Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-05-17 / 20. szám
333 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 334 pép, púp, pap, tép, lép, epe, pipa, papír, próba, pillanat.« Ilyen tartalom mellett a gyermeki lélek vitus-táncot jár! Mennyire más lenne, ha e szavak csak egyetlenegy mesére vonatkoznának s a betüismerés 2—3 mese körében mozogna ! Ezért tartom fontosnak azt: minden tanító válassza meg a saját szája ize szerint a módszert, de tanítsa meg a gyermeket az olvasásra. Azt, hogy már most hozzuk be, hogy az olvasást csak a II. osztályban kezdjük meg, még időszerűnek nem tartom. Annyira-mennyire alkalmazkodnunk kell egyéb elemi iskolák tantervéhez. Akik tudják, hogy én nem tartom okvetlenül szükségesnek már az I. osztályban az olvasás tanítását s el tudok képzelni olyan iskolát, ahol az I. osztályban egyáltalában nincsen betüismertetés s a gyermek mégis, talán jobban fejlődik mint most, mondom, akik ezt tudják, azok elhiszik azt is nekem, hogy én, ha falusi tanító vagyok s azt látom, hogy egy gyermeknek az olvasás nehezen megy, más tárgyban azonban könnyen boldogul, ezért az egy tárgyért nem tartom vissza az I. osztályban. Ma már nem úgy vagyunk mint régen, hogy a II. osztályos gyermeknek zsoltárt, kis kátét, kis históriát« vagy Hübnert kellene a hóna alá tennünk. Osztatlan iskolában megtenném azt, hogy ez a gyermek a többi tantárgyaknál a II. osztály anyagát tanulná, az olvasmányok tárgyi kezelésénél is a II. osztályra figyelne, de az olvasást az I. osztály növendékeivel együtt gyakorolná. A végeredmény az lenne, hogy már a III. osztályban — ha csak nem a hülyeséggel határos gyenge tehetség — a vele egykorú társakkal haladhatna minden tantárgyban. Másik nagy baja Kenessey István urnák az olvasd könyvekkel van. Természetesen azokkal, amiket most használnak, nem azokkal amiket ezután Írnak. »Többnyire vaskos kötetek, 3-4-5 oldalas értekezésekkel megtömve, melyek között alig-alig akad egy-egy oázis, a gyermek zsenge leikéhez mért élvezetes olvasmány, hol az elfáradt utas, a sok szárazságtól eltikkadt nebuló szelleme felüdülhet.« Állítólag megszámlálta az I—YI. osztályig az olvasandó olvasmányok számát. Szerinte hetedfél százra megy. Árra kiváncsi, »ha ezen olvasmányokat mind és minden osztályban letárgyaljuk, a gyermekek mikor olvasnak ?« Álljunk meg csak itt egy szóra. (Folyt, köv.) Pethes János. Helyzetek — állapotok. A levegő tikkadt, a hangulat nyomott, mint a természeti világban szokott lenni nagy és félelmetes vihar előtt. Minden lény bádgyadt, a kedély lehangolt, az ember a bizonytalanság miatt kedvetlen, türelmetlen; a munkára, az alkotásra alkalmatlan, mondhatnám képtelen. Ilyen állapotban vagyunk minden téren s ilyen viszonyok közt végezte munkáját a konvent ís a múlt hóban. Nem is csoda, mert mig e földön élünk, nem tudjuk magunkat kiszakítani környezetünkből, amelyben mozgunk, a viszonyok befolyása alul, melyeknek hatása, nyomása alatt állunk. Ha politikáról beszélünk, arról csak úgy szólhatunk, mint teljes képtelenségekről ; a társadalmi élet utján mértföl-djelzők a budapesti oigányperek. — De ezekről hallgassunk, nem ide tartoznak. Maradjunk csak az egyházi élet terén. Hátha itt elevenebb az élet, vidámabb a hangulat ! derültebb a levegő ! Azonban, fájdalom, itt is csak olyan viszonyokkal találkozunk, mint a másik két téren. A sötét klerikálizmus terjeszkedik mindenfelé. A Barkóczi csemeték szaporodnak és a túlsó oldalon nagy az öröm és ujongó lelkesedés egynekegynek megszületésén. Szeretik őket, rajongnak érte, mint az édes anya kis gyermekéért. S ez a rajongás akkor sem csappan, ha a gyermekről kitűnik, hogy az torzszülött. De ne feledjék el, hogy az ilyen szörnyszülöttek a fejlődést nem előre viszik, hanem visszaszorítják, és hogy az ilyen szülemények nem eszközölhetik az emberi nem fennmaradását, sőt annak pusztulását mozdítják elő. A kath. népszövetség behálózta az egész országot, úgy keletkeznek, mint a buborékok a viz színén. Szállonganak a levegőben, mint a felfújt szappanhólyagok, s örülnek nekik, mint a kis gyermekek. Hogy van-e bennük erő, tartalom, életképesség, azt nem vizsgálják. Elégnek tartják a nagy lármát, mellyel kisérik, s a puszta látszatot, amelynél semmivel sem több. A kis gyermek által felfújt szappanbuborékból nem lesz ágyúgolyó, mely pusztítani is tudna. Ez a megnyugtató a jövőre nézve. (?!) Jön a kath. autonómia — a fából vaskarika és a kath. lelkészek kóngruája — a milliárdnyi állami vallás-alap mellőzésével — az álladalom kasszájából. Legyen úgy. De ne felejtsük, hogy mint a természet fejlődésén, úgy az emberi nemnek felvilágosultságra törekvésén erőszakot tenni nem lehet, sem az meg nem gátolható. A „lutherani comburantur“ máig is törvényben van, azért élnek az evangélikusok. Lobogott Hussz és Savanarola máglyája, vértengerbe fűlt a Bertalan éjszaka, milliókat pusztított el az inkvizíció, azért az evangéliomnak világosságát nem lehetett kioltani. Ezredévnél tovább fennállott a pápai állam, mégis megszűnt létezni. Tehetnek akármit a magyarországi papi birtokokkal, telekkönyveztethetik a püspökök, káptalanok nevére, rá köthetik hátukra, azért a korszellem, amely szakadatlanul tör előre, előbb-utóbb visszaadja rendeltetésének. De nem erről akartam írni, hanem a ref. egyetemes konvent működéséről és hangulatáról. Azonban szükséges volt ezeket előre bocsátani, hogy némileg indokoljam annak nyomott hangulatát. Mert az tény, hogy akármíly nagy reménységgel legyen is jövőre nézve a szenvedésekkel és nyomorral küzdő ember, a
