Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-09-20 / 38. szám
653 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 654 politikai önállása, minden magánérdeken felülemelkedettsége az államéletnek legfontosabb szükségletét képezi. Ezt azzal lehet elérni, ha bevágjuk az útját annak, hogy akár a korona, akár a kormány a képviselőket anyagi haszonnal lekötelezhesse. E célra szolgál az inkompatibilitási vagy összeférhetetlenségi törvény. Már most legyünk igazságosak: van-e az államéletben egyetlenegy állás is Magyarországon, amellyel annyi anyagi előny volna összekötve, mint a r. kath. püspökséggel, tehát amelyre való kinevezéssel az embereket annyira le lehetne kötelezni? Ugy-e, hogy nincs. Ez annyira világos, hogy épen azok részéről, akik most Csernoch püspök ur képviselőségébe oly egyhangúlag belenyugodtak, adatott be a törvény tárgyalásakor az 1. §. módosítására nézve oly értelmű indítvány, hogy ne csak képviselősége alatt ne fogadhasson el a képviselő őfelsége kinevezésétől függő jövödelemmel összekötött állást, hanem még képviselősége megszűnte után 3 évig sem, mert amint akkor sérelemként emlegettetett, a püspökségeket akkor politikai szolgálatokért, sokszor személyes udvaríaskodásért osztogatták a képviselőknek. Köztudomású dolog, hogy maga Csernoch János ur mint lelkiismeretes ember azon meggyőződésben volt, hogy az őfelsége által való kineveztetésnél fogva a püspöki állás a képviselőséggel összeférhetetlen, ezért nem akarta elfogadni a püspökséget. Ez a Csernoch-eset magában is eléggé jelentékeny sérelem úgy alkotmányjogi, mint felekezetközi tekintetben, mert teljesen világos törvényt sért meg és megváltoztatja a kép vise iőház szervezetét, amelynek mint alsóháznak az 1608. évi különválás óta mai napig r. kath. püspök tagja nem volt. De még sokkal jelentékenyebbé vált a sérelem annál fogva, mivel az összes hirlapok az összeférhetetlenségi bizottság határozatát — szerintem nagyon tévesen — úgy magyarázták, a közvéleménybe azt a tudatot ültették át, hogy az összeférhetetlenségi bizottság ezen határozatával és annak az országgyűlés által való egyhangú tudomásul vételével, egyszersmind eldöntetett az egyházi javadalmasok által élvezett állami birtokok eddig vitás jogi természete, mert a bizottság csak ezen alapon állította, hogy a r. kath. püspöki állás és a képviselőség között nincs összeférhetlenség. Lehet, hogy vannak, akik óhajtanák, hogy a bizottság határozata ilyen jelentőségűnek fogadtassék el, de a fennforgó kérdésben ez teljesen téves álláspont, mert a törvény idézett §-ában általában lévén szó mindennemű fizetésről és díjazásról, ez a törvényellenes döntés azt a kérdést, hogy az egyházi javadalmasok használatában levő vagyon állami vagy nem állami jogi természetű é, semmiképen nem érinti. d) A »Ne temere« cimü pápai decretum. 1907. év augusztus hó 2-án X-ik Pius pápa őszentsége kiadta a »Ne temere« kezdetű házasságkötést szabályozó decretumát, amelynek értelmében a nem r. kath. plébánosok előtt kötött házasságot, tehát Magyarországon úgy a polgári házasságot, mint a másfelekezetü lelkészek előtt kötött házasságot érvénytelennek és semmisnek nyilvánítja. Ezen decretum tehát sértené a magyar állam törvényei szerint kötött házasság tisztességét még akkor is, ha előzőleg már hoszszu időn keresztül érvényben volt és a hazai r. kath. egyház által elfogadott gyakorlattal ellentétben nem állana. Ázonban Magyarországra nézve már XVI. Gergely pápa 1841. év április hó 30-án kelt »Quos vestro« kezdetű brévéjében érvényesnek nyilvánította a protestáns lelkész és két tanú előtt kötött házasságot, ez alapon még inkább érvényeseknek kellett tekinteni a r. kath. egyháznak egész a decretum megjelenéséig az állami anyakönyvvezető és egyszersmind a protestáns lelkészek előtt megkötött házasságot. A decretum érvénybe lépte, f. év husvétja óta azonban a r. kath. egyház előtt úgy a polgári, mint a protestáns lelkész előtt kötött házasságok érvénytelenek. Szinte lehetetlennek tartjuk, hogy az állami törvénynek ilyen arculcsapását, a felekezeti békének ilyen megháborítását, az állam polgárai lelkiismeretszabadságára ilyen erőszakos nyomás gyakorlását önérzetes állam, annak uralkodója és kormánya eltűrhesse. Lehetetlennek tartjuk, hogy eltűrje ezt épen Magyarország, amelynek alkotmányos törvényei szerint a királyi felség engedélye és jóváhagyása nélkül semmiféle pápai rendelet ki nem hirdethető és nem érvényesíthető. Mindennek dacára aggódva kell látnunk,, hogy bár ezen decretumnak a püspökök által való kihirdetése e hazában felekezeti különbség nélkül általános felháborodást idézett elő, a magas kormány eddig semmit nem tett a rendelet érvénytelenítése érdekében, hanem eltűri annak legalább is a látszatát, hogy a római pápa intézkedése előtt az állam törvényének háttérbe kell szorulni. Ezek és az ezekhez hasonló esetek, legyenek bár magukban jelentékenyek vagy jelentéktelenek, csak megnyilvánulásai annak a szellemnek, amely a legújabb időben mind nagyobb mértékben erőre kap hazánk úgy állami, min társadalmi életében és az állam törvényéivé szemben, sőt azoknak különösen az 1848 : XX t.-c. 2. §-a ellenére és azoknak megsértéseve érvényesíteni tudja a külföldről támogatott, úgy nevezett ultramontán elveket és érdekeket é pedig — ezt nagy szégyenünkre kell megvalía nunk — anélkül, hogy az ellen illetékes helyen
