Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1909-06-13 / 24. szám
Huszadik évfolyam. 24. szám. Pápa, 1909. junius 13. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. A.Z EGYHÁZ ES ISKOLA KÖRÉBŐL A DUNÁNTÚLI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. A lap szellemi részét illető közlemények Az előfizetési díjak (egész évre 8 K, félévre a szerkesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden Vasárnap. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János =szerKesztő cimére küldendők. = főmunkatárs címére küldendők., -A „Ne temere“ visszavonása. Tisza István gróf főgondnok beszéde az egyházkerületi közgyűlésen. Fötiszteletü közgyűlés! Egy tárgya van a püspöki jelentésnek, amelyhez szives engedélyük mellett hozzá kell fűznöm megjegyzéseimet. Talán sikerül megkönnyítenem az egyöntetű megállapodást. A Ne Temere dekrétum hatályának megszüntetésére vonatkozó pápai konstituciót értem. Amidőn utolsó közgyűlésünket tartottuk, az egész magyar közvéleményt a Ne Temere dekrétum izgatta. Azok közé tartoztam én is, akik teljesen át voltak hatva a dekrétum aggályos és veszélyes voltának tudatától, de egyúttal épen a mi közgyűlésünkön használtam fel az alkalmat annak kijelentésére, hogy e kérdésben várakozó álláspontot kell elfoglalnunk, mert a felekezeti béke szempontjából tejles megnyugvást hozó igazi megoldás csak a dekrétum visszavonása lehet, ezt pedig csak maga a római szentszék teheti meg. A helyzet kulcsa Rómában volt tehát s én kifejeztem azon reményemet, hogy mint a múltban voltak, lesznek a jelenben is hazafias és bölcs mérséklettől áthatott tagjai a római katholikus klérusnak, akik ezen megoldás érdekében vetendik latba egész befolyásukat. Meggyőződésem az volt, hogy ezek feladatát nem szabad nehezítenünk, hogy tartózkodnunk kell minden harcias lépéstől mindaddig, mig ezen reményünk meghiúsulásáról meg nem győződtünk s hogy csak abban a nem remélt esetben kell, de akkor aztán annál határozottabban és erélyesebben felvennünk a küzdelmet, ha — amitől Isten óvjon — a Ne Temere visszavonására vonatkozó reményünk illúziónak bizonyulna. Ez volt álláspontom a múlt év őszének izgalmas légkörében, ez álláspontomat tette magáévá az egyházkerület is és ma benső örömmel és megelégedéssel konstatálhatjuk, hogy az események ennek az erőtudatában higgadt álláspontnak adtak igazat Ha nem felel is meg mindenben a „Provida constitutio“ a Lambruschini-féle instrukciónak, az eltérések életbevágó fontossággal nem bírnak, a szentszék megtette azt, amit az adott viszonyok között megtehetett és ezzel mindazok elismerését érdemelte ki, akik ebben a szegény, annyifelé tépett országban a felekezeti küzdelmet felidézni nem kívánják. Megilleti ez az elismerés a magyar kath. klérus ezirányu fáradozásait is. Jól esnék ezt kimondanom, ha a szentszék intézkedésére irányuló sikeres közbenjárásuk fölött érzett örömet meg nem zavarná annak az instrukciónak hangja és tartalma, amellyel a kath. püspöki kar a szentszék ez intézkedését kisérte. Ez az utasítás azonban üröm-cseppet vegyített az örömbe. Eléggé ismeretes vagyok mindazok előtt, akik az egyházi élet terén való működésemet figyelmükre méltatták, arról, hogy vészharangot meghúzni, harci riadót megfujni nem szokásom. Ami kevés súlya netán lehet kérő szavamnak hitsorsosaim előtt, azt népszerűségem kockáztatásával is a mérséklet s á felekezeti békesség érdekében vetettem latba mindenha. De épen ezért kétszeres kötelességemnek tartom, hogy ezen instrukció sérelmes kijelentéseire aggódó lélekkel reá mutassanak.
