Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-12-20 / 51. szám
881 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 882 éltöknek azon szakaszát, melyet ártatlannak véltek, bűnben töltötték; iszonyodva tekintenek házastársukra, kivel eddig az élet gondjait és örömeit hiven osztva nyugalomban, szeretetben éltek, s ártatlan gyermeiket bűn magzatainak, bűn tanúinak fogják nézni; ,keserű átkot fognak szórni a törvényre, mely a bűnt pártolta s átkozni fogják azon egyházat, mely őket a vallás ágazataira rosszul tanította. Azon hívek ellenben, kik a főpásztorok ezen tanításán kételkednek, vagy azt éppen nem hiszik, idegenkedni fognak azon egyháztól, mely ma már bűn gyanánt kárhoztatja, mit ezelőtt fél századon keresztül megengedett, sőt hozzájárulásával előmozdított; idegenkedni fognak azon főpaptól, ki a polgári törvényt a vallás nevében lealacsonyítja, ki azok felett, kik vegyes házasságban élnek s kik között számos nagy tekintetű, jeles és erkölcsös férfiak vannak, mindazon egyháziak felett, kik eddig a vegyes házasságokat megáldották, egyszóval az egész magyar anyaszentegyház felett, szeretet és kimélés nélkül töri el a kárhoztatás pálcáját. Ezen idegenkedés meghűli a vallásos érzelmeket, s igy az említett körlevelek törvényt és törvény iránti tiszteletet megrontva, sok polgárnak lelki nyugalmát felzavarva, sok háznépuél a szeretet szelíd kötelékeit eltépve : áldás helyett átkot hoznak a hívekre, mert egyrészről a fanatizmusnak őrjöngő vad lelkét költik fel, másrészről a vallástalanság magvait szórják el. Meg vagyok én győződve, hogy az említett főpásztorok a vallásos buzgóságnak helytelen hevében felejték minden oldalról megfontolni rendeleteiknek következéseit, mert ha ezt tették volna, ugyanazon vallás, mely, úgy hiszem, szivükben él, isteni alapítójának szelíd példájával több szeretetre, több kiméin tartózkodásra intette volna őket. Fájdalmas valóban, midőn a polgári törvények iránt’ tiszteletet oly férfiak csökkentik, kik polgári állásuknál fogva is kötelesek volnának a törvények buzgó és hatalmas őrei lenni ; fájdalmas, midőn azon hatalom, mely a világi fényt, tekintetet és nagyobb hatást az államtól nyerte, hivatalos befolyásával törekedik a polgári törvények rendeletéit a vallás parancsolataival egyenes ellenkezésbe hozni, Hazánkban a fejedelemnek, úgy is mint apostoli királynak, placetumi joga van, s az ő királyi engedelme nélkül a római szentszéknek rendeletéit sem szabad az országban kihirdetni, s ime most mégis két főpásztor a törvény ellen, a törvény értelmében eddig követett gyakorlat ellen, önhatalmával hirdet és rendelkezik a vegyes házasságokról. A polgári törvényeket tiszteletben tartani s azoknak engedelmeskedni az egyházi rend íb köteles, s annak nincsen hatalmában a törvény értelmét önkényesen magyarázgatni. Aki hivatalának törvényszabta kötelességeit önlelki meggyőződésével megegyeztetni nem tudja, mondjon le inkább arról; de hivatalának hatalmát a törvény sérelmére s a törvények iránti tisztelet csorbítására használnia nem szabad, s ha ezt cselekedné, az államnak szoros kötelessége a félrelépőt a törvény korlátái közé utasítani. A felhozott tekintetekből tehát sérelmeseknek, sőt erkölcsi következéseikre nézve fölötte károsaknak is tartván az említett főpásztorok egyházi rendeletéit s felhozott körleveleit, azok iránt fölirat utján orvoslást eszközölni szükségesnek látom. De büntetést, kivált a közállomány elleni föltámadásnak büntetését, melyet némely érdemes követek említettek, főliratuukban kérni jónak nem vélném. Higyjük inkább azt, hogy az említett főpásztoroknak menthetetlen lépései vallási buzgalom helytelen hevéből származtak, de közállomány elleni támadás vétke szándékuk tisztaságától távol állott. Higyjük inkább a súlyos hibát, s ne keressünk szántszándékoB vétket. Nem büntetést kívánok tehát most sürgetni, hanem azt óhajtom, hogy föliratunkban panaszainkat előadván, sérelmeinket kifejtvén, ő felségét kérjük meg, méltóztassék törvényeinknek a vegyes házasságokról szóló rendeletét teljes kiterjedésében szorosan megtartatni, az említett főpásztoroknak törvényt sértő rendeletéit úgy is mint apostoli fejedelem legfőbb hatalmával megsemmisíteni, s őket szigorúan oda utasítani, hogy a törvényeknek, s a törvények iránti tiszteletnek sérelmével kiadott körleveleiket visszavegyék, s ez által a polgárok megzavart leiki nyugalmát helyreállítsák, jövőre pedig a törvénynek minden efféle egyoldalú és önkényes magyarázatától tartózkodjanak. Én tehát feliratra és ily értelemben készítendő feliratra szavazok.“ Ez volt Deák Ferenc beszéde. A helyzet ma is az, ami akkor volt, azzal a külömbséggel, hogy akkor csak két püspöki megyében, ma pedig az egész országban van feldúlva az egyháztársadalmi és vallási béke. De hol van most egy Deák Ferenc, aki r. katb. létére többre beesüli a magyar nép százezreinek családi békéjét, mint a pápai bréve szentségét ? Bállá Endre csetényi ref. lelkész. Gelléri Szabó János végrendelete. Az Egyetértés napilap után közüljük a nagy jóltevó' végrendeletét, amint következik : Egy valódi hazafi első kötelességének azt tartom, kogy ha életében úgy, amint azt óhajtotta volna, a hazai közhasznú intézménynek emeléséhez nem járulhatott, tegye ezt a végrendeletében azon vagyonból, melyet becsületes munkája s a sors kedvezése által szerzett. Az északamerikai Egyesült Államokban egészen rendellenesnek tekintik, ha egy vagyonos polgár meghal anélkül, hogy közérdekű alapítványt vagy hagyományt tett volna. E hazafias közszellemnek köszönik az északamerikai Egyesült Államok nagyszerű közművelődési s jótékony inté ■ zeteiket. Mely szellemtől vezérelve, teszem következő' végrendeletemet : 1. 400.000 koronát hagyok, mint országos alapítványt a ra. kir. kormány intézkedése alá népnevelési, közművelődési célokra érdemes tanítók és tanulók ösztöndíjakkal! jutalmazására, különösen oly tanítók és tanulók jutalmazására, kik a magyar hazafiság és nemzetiség érdé-