Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-05 / 1. szám
11 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 12 Konventi jegyzőkönyv. A Budapesten 1907. évi ofet. hó 22—25. napjain tartott református egyetemes konvent jegyzókönyve Sass Béla debreceni ref. theol. akad. tanár és egyetemes konventi jegyző szerkesztésében, Debreczen sz. kir. város könyvnyomda vállalatánál, 12 ivén, 185 lapon, 3000 példányban megjelent s azoknak az egyházi hatóságoknak, amelyeknek sürgős szükségük van reá, addig is rendelkezésökre áll, raig az illetékes püspöki hivatalok utján megkaphatnák. Az ide vonatkozó megkeresések Dávidbázy Kálmán könyvkötőhöz intézendők Debrecenbe (Füvészkert utca 9. szám). Feltűnést keltő könyvár jegyzék. A debreceni Hegedűs és Sándor protestáns egyházirodalmi könyvkiadó cég most karácsonyra egy olyan Irodalmi Értesítőt adott ki, mely a hazai prot. közönség, első sorban a lelkészek és tanítók között méltán a legnagyobb feltűnést és érdekíődést keltette. Ebben az értesítőben a magyar prot. theol. irodalom kiválóbb termékeinek jegyzéke foglaltatik, még pedig nemcsak cimek, hanem a tartalom teljes részletezése szerint, úgy, hogy a közönséget egészen tájékoztatja az egyes könyvek tartalma felől. Sőt még többet is tesz. Rövid, de találó, velős recensiókban ismerteti és értékeli a nevezetesebb és újabb theol. műveket. Már ebből a szempontból is rendkívül fontos ez a katalógus, amilyenhez hasonló még hazánkban nem jelent meg. Szinte majdnem azt lehet mondani, hogy ez a jegyzék az újabb kori magyar theol. irodalom kis tükre. Jó vaskos könyv is, 248 lap. A jegyzékben felsorolt művek nagyobb részt a Hegedűs és Sándor cég kiadványa és tulajdonai. Utóbbi időben e cég megvette a Kókai Lajos, Telegdi K. Lajos utóda, Ferenci B. és Petrik Géza összes prot. theol. kiadványait, maga is egymásután adja ki a jeles theol. műveket s ily módon ma az ország legelső, legnagyobb prot. egyházirodalmi kiadóhivatala. Fontos katalógusát ajánljuk olvasóinknak. A cég kívánatra ingyen küldi mindenkinek. Vegyes közlemények. Az előfizetési pénzek és hirdetési díjak szives beküldését tisztelettel kérjük. — A Dunántúli Protestáns Lap olvasóihoz 1* Most van tiz esztendeje, hogy a * Ezt a közleményt még a m. év végén kaptam; hogy csak most közlöm, az az oka, hogy az ünnepek alatt nem voltam Pápán. A benne megnyilatkozó jóindulatot köszönjük. Annyi bizonyos, hogy lapunkat csak a hirdetésekből befolyó jövedelem mellett lehetett mindez ideig a már 17 év előtt megállapított 8 koronáért kiadni. E jövedelem nélkül már régen be kellett volna adni a kulcsot. Hisz mindenki tudhatja, hogy az első 4—5 évre ráfizetett a laptulajdonos, illetőleg az egyházkerület. Azt is tudja mindenki, hogy főleg az utóbbi 3 év alatt — a nyomdai költség szinte hihetetlenül fölemelkedett. Arról mi egyházi lapunk: a Dunántúli Protestáns Lap Kis József esperes ur szerkesztésében jelenik meg. Tiz év alatt rendkívül nagy változások történtek egyházunk életében; úgy szellemi, mint anyagi téren, olyan átalakulásokon mentünk keresztül, hogy a régi egyházi élet egészen megujhodott! Hogy egyebet ne is említsek, ott van a belmissió, kongrua-törvény, lelkészi nyugdíjintézet, adósegély stb. mind olyan nagy változásokat idéztek elő, amelyeknek irányításában kedves szerkesztőnknek vezérszerep jutott. Lapjában teret nyitott minden véleménynek ; annak iránya szabadelvű volt a legnagyobb mértékben. Ő maga igaz, bátor, lelkes szószólója volt ami érzelmeinknek és érdekeinknek. A mezöföldi lelkészi kar legutóbb tartott értekezletén elismerését fejezte ki Kis József munkássága és szereplése fölött, azt hiszem, az egész kerület papságának érzelmeit tolmácsolták ezzel. Adjuk meg az érdemnek az ö koszorúját, fejlesszük a D. P. Lapot tovább! A mi egyházi lapunk az összes egyházkerületi lapok között terjedelmére nézve a legszerényebb. Hiába! ha az olaj fogytán van, a mécs előbb, utóbb kialszik. Pedig olyan sok megbeszélni valónk lenne a közel jövőben, olyan sok kérdés vár feleletre, olyan sok volna a megírni való, a mit lapunk hasábjai nem tudnak befogadni. Azt hiszem, kedves szerkesztőnk abban látná törekvéseinek őszinte méltánylását s az okozna neki igaz lelki örömet, ha a lap fejlődését úgy szellemi, mint anyagi téren előmozdítanánk, Azt ajánlom tehát a D. P. L. kedves olvasó közönségének, hogy önként, minden felhívás nélkül, jószántunkból emeljük fel az évi előfizetési dijakat 10 koronára, hadd tehát, hogy a szerkesztő és a kiadóhivatal kezelője a méltányos díjat megkapná szó, se lehet. Mindamellett mi nem panaszolkodtunk, se az egyházkerülethez nem fordultunk a szubvenció fölemeléséért. De, nem tagadjuk, igen jól esett volna, ha másunnént ment volna az egyházkerületre ilyen indítvány. Az ág. hitv. evangélikusok egyházi lapja 2 vagy 3 ezer kor. segélyt kapott a kerületektől. A Sárospataki Ref. Lapok is, ha jól tudjuk, 600 kor. segélyt kap az irodalmi körtől. Ez utóbbi összeg is épen háromszorosa annak, amit a mi lapunk kap ... Tényleg nem tudjuk kielégíteni a lapunkban szólni kívánókat; mert az egy Ívnyi terjedelemből is kénytelenek vagyunk néha 2—3 hasábot is a hirdetéseknek átengedni, hogy megélhessünk. Szívesen fogadjuk tehát a lap bővítésére irányuló mozgalmat, történjék az akár a kerületi szubvenciónak, akár az előfizetési díjnak fölemelésével. Szükségesnek tartjuk kijelenteni, hogy a lap ügyét nem tekintjük a magunk személyes ügyének, hanem egyházkerületünk közügyének. E szempontból bátran közreadjuk a föntebbi indítványt. Főmunkatárs. A -vieléle legrégibb és legnagyobb cipöüzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstädter Jakab cipőraktára Alapíthatott 1864-ben. Pápa, Kossuth LajOS-Utca ÍO. szám, Alapíthatott 1864-ben. hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (ortophäd-munka) kiváló gondot fordít. — Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipőit és csizmáit.