Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-02-16 / 7. szám
113 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 114 manda keresztyén vallás atyjától az Istentől és anyjától a reformációtól örökölte a szabad fejlődés csiráit ad infinitum az örök igaz, örök jó, örök szép hazája a menny felé való szakadatlan törekvéssel. (Ne csak a múlttal dicsekedjünk, mint a „kurta nemes“ a „kutyabőrrel“, hanem vessük kezünket az ekeszarvára, néz zünk előre, tatarozzuk, építgessük jussunkat!! !) Elő veled szeretettel, megrázkódtatás nélkül tapintatosan érlelő, békítő és vezető angyalként közbenjáró, csak krisztusilag független lelkész egyesület ! Te légy a Szentlélek hárfája, mint egykor a próféták a hivatalos „szentek szentén“ kívül, de érette! Mint égszinü szivárvány hirdesd az Ur szavát az egyházunk bárkájában megmentetteknek, hogy mig e föld lészen, az Ur velünk vagyon. Es bár sem a hitetlenség, akadályozások hidege, sem az erő, lelkesedés és bátorság melege meg nem szűnnek, de igy egyesülten lészen szabad vetés és aratás a dicső reformációnak mezején szakadatlanul. Uram Jézus segíts bennünket! Eugeníus Objektívus. Robertsonról. — Részlet Broicher „Robertson élete levelekben“ cimü müvéből. — (Folytatás.) 3. Ez a levele már tanmódjának erre a harmadik alapelvére vezet át: A lelki igazság a lélek által fogható fel és az értelemmel tantételekben nem közölhető. Istenben hinni a lehető' legnehezebb dolog. Isten alatt értem Istent a maga valóságában; értek tehát alatta ős okot, nem egy gépészt (creatorem mundi), ha nem olyan valakit, akinek neve szeretet s aki a jót akarja, nem a rosszat s akit a mi tiszteletünk és imádásunk megillet. Az lsen léteiének s gondviselésének bebizonyítására irányuló kísérletek becsesek lehetnek az olyanok előtt, akiknek róla csak gyenge a meggyőződésük; becsesek lehetnek abból a szempontból is, hogy a vallást védik és igazolják, hogy maga is tud olyasmit teremteni, ami előtt az intellektualista meghajolni kénytelen ; de mindig sikertelen volt és az is lesz egy képzett hitetlen lélek előtt az Isten léteiét bizonyítgatni, vagy róla való véleményének helytelen voltát kimutatni akarni. Tegyük fel, hogy van valami ős ok, szellem stb. és Istennek hívják. Ám ha ezt elfogadom is, még csak annyiban hiszek benne, amennyiben az elektromosságban, a vonzó erőben, vagy más okban, amely szintén befolyással van sorsomra. Még ezzel nem hiszek, az az nem bizom benne. Hitünk mindig attól függ, hogy milyenek vagyunk. Rochefoucauld azt hitte, hogy a kereskedelemnek nincs más rugója, mint az önzés és a hiúság. Hogyan lehetett volna tehát őt a jó iránti szeretetről s a nagylelkűségről meggyőzni ? Micsoda bizonyítékokkal? Hiszen a történelemben és az életben voltak előtte bizonyítékok. De mivel hiú és önző volt, nem hihetett másban, mint a hiúságban és az önzésben és a bizonyítékoknak vele szemben nem volt foganatjok, Azt a föhevést, amely az értelmet tekinti világalkotónak, az epikurensok, stoikusok és pantheisták felfogása, úgy látszik, hosszú időre ellensúlyozni képes. Ha olyan tudósok, mint Laplace, d’Alambert, Hume, Voltaire e tekintetben bizonyítékot nem találtak, nem hiszem, hogy értelmünkkel felfoghassuk az Istent. Sőt készséggel elismerem, hogy az Istennek, mint terem tőnek, végoknak, gondviselőnek értelmünkkel való felfogása mellett ép úgy nem hozhatok fel semmit, mint ellene. Róla értelemmel egyáltalán nem győződhetem meg. Ép úgy elismerhetem azt, ami ellene szól, mint ahogy helyeselhetem az ellenkező elméleteket és ha kétség közt hánykódó lelkem rákényszerítené, hogy ezeket az elméleteket elejtsem, legkevésbbé sem esném miattok kétségbe. Az én Istenem nem a bölcsészek Istene. A legmerészebb észbeli következtetések érzem leginkább, Hogy az igazság és a szeretet Istenét elveszítem. Ön azt hiszi, hogy az emberek az értelemben gyámolt kerestek hitöknek, ahelyett, hogy megfordítva jártak volna el. Nincs alapelv, amelyet nyomatékosabban hangoztattam volna, mint ez : nem az értelmünkkel, hanem csakis lelkűnkkel, azaz az Isteu lelke által alázatosságra és szeretetre nevelt szivünkkel foghatjuk fel és ítélhetjük meg az igazságot. Véleményem szerint az a törekvés, mely a keresztyénséget csodákra a beteljesedett jövendölésekre akarja alapítani, lényegileg és legsiláuyabb rationatismus; épen olyan, mintha a lelki üdvösséget jogilag képzett értelemtől és a tanúvallomások szakértő mérlegelésétől tennénk függővé; mintha az érzéki bizonyítékok csalhatatlanabbak volnának, mint a lélek látása, amelyhez a lelki igazság csaknem kizárólag apellál. Lelkem mélyén, állandó szükségleteinél fogva teljesen meg vagyok győződve róla, bár szavakbau nem tudom világosan kifejezni, hogy értelmemmel az Istent fel nem foghatom. Hiszen általános ellenem a panasz, hogy az értelmi bizonyítékokra keveset adok. Önnek az igazságról nincsen világos fogalma s úgy véli, hogy „mind kevésbbé képes azt felfogni.“ Hiszen ez egészen természetes. Ha az ön lelkében érthető fogalom helyett magasztos eszme támad s ha az a tudat, hogy ezt az eszmét ki nem fejezheti, nyomasztólag hat önre, ez mindig nyereség és nem veszteség. Állalában „kicsoda érthet meg valamit?“ Ha valaki azt hiszi, hogy egy lelki igazságot megértett, fölteszem, hogy azért értette meg, mert kevéssé érezte át. Ha ön érthető tantételeket végtelen elvekkel cserél föl, úgy a kőmives színvonaláról az építész színvonalára emelkedik. „Hétszer !“ „Nem — nem — nem, hanem hetveuhétszer.“ Ebben nem szabály, hanem alapelv vau adva. Szeretném tudni, vájjon Péter apostol teljesen értette-e, világosan felfogta-e ezt? De kétségtelen, hogy olyan magasztos eszmének birtokába jutott, amely mindenkor túllép a dogmatika meghatározások korlátáin. Ám minél kevésbbé tudta meghatározni, annál inkább átérezte.
