Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-05 / 14. szám

225 DUNÁNTÚLI PRÓTEáTÁNS LAP. 226 a nagy munka előtt egy lélekkel, úgy tegyenek Ők is. Mert ezerféle különböző fejjel-tervvel végzett munka feltétlenül késedelmező és sikertelen, de az egy lélekkel, ezer kézzel végzett alapos, gyors jó munka. Ha a közös munkára kell, hogy a lelkipásztorok értekezzenek, kell is értekezletüknek lenni. Mivel pe­dig a lelkészi értekezlet mint olyan önmagának nem biztosítéka, mert csak származék, valamelyes előzetes megállapodásnak, összehívásnak a folyománya : tehát gondoskodni kell olyan állandó, tökéletes és biztos valamiről, amiből rendszeresen származhatnak az értekez­letek. Ez a biztosíték csakis azokban lehet, akik érte­kezni akarnak: a lelkészekben. A lelkészek pedig csakis úgy nyújthatnak önönmaguk összességének biztosítékot, ha olyan valami módon lépnek állandó összeköttetésbe, hogy közös tudalommal és értelemmel megállapíthassák az értekezleteknek idejét, helyét, tárgyát és módjait. így hát láneolatosan, tehát ugyan lecáfolhatatlanul rá jöttünk, hogy a lelkészeknek egyesülten értekezniük kell, hogy ez értekezések rendszerességéhez már az összebeszélhetés végett is egyesülniök kell, hogy ezen egyesülésnek nemcsak egy bankettező, mára véletlenül összeverődöttnek, hanem állandónak és folytonosnak kell lennie. Tehát az anyaszentegyház érdekeinek el­választhatatlanul szüksége van egy egyetemes állandó lelkészegyesületre. Ami pedig állandó, az a dolog ter­mészeténél fogva szerves. így ki van mondva : egyetemes és szerves lelkész­egyesület. (Folyt, köv.) E. Objectív, Az 0. B. L. E. választmányi ülése. Budapesten, 15)08. április 1. Jelen voltak: dr. Baltazár Dezső elnök, dr. Tüdős István és Kis József alelnökök, dr. Ferenczi Gyula főtitkár, dr. Székely József titkár, tisztviselők és még 20 választmányi tag. Jelen voltak Hamar István theol. tanár és Kontra Aladár lelkész is. A választmány ülését a 37. dicséret eléneklésével és az elnök rövid fohászával kezdte meg. Napirend előtt fölemelkedett Rácz Gyula és élénk helyeslés között indítványozta, hogy elnökünk iránt, az őt ért méltatlan támadásokkal szemben, fejezzük ki igaz szeretetünket és teljes bizalmunkat. A lelkes él­jenzés az elnököt meggyőzhette arról, hogy működését helyesli és abba híven támogatja a választmány. A tárgysorozat rendén elhatároztuk, hogy az O. R. L, E. részére a tagok részéről teljesítendő fizetésekre cheque-számlát kér nyitni az egyesület. Az elnökség felkéretett, hogy vasúti féljegyeket kérjen a kongresszusra és a választmányi gyűlésekre utazó lelkészek részére. Csia Kálmán okt. 31-ének megünneplésére vonat­kozó indítványa a Prot. Szövetség előkészítését mun­káló bizottsághoz tétetett át. Választmányunk tárgyalás alá vette azokat a főbb fontosságú kifogásokat, melyek lelkésztársaink részéről a sajtóban és az elnökséghez intézett levelekben alap­szabályaink egyes pontjaival szemben emeltettek. Választmányunk, tekintettel arra, hogy a támasz­tott kifogások alapszabályaink lényegét nem érintik és egyesületünk kitűzött céljával ellenkező kívánalma­kat nem támasztanak ; hanem inkább egyes, homályo­saknak tetsző kifejezések világosabb formulázását céloz­zák s tekintettel továbbá arra, hogy a kifogások tá­masztói által táplált aggodalmak eloszlatása elhárítja azt az akadályt, amely egyes lelkésztestvéreket ez idő szerint az egyesületbe belépéstől visszatart s ennél­fogva az egyetértés nagy érdekét tartva szem előtt, legközelebbi közgyűlésünknek a következő módosítások megtételét hozza javaslatba. A 4. §. szövege helyett: „az egyesület az egyházi hatóságokkal karöltve, azok védelme alatt, támogatása mellett kíván működni, bár munkájában hivatali függés nélkül.“ / Az 5 §-ból az „erkölcsi kötelezés erejénél fogva“ kifejezés töröltessék. Kifogásolták u. i., hogy ez a ki­fejezés erkölcsi pressiót s az ennek nyomában járó er­kölcsi bojkottot jelent ; választmányunk kijelenti, hogy az erkölosi kötelezés szemben az anyagi és jogi köte­lezéssel használtatott. A két utóbbi kötelezés esete ki­lővén zárva, alkalmazás tárgyául az erkölosi kötelezés maradt. Hogy azonban az ügyünknek kétségtelenül ártó félreértés raegszüntettessék, a jelzett kifejezés lényeget nem érintő törlését javasolja. A 29. §. második bekezdése helyett a 4. §. mó­dosításának következményeként a következő szöveg hozatik javaslatba : „Jelen megállapított alapszabályok az egyházi hatóságok karöltve, együtt működésének, védelmének, támogatásának kérése mellett tudomásul vétel végett az egyházmegyékhez, egyházkerületekhez és az egyetemes konventhez, megerősítés végett pedig a m. kir. belügyminiszterhez megküldetnek, illetve fel­­terjesztetnek. Elnök előterjesztette, hogy az 1907. dec. hó 4*én felterjesztett alapszabályok megerősítése tárgyába még ez ideig a nm. belügyminisztériumtól semmi értesítés nem érkezett; magán utón úgy értesült, hogy az alap­szabályt a belügyminisztérium véleményadás végett az egyetemes konventhez áttette. Választmányunk sajnálattal veszi tudomásul, hogy a nm. belügyminisztérium a válaszadás késedelmében a magyar református lelkészek országos egyesülete iránt a legszerényebb igények által is várható méltánylás hiányainak jelét látszik adni. A lelkészképzés ügyét dr. Ferenczi Gyula adta elő. A tagok csodálkozva vették tudomásul, hogy a theol. akadémiák tanárai által készített javaslat még egyházi lapjaink szerkesztőihez se küldetett meg. Se Ferenczi, se Hamar nem kaptak meg, mint szerkesz­tők. Egy bizottság küldetett ki ; tagjai : az O. R. L. E. theol. tanár tagjai és a két alelnök, akik theol. ta­nárok voltak. Felkéretik a konvent, hogy a javaslatot

Next

/
Oldalképek
Tartalom