Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-07-19 / 29. szám
487 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 488 zeti ügyből, általában a gazdasági kérdésekből meg nem is akarunk felekezeti dolgot csinálni. Az Országos Evangéliomi Szövetség megalakulását jó reménységgel várjuk. Ha csakugyan sikerül neki a szabadelvű polgárokat egyesíteni a klerikális reakció ellen, ez mindenesetre többet ér, sokkal kívánatosabb, mint ha csak a protestáns elemek támogatására számíthatna. Egy ilyennek alakulása semmi esetre se lehet ellenére az ORLE-nek se, bár ö protestáns szövetséget tervezett; de bizonyára nem tervezte kizárólagos jelleggel; hanem csak azzal a tudattal, hogy valah onnét ki kell indulni a szabadelvű elemek tömörítése munkájának; hát induljon ki a prot. szövetségtől. A nagyobb keret, a több erő egyesítése nem lehet hát az ORLE-nek ellenére. * * * A baptisták is megkezdték működésüket egyházmegyénk területén az elmúlt évben. Réde, Sikátor, Csetény voltak főleg kiszemelt helyeik. Lelkészeink ébersége eléggé őrt állott. Eleddig nem bonthatták meg gyülekezeteinket. De el lehetünk rá készülve, hogy megújítják próbálkozásaikat, ezeken a helyeken is, másutt is. Természetes, hogy egy ideig pusztán az országos törvénnyel a kezünkben is védekezhetünk ellenük. De ez a leggyengébb védekezési eszköz. Minden külső erőszaknál, hatalomnál sokkal erősebbek, hatalmasabbak lelki fegyvereink. Ezeket kell előszednünk, jól kiköszörülnünk és a többnyire tanulatlan prófétákkal szemben diadalmasan villogtatnunk. De nem is csak a tudomány fegyvereire van szükségünk; hanem — és talán sokkal inkább a lelki erőnek másféle megbizonyításaira. Olyanokra, amelyek a gondjainkra bizottaknak minden ügyes-bajos dolgait szeretettel felkarolják ; az eltévelyedettnek igaz jóakarattal és türelemmel utána mennek és semmi fáradtságot, önmegtagadást nem kiméivé, terelgetik a jó útra. Olyanokra, amelyek hiveink előtt kétségtelen jeleit adják annak, hogy mi Krisztusért, az ö igazságaiért és hiveink lelki üdvéért vállaltuk tisztünket; meggyőző jeleit adják annak, hogy tudunk tűrni méltatlan bántalmakat s azokat végleg el is tudjuk felejteni. Egy szóval, amik megbizonyítják hiveink előtt, hogy mi Isten képében járunk e hivatalban és minden vagyunk nekik mindenekben. * * * F. évi április havában tartott konventi ülés jkve 44. p. alatt azt jelenti az egyet, tanügyi bizottság, hogy „a theologiai akadémiák tanulmányi rendje, mint szakbizottsági tervezet, elkészült és kinyomattatván, az egyházkerületeknek és a theologiai akadémiáknak szétküldetett, hozzá csatoltatván a tanári szolgálati szabályzat is, szintén mint tervezet“ ; egyúttal kéri az egyetemes konventet, hogy „hívja fel a theol. akadémiákat az illetékes egyházkerületek utján arra, hogy a kettős munkálatra készítendő véleményes javaslataikat 1909. január elsejére szíveskedjenek az e. t. ü. b. elnökéhez az egyházkerületek utján beterjeszteni ? Az egyet, konvent a tanügyi bizottság előterjesztése szerint határozott. Ebből sajnálattal látom, hogy e nagyjelentőségű javaslathoz az egyházmegyék nem szólhatnak hozzá; ezek véleményére nem kiváncsi senki. Pedig talán két éve, mikor e tárgyról szó volt a kerületi gyűlésünkön s én ott kifejeztem azt az óhajtásomat, hogy az e tárgyban készítendő javaslat kellő időben adassék át a nyilvánosságnak és küldessék meg az egyházmegyéknek is : úgy tetszett nekem — a helyeslésekből, — hogy a közóhajt fejeztem ki. Mi azonban eleddig azt se tudjuk, hogy mi volt a mi theol. akadémiánk tanári karának javaslata. Kerületünknek nem volt semmilyen se. Ki nyomatva legalább nem láttam, sem tárgyalásáról nem szólnak jegyzőkönyveink. Tanárainkon kívül kik vitatták meg e tárgyat? azt se tudom, így a javaslat nyilván nem is az egyházkerület nevében terjesztetett föl. Ezt a tárgyat pedig oly fontosnak tartotta pl. dr. Bartók György elhunyt püspök, hogy önálló tanulmányt irt róla egy derék füzetben. Nyilván nem tévedek, ha azt mondom, hogy a lelkészek is általában kellőkép érdeklődnek iránta és talán volna is valamelyes jogcímük, hogy hozzászóljanak. Meg is történik ez a lapokban. A miénkben rajtam kívül ugyan még — mostanában legalább — senki se szólt hozzá. Az ilyen vélemények azonban természetesen csak egyéni vélemények. Más volna az, ha egy-egy egyházmegye lelkészi értekezletén lefolyt alapos vita eredményét tenné magáévá egy-egy egyházmegyei közgyűlés. Ezek javaslatait meg aztán megvitatná még az egyházkerületi lelkészi értekezlet, bevonásával a szakképzett legjobb erőknek: theologiai tanárainknak. Ez a megállapodás mehetne aztán az egyházkerületi közgyűlés elé s onnét a konventhez. Az egyetemes tanügyi bizottság javaslata azonban épen nem kívánja ezt; az csak a theologiai akadémiákat kéri felhivatni, hogy „szíveskedjenek javaslataikat az egyházkerületek utján beterjeszteni“ .. . Még a kerületek véleményére sem kiváncsi, nemhogy a mienkre volna az ! . . . Én elég fontosnak tartom ez ügyet arra, hogy e helyen szóvá tegyem. Meglehet azonban, hogy ez nekem legeslegegyénibb véleményem.
