Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-12-20 / 51. szám

889 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 890 A kurrens ügyek, — a tagok és belépésének tu­domásul vétele után jól eső érzéssel vette tudomásul az igazgatóság Beöthy Zsoltnak 60-ik születés napján küldött üdvözletét. Örvendetes tudomásul szolgált, hogy a Budapestről, Nagykőrösről és Szatmárról beérkezett tudósítás szerint a „Szövétnek“ pártolását a fenntartó testületek is melegen karolták fel. — Debreczen, 1908. december 15. Szabó Márton központi jegyző. — A pápai templom-alapra újabban a következő gyülekezetek küldtek adományokat: Dáka 25’60 K; Kulcsod 8'03 K; Somogy-Szobb 2 K; Benkepatony 16‘50 K; Mezőőrs 14 K; Perbete 74 K, (ennek ivén a lelkész 10 K-át és özv. Végh Mihályné lelkészné 5, Gáncs Géza főtanító 2, és Ladányi Lajos II. tanító 1 K-át írtak alá); Alistálról a lelkész és neje küldtek 5 koronát. A szép adományokért e helyen is hálás köszönetét mond: Kis József lelkész. — Érettségi vizsgálat. Pápai ref. főgimnáziu­munkban e hó 16-án volt a javító érettségi vizsgálat. Jelentkezett 1—1 tárgyból való javításra 4 vizsgázó s mindannyian sikkerrel vizsgáztak. Az egyházkerület nevében Németh István ehk. főjegyző elnökölt, a köz­­oktatásügyi kormányt pedig dr. Bartha Béla selmecz­­bányai főisk. tanár képviselte. — Karácsonyi szünidő. Főiskolánk főgimnáziu­mában e hó 19-én kapták ki a tanulók a karácsonyi szünidőt s 1909 január 3-án kell visszajönniük. A fő­gimnáziumi igazgatóság ezen az utón is felhívja a szü­lők és gyámok figyelmét, hogy a tandíj második rész­lete — 15 korona — 1909 január 3-án esedékes lesz. Úgy ezt, mint az esetleges hátralékot s egyéb iskolai tartozást fizessék ki, illetőleg küldjék be a főgimn. igazgatóság címére. — Karácsony közeledtével a mélyen tisztelt közönség szives figyelmébe ajánlom dúsan felszerelt raktáromat. Disz- ajándékművek és imakönyvekben mélyen leszállított ára ifjúsági iratok és képeskönyvek­ben, diszdobozok, magyar és angol gyártmányú levél­papír különlegességekben és emlék-albumokban. Bárhol és bárki által hirdetett leszállított ára, könyv minden árfölemelés nélkül beszerezhető. Könyvtáraknak külön árajánlattal szolgálok. Nagybecsű megrendeléseket kér kiváló tisztelettel Hajnóczky Árpád könyv- és papir­­kereskedése Pápa, Fő-utca 11. szám. — Keresztyén Evangyelista. A vasárnapi iskola nagyon elterjedt intézmény. Nálunk biblia-iskolának is nevezik, mert hisz a tárgya az, hogy egyes bibliai he­lyeket tanít meg arra önként vállalkozó hivő emberek és nők által. Ez iskolák főleg azért fontosak mert ben­­nök a keresztyén tan mellett keresztyén életet is tanul­nak az ifjak. Nagybecskereken 40—50 tanulóval és 7 tanító, illetve tanítónővel áll fenn ily iskola. Vezeti: Szalay lelkészné, ki a tanítókkal, illetve tanítónőkkel hetenkint előkészítő órát is tart. Ez előkészítő leckét most közrebocsátjuk a Keresztyén Evangyelista lapban, hogy ezek nyomán mindenüvé bevezethető legyen ez iskola, mely valóban a vallásos élet megújulása kez­dete, alapja. A Keresztyén Evangyelista hoz ezenkívül híreket missiói mezőről, apró, a prédikációkban köny­­nyen beéleszthető s azokban élesztőleg ható történet­kéket — továbbá egy beszédet, melyet Szalay lelkész tart Nagybecskereken. Ezenkívül ébresztő és építő cik­keket, vallásos verseket. Ebbe a lapba jelennek meg az első magyar missionárius nőnek, Kunszt Irénnek, levelei Chinából. E lap most a 18.-ik évfolyamba lép. Előfizetési ára egész évre 2 K. — Kiváló tisztelettel Szalay József lelkész, szerkesztő és kiadó. Hivatalos rész. Pályázat. A komáromi ref. egyházmegye egyik buzgó világi vezér férfia: Konkoly Thege Béla kir. törvényszéki bíró ur 100 (egyszáz) koronás pályadijat tűzött ki a követ­kező paedagogiai tételre: „A szocializmus és a nép­­tanító“. Ezen tétel keretében a következő pontokra kell megfelelni: a) Mi a szocializmus ? b) Mit kíván a szocialismus a néptanítótól ? c) Mi a néptanító teendője a szocializmust ille­tőleg ? Pályázhatnak a kitűzött tételre a magyar ref. néptanítók és tanítónők. Idegen kézzel s jeligés levélkével ellátott mun­kák hozzám küldendők. Pályázati határidő 1909 március 31. Negyed (Nyitram.), 1908. november 30. Kovács Alajos a komáromi ref. ehm. tan. test. elnöke. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kis József. Főmunkatárs: Faragó János. Pápa, a református főiskolai nyomda betűivel nyomatta Kis Tivadar. 1908. A vidék; legrégibb és legnagyobb cipőüzlete Manheim Ármin ezelőtt Altstädter Jakab cipőraktára Alapittatott 18647-ben.. Pápa, Kossuth Lajos-utca ÍO. szám, AJapíttatott 1864-ben. hol mérték szerint, vagy egy beküldött minta-cipő után nemcsak divatos és szép, de főleg tartós és jól álló cipőket lehet gyorsan kapni. — Beteg és szenvedő lábakra (ortophäd-munka) kiváló gondot fordít. — Vadászoknak különös figyelmébe ajánlja garantált vízmentes vadászcipőit és csizmáit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom