Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-27 / 52. szám
901 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 902 — ahol Faréi inkább óhajtott utolsó, miüt másutt első lenni — emlékének nemzetközi pályázat utján szobrot fog állítani. Méltó is, hogy álljon a szobor. Hadd hirdesse, hogy emléke nem halt ki szivünkből, hanem kegyelettel emlékezünk róla. Hadd hirdesse az ő vasjellemét, az ő nagyságát, hisz róla a nagy alkotó tehetségről úgy a régi, mint az újabb kor egyházi tudósai elismerik, hogy ő volt a protestáns egyház legmélyebb belátással biró í-zervezője, aki az apostoli egyházigazgatás módot leginkább megközelítette. A megemlékezés ünnepében részt kér és részt óhajt venni a magyar református egyház is. Képzett és lelkes ifjú emberek uagy buzgósággal és szorgalommal kezdik magyarra fordítani Kálvin János műveit. Derék és megbecsülendő vállalkozás, bárcsak kerülnének e kis füzetkék minden református ember kezébe. Megindul minden kis egyházban a gyűjtés s az e célra kitett perselyekben sok helyen ez alkalommal többet tesz ki a befolyt összeg, mint az évi perselypénz. Világos kifejezése ez annak, hogy az egyeseket áthatja az ünnepi érzés, hogy lelkesíti az a tudat, hogy néhány fillérrel ő is hozzájárult ama monumentális szoborhoz, amely hirdetni fogja a világnak, hogy Kálvin — akiről ő büszkén nevezi magát kálvinistának — ama nagy férfiú volt, aki megtett mindent, hogy visszavigye az egyházat arra a tiszta alapra, mint amilyen volt az a názárethi Krisztus apostolainak idejében. S amig a kicsinyek készülnek az ünnepi ruha felöltésére, addig Tiszáninnen Kálvint kezdik védelmezni és porolgatni, — holott már ellenségünk is kell, hogy lássa, hogy ez a védelmezés és porolás nem Kálvinnak szól, hanem a személyes torzsalkodások végeredménye, s amelyből a legnagyobb erkölcsi kár a magyar református egyházra háramlik. Valóban, a Sárospatakon támadt botrányszámba menő dolog nem illik az ünnepi készülődés egyszerűségében is fenséges keretébe. Férfiak rándulgatnak fel a fővárosba, hogy cikkeket helyezzenek egyes napi lapokba, s Kálvin körül indul és folyik a vita ama látszatot keltő meggyőződésben, hogyha Kálvinon ütnek egyet, sikerült védelmezni Zoványit s viszont. Rikkancsok hirdetik — sajnosán volt alkalmam hallani — a főváros utcáin a „nagy Kálvin botrányt“. De hát miért ez a nagy torzsalkodás, miért, hisz Kálvinnak oly kevés köze van e sárospataki ügyhöz, hogy igazán találóan jegyzi meg egyik fővárosi lap, hogy „Kálvin ebbe a vitába, mellékesen, olyan formán került, mint Pilátus a credóba“. Miért mindez épen most, amikor mi kicsinyek ünnepre készülünk, miért ez az ünneprontás épen a mai korban, amely kornak legnagyobb szüksége van a vallásosságra. Nem jobb volna-e e helyett lankadatlan erővel hirdetni az evangéliomi hittudomány alapelvét, hogy angyalkezekkel siessünk szenvedő felebarátaink könnyeit letörölni s a szenvedéseket jóságos részvéttel enyhíteni. Egy kis belső reformra volna szükség, de mi kívülről akarjuk Isten országát felállítani. Mi a látható egyházban tapasztalt visszaéléseken kesergünk, — csak a külsőt akarjuk reformálni — eközben megfeszítjük Jézust tanítványaiban, azt tesszük politikából, amit tettek hajdan babonából, megszűrjük a szúnyogot, elnyeljük a tevét, megdézsmájuk a kaprot, mentát s azt, ami fő a törvényben, elmellőzzük. (Máté XXIII. 23 — 24.) Elhagyjuk a régi jó utat, uj ösvényre lépünk, melyen szabadabb mozgás, több külső életjelenség, de kevesebb intensiv ereje fejlődik az egyháznak. Czakó Gyula kenesei lelkész. Költségvetések és számadások készítése. (Folytatás.) Hogy tehát az egyházi adónak megtörtént kivetését, a kivetési kulcsot — melyet a törvény két évi átmeneti — idő utánra, minden egyházra nézve, az ismert rendelkezéssel szabályoz s ezek alapján a kivetés egyszerűségét ellenőrizni a jövő évi költségvetés és az egyházi adó kivetési lajstromok az esperesi hivatalhoz november első napjáig minden egyháztól, jóváhagyás végett felterjesztessenek, (III. t.-c. 6. §.). A kitüntetett alapvető adatok helyességéért a lelkészek, mint a presbitériumok elnökei, első sorban felelősek. Az egyházi adófőkönyvek, adókönyvecskék, kivetési ivek Kis Tivadar könyvkereskedőnél Pápán beszerezhetők. Az egyházi adó kivetési lajstromban és igy az egyházi adófőkönyvben is előírandó lesz, külön-külön tételszám alatt minden, egyházi adó fizetésére kötelezett egyháztag. így az atya, vagy özvegy anya külön ; a vele egy háztartásban élő házas fiú vagy vő külön; külön a más háztartásban élő özvegy férfi, vagy nő is. A vegyes házastársak közül mindig a református vallásut jegyezzük be, mint adófizetésre kötelezettet, s legkomplikáltabb viszonylatokban is mindig csak a református vallásut keressük és találjuk meg. így elfogjuk kerülni a jegyzet rovat túltömését, másrészt a kivetés helyessége azonnal szembetűnő lesz. Ezen eljárásnál nem szabad kicsinyelnünk azon előnyt, melyet az ekként készített főkönyv a választók névjegyzékének köteles összeállításánál nyújt (I. t.-c. 18—19. §§-ok). Csak az esetleges 24 éven aluliakat kell abból kihagynunk. Az ekként összeirt adókötelezettek után, minden egyes név után, bejegyezzük, az állami egyenes (föld-, házosztály-, házbér-, I., II., III., IV. o. kereseti-, tőkekamat és járadék-, bánya-, szállítási- és általános jövedelmi pót-) adók összegét és pedig mindig az előző (az 1909. évi kivetésre az 1908.) évi álllami adófőkönyv alapján. Vegyes házasoknál lehetőség szerint pontosan meg kell állapítani a református jellegű vagyon után fizetett adórészt s csak ezt kell bejegyezni egyházi adófőkönyvünkbe. Amely egyházainkban akár régebbi gyakorlat, akár a megújított geresdi egy esség alapján
