkor is a Te alakod volna az. Annak az épitőmunkásnak vagy Te példányképe, aki dolgozik erővel, a tudomány, a bölcseség, a szel lemi erő fegyverzetével, de aki dolgozik szeretettel, azzal a szeretettel, amely lelkének, szivének legjavát összeforrasztja a munkával, amelyet végez, összefor­rasztja, összefűzi, összekapcsolja azokkal, akikért és akikkel együtt dolgozik. Ez a szeretet teszi az épitő­­munkát az éltető napsugárhoz hasonlóvá, amely me leget, áldást, életet ébreszt mindenfelé, amelynek nyomán kizöldül ismét a tél fagya által letarolt mező. És dolgozol reménnyel és bizalommal, azzal a reménnyel és bizalommal, amely betölti minden fér­fiú lelkét, aki meg van győződve ügyének igaz, szent, legyőzhetetlen volta felől és aki bízik Istenében, hogy meg tudja vívni a küzdelmet. És dolgozol gyönyörűségben, mert hiszen ilyen munkában és az ilyen munkásságban eltöltött életben rejlik a lelki egyensúly, a lelki béke, a lelki erő egyedül. Az ilyen munka tartja fenn a lélek, a szív tisztaságát, a ke­dély épségét, üdeségét, az ilyen munka teszi lehetővé azt, hogy negyven fárasztó esztendő után az élet hajló korában is úgy gyönyörködhessünk Te benned, mint aki az élet minden igaz, minden nemes és szent örömét egy ifjúnak lelki tisztaságával és üdeségével élvezed. És most áthatva ennek az ünnepélynek magasztos érzelmeitől, engedd, hogy mindenekelőtt Te hozzád forduljunk hálás köszönetüakkel; hálás köszönetüuk­­kel azért, amit eddig tettél ; hálás köszönetünkkel azért a csüggedést nem ismerő kitartásért és azért a szeretetért, amelylyel ma is dolgozol és dolgozni fogsz a jövőben és hálás köszönettel azért a szere­tetért, amelylyel magadhoz ölelsz bennünket, mind­nyájunkat. Mi, Neked más jutalmat nagyrabecsülésünknél, ragaszkodásunknál, bizalmunknál és szeretetünknél nem hozhatunk. Vedd ez érzelmek hűséges, bár cse­kély és szerény jeléül ezen emlékalbumot, amelynek elfogadására az egyházkerület tagjai nevében kérlek fel és ezt a plakettet, amelyet a jegyzői kar nevében van szerencsém átnyújtani. És most fordítsuk hálás érzelmeinket az isteni Gondviselés felé és kérjük azt, hogy ilyen erőben és egészségben, belső megelégedésben és boldogságban, RÉGNER PÁL templom- és diszfestő PÁPA. Templomok festéséről számos elismerő levél! Több kiállításon kitüntetve! . Több pápai templom restaurátora! Elvállal szobák, termek művészi festését! =zz^ Aiapítatott 1871-ben. == €im- és betiifestészet! Modern kivitel! Szolid árak! .... — Aiapítatott i87i-ben

Next

/
Oldalképek
Tartalom