Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-02-02 / 5. szám

75 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 76 ezen tanítását: »Megmondatott a régieknek, sze­­ressedd felebarátodat, gyűlöljed ellenségedet, én pedig azt mondom: szeressétek ellenségeiteket; áldjátok azokat, akik titeket átkoznak ; jót te­gyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek; imád­kozzatok azokért, akik titeket háborgatnak és kergetnek.« íme, ennek a minden emberre, rnéir ellen­ségeinkre is, kiterjedő' igaz keresztyéni szeretet­nek élesztősére van hivatva e templom, mert ebben áll az igaz kereszt.yénség, az igaz vallá­sosság, az igaz erkölcsiség és nem a dogmának, a hittételeknek elismerésében, a szertartásoknak gyakorlásában, úgy, hogy a szeretet a nagy tör­vényének megszegése tulajdonképen Istentaga­dás, amint maga az Ur Jézus mondja: »Valaki azt mondja, hogy szereti az Istent és gyűlöli az ő felebarátját, hazug az«, mert ha nem szereti az ő felebarátját, akit mindennap lát, mi módon szerethetné Istent, akit sohasem látott és igy szól továbbá: »arról ismernek meg az emberek, hogy az én tanitványaim vagytok, ha egymást szeretenditek«. Fájdalom, hogy az emberi nagy társadalomban ma oly kevés az igaz keresztyéni érzület, hogy sok helyütt felülkerekedik az Ön­zés a szeretetben, só't sokszor az igazságon és méltányosságon is. Egyik felekezet, egyik politikai vagy társa­dalmi párt elvakítva saját önzó' érdeke által, gyűlöletet hirdet a másik ellen, nem gondolva meg, hogy ugyanazon atyának vagyunk gyer­mekei, ugyanazon hitnek vagyunk részesei, ugyan­azon reménységnek örökösei, mindenekfölött ugyanazon hazának gyermekei és ha a jó Isten eltűr mindnyájunkat, aki mégis csak jobban megítélheti hitünk igazságát, szándékaink becsű' letességét, mint a gyarló emberek: hát mi nem tudnánk egymást szeretettel eltűrni?! Egyik társadalmi osztály elvakitva saját Önző érdekétől, gyűlöletet hirdet a másik ellen, nem gondolva meg, hogy a nagy társadalmi szervezetben minden tagnak meg van a maga feladata, amelyet teljesíteni kell és hogy az egyenlőség nagy elve, amely józanul értelmezve a törvényelőtti egyenlőségben és a munkaszabad­­ságban áll, helytelenül értelmezve és az anyagi szükségletek egyenlőségére átírva, minden egyéni szabadság megsemmisülésére, minden előrehala­dás megakadályozására, a legrettentőbb zsarnok­ságra és általános jólét helyett általános nyo­morra vezetne. Ha ilyen veszedelmes irányzatok akarnak felülkerekedni napjainkban kint a tár­sadalmi életben, hirdettessék itt e szent házban a gyűlölet helyett az igaz keresztyéni szeretet azon az alapon, amely Isten igéje által vette­tett, amint Pál apostol mondja: »ne nézze ki-ki csak a maga hasznát, hanem minden egyebek­nek hasznokat is nézze«. Ezen az alapon épül­het fel csak egészséges társadalmi szervezet, ezen az alapon lehet édes hazánk nagygyá, hatal­massá, ez az Isten akarata, ennek a szeretetnek élesztése által lesz e hely Istennek háza. III. De e hely egyszersmind a menyeknek ka­puja is, mert mutatja azt az irányt, amely az égbe vezet. Minden templomnak célja és rendeltetése, hogy az emberek lelki életének gondozásával, az emberi kebelben élő, részben titokzatos és kimagyarázhatatlan érzelmeknek fejlesztésével, nemesítésével foglalkozzék. Amidőn tehát a tem­plom az emberi lélekbe elülteti az erénynek magvait, lelkesítő szavak és buzditó példák által felkölti a szivekben a lelkesedés melegét, amely­nek hatása alatt azok fejlődésnek indulnak, in­tés, tanítás által óvja a fejlődésnek indult nö­vényt, hogy abban az önző érdekek férgei, az indulatok és szenvedélyek szélvészei kárt ne te­gyenek; mindezen munkájával vezeti a földi embert ama haza felé, amelybe vágyódik az emberi lélek ellenállhatatlanul s amelyben a földi örömöknél tisztább öröm, a tökéletes bol­dogság lesz osztályrészük. Minél nagyobb nehézségeket kell legyőz­nünk, amellyel az erény utján való haladásun­kat akadályozzák, minél nagyobb önmegtaga­dást, erkölcsi erőfeszítést kíván ezen akadályok elhárítása, annál közelebb jutunk már a földön ama tökéletesség hazájához, annál több tiszta lelki örömöt, annál nagyobb lelki boldogságot, megelégedést és lelki nyugalmat érezhetünk itt e földön, annál inkább megvalósul bennünk Isten képe és hasonlatossága, annál inkább kiemelke­dik bennünk az emberi tökéletesség és nagyság, amelynek biztos alapja azonban csak az igaz vallásosság, az Istenben vetett erős hit és bizo­­dalom lehet. Az a könyörületes szív, amely a gyengét támogatja, a bánkódót vigasztalja, az eltévelyedettet útbaigazítja, a nyomorúságot eny­híti, a szenvedők könnyeit felszárítja s mindent megcselekszik az Ur Jézus kicsinyeivel, a vallá­sos érzésből táplálkozik s a benne élő természe­tes hajlam itt, e szent házban érlelődik erős el­határozássá. Az a nagylelkűség, mely megtagadja önmagát, elutasít magától sok időleges élvezetet, él egy­szerűségben, mellőzve minden hiúságot és nagyra­­vágyást csak azért, hogy az emberiség közjavára annál többet áldozhasson, a vallásos érzelemben találja csiráját s e szentházban erősödik az em­beri gyarlóságokkal megküzdeni képes hatalommá. Az az egyenes és szilárd jellem, amely meg­áll igaz meggyőződése mellett, ha azért megkö­­vezés lenne is jutalma, tartózkodik minden csa­lárdságtól, altatástól, ámítástól, ha azzal életét

Next

/
Oldalképek
Tartalom