Dunántúli Protestáns Lap, 1909 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1909-04-04 / 14. szám

229 junius 2-án délelőtt lelkészavatás lesz, délután 3 órakor pedig a szokásos esperesi előértekezletet tartják meg. Erőss Lajos, az egyházkerület püspöke körlevélben felhívta az egyházmegyék espereseit, hogy a lelkészavatásra vonat­kozó bejelentéseket legkésőbb május 1-ig beterjesszék. A közgyűlési és bírósági tárgyak beterjesztési határideje május 15. — Köszönetnyilvánítás Mindazok, kik szeretett Zoltán fiam elvesztése folytán érzett fájdalmukat részvétük nyilvánításával enyhíteni óhajtották, fogadják ez utón, családom nevében is köszönetem kifejezését. Bihari) Kál­mán ref. lelkész. — Főiskolánk főgimnáziumában e hő 3-án kap­ták ki a tanulók a húsvéti szünidőt s 18-án kell vissza­­jönniök. Az igazgatóság ezen az utón :s felhívja a szülők és gyámok figyelmét, hogy a tandíj utolsó részlete — 15 K 30 f. — most esedékes. Úgy ezt, mint az esetle­ges hátralékot s a rendkívüli tárgyért járó 6 K-át szives­­kedjenek kifizetni. — A lelkészek árváinak káplántartási díj se­gélye. A ref. egyetemes konveut elnöksége annak idején felterjesztést intézett a vallás- és közoktatásügyi minisz­tériumhoz, amelyben felkérte, hogy ne csak a lelkész özvegye, hanem özvegy nemlétében a lelkész árvái ré­szére is adassák káplántartási díj. A vallás- és közokta­tásügyi miniszter értesíti a konvent elnökségét, hogy az 1908. évi XIV. t.-c. végrehajtására rendelt államköltség­vetési hitel csupán a kongruás lelkészek mellett rendsze­resített segédlelkészek javadalmi hiányainak pótlására van rendelve. Addig azonban, mig a törvény idevonatkozó rendelkezése átalány-adásával történik, továbbá amennyi­ben a konvent az átalányt aképpen tudja kezelni, hogy annak keretében az említett árvák érdekei is méltány­lásra találhatnak, ezidőszerint nincsen kifogása az ellen, hogy az átalányból az árvák is segélyeztessenek. — Segédlelkészek állami fizetéskiegészítése. A magyarországi ref. egyház egyetemes konventjének felter­jesztésére a vallás- és közoktatásügyi miniszter leiratot intézett a konvent elnökségéhez, amelyben felkéri olyan kimutatás felterjesztésére, mely kitünteti, hogy a konvent főhatósága alatt hány — 1908 január 1-től — rendszere­sített segédlelkészi állomás van, hol vannak ezek az állo­mások szervezve s végül mekkora állami kiegészítésre volna szükség, hogy azok a segédlelkészek, kik a jelzett állomásodon alkalmazva vannak — minősítésük szerint — az 1000, illetve 800 koronás jövedelmet elérhessék. Mivel azonban a honvent ez újabb felterjesztése alapján rendezendő fizetés kiegészítés hosszabb időt vesz igénybe, 230 mint ameddig a vallás- és közoktatásügyi tárca költség­­vetés kezelésére vonatkozó szabályok szerint, az 1908. évi költségvetési hitelt igénybe venni lehet, a miniszter érte­síti a koDvent elnökségét, hogy a nevezett törvényjavaslat alapján és a segédlelkészek tekintetében megállapítható igények költségeinek fedezésére egyidejűleg 40.000 K-t folyósított. Felkéri azonban a konveut elnökségét, hogy addig, amig a törvényjavaslat törvényerőre emelkedik és az ügyet elintézi, ezt a folyósított összeget az elnökség csak mint letétet tekintse és kezelje. — A valláskülönbsóg nélkül működő, az elzül­­lésnek kitett árvagyermekek megmentésén fáradozó Nagy­pénteki reform, társaság női osztályának elnöksége, az intézmény kötelékébe tartozó 72 árvája javára e hó 9-én nagypéntek ünnepén a székesfőváros összes református templomaiban és iraaházaiban gyűjtést rendez, melynek sikere érdekében ezen az utón is felkéri a nagyérdemű közönséget és a híveket a kegyes adakozásra. Egyben felkéri az összes vidéki református egyházakat és a nt. lelkész urakat, hogy ők is rendezzenek nagypénteki templomi gyűjtést ; s a begy ült adományt, vagy legalább annak egy részét, a társaság gondnoki hivatalába (Budapest II., Fő­utca 71. II.) beküldeni kegyeskedjenek. A gondnokság minden postai utón beérkezett összeget — bármi csekély legyen is az — hálával vesz s azonnal nyugtáz is. A pápai templom alapra Nemesócsa 10 K-t küldött. Itt is köszönettel nyugtázza Kis József lelkész. — Az ajkai szerencsétlenek részére a deáki ref. elemi iskola nüvendékei 6 kor. 84 fillért küldtek. — A billikumra Nagyölved 25 K 70 f.-t küldött. Uj orgona. Déva város ref. egyház temploma ré­szére Országh Sándor és fia rákospalotai (Bpest mellett) orgona és harmoniumgyáros cégnél új orgonát rendelt meg. A mű II. manuálon és pedálon 12 szóló és 14 mellék­­változattal a legújabb tiszta csőrendszer szerint készül és a templom elkészülte után lesz felállítva és a használat­nak átadva. — Fölhívás. A protestáns orsz. árvaház a folyó év tavaszán megünnepli fennállásának 50-ik évfordulóját. Ebből a célból a rendező bizottság kéri az árvaház volt növendékeit, hogy tudassák lakóhelyüket és állásukat, illetve foglalkozásukat az árvaház igazgatóságával (Buda­pest, VII., Szegényház-tér 1.) — A M. P. Irodalmi Társaság nyílt pályázatot hirdet „Koszorú“ cimü kiadványsorozatának 1909. évi tiz füzetére. Kivánalom : evangyéliomi keresztyén elbeszé­lések, életrajzok, jellemképek, traktátusok, prózában vagy •versben. Szükség van Szegedi Kis István népszerű élet -DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. Ifi. Stem Lipót Pápa, Kossuth Lajos-utca, Posta-palota-= Mindennemű kézimunka, himzési előnyomda = rövidáru-, csipke-, szalag- és divatcikkek raktára. Elvállal mindenféle templomi arany, ezüst és selyem díszmunkát, valamint fehér hímzéseket és kelengyék elkészítését. Lelkiismeretes kiszolg-álás !

Next

/
Oldalképek
Tartalom