Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-04-19 / 16. szám

265 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 266 iskoláinknak e törvény kívánalmai szerint való felszere­lése céljából az iskolaterrnekben rendezett táncvigalomra gyűlt össze. Itt bevezetésül az ifjúsági dalárda a „Szózatot“ a „Névtelen hősök“ cimü dalműből Arany János „Süve­gemen nemzeti rózsa“ kerdetü dalát — s a „Klapka indulóját“, majd a közönség kivánatára ismét a „Szózatot“ adta elő. A táncmulatság szép rendben reggelig folyt, s anyagilag is jól sikerült, amennyiben a bevételek összege az alkalmi adományokkal s felülfizetésekkel együtt 390 korona lett. Hogy a tapolcafői reform, egyház hívei templomunk­nak célszerű, szilárd szerkezetű, a kor kívánalmainak, a mai Ízlésnek megfelelő átalakítása alkalmával milyen mértékű áldozatot hoztak, erre vonatkozó tájékozásul csak azt említjük meg, hogy a templom átalakításának munkája költségvetés szerint 8 hozzá tartozó munkák mellett 23 ezer koronába került; ezen felül közadakozásból 3300 koronáért új orgona lett beállítva, orgonára s urasztali térítőkre stb. összesen befolyt 4500 korona adomány s az egyes hitbuzgó egyháztagok által adományozott urasztali s keresztelési ezüst-edények értéke is 500 korona. Szolgáljon a templom Isten dicsőségére s az építtető egyház híveinek lelki hasznára és gyönyörűségére hosszú igőkig ! — — — n. Egy kis észrevétel. Nem volt szándékom hirlapilag kifejezést adni azon elégületlenségemnek, melyet támasztott ben­nem az adóügyi bizottság b.-somogyi efjárása, ha e b. lap vegyes rovatában nem olvasom Somogyi álnév alatt iró azon közleményét, mely egészen rendben találja a dolgot. Én részemről már helytelenítem a küldöttség azon eljárását, hogy a lelkészi és tanítói javadalmazá­sokat, úgy az egyházak évi szükséges kiadásait, minden áron leszorítani igyekezett arra az összegre, melyet — mint szükségletet — 1904. évi bevallások alapján álla­pított meg a felsőbb hatóság. 1904-ben sem tudtuk, úgy most sem tudjuk, hogy mit akar a felsőbb ható­ság, és ez a sötétségben járás temérdek bajnak a kut­­forrása. A tűzifa s egyéb ily nemű fizetések értékelését, a legelőbb kiadott tarifától eltérőleg, utóbbi rendelke­zésében megengedte a konvent, hogy azok helyi értéke legyen felszámítva: a konventi kiküldött mégis mere­ven ragaszkodott a 3 koronás kocsi árhoz. Azt az el­járását is helytelenítem a bizottságnak, hogy még a teljesen beigazolt fizető lelkek számát is szállította, kivált ott, hol az 1904. évi bevallás alapján kombinált segélyösszeg, a most mutatkozó szükséglettel szemben fedezetet nem nyújtott. Ezen eljárás folytán aztán az én lelkészi fizetésem igazi értéke is egész 400 koroná­val lett lejebb szállítva. Kifogásoltam ugyanezt az el­járást, de az ehm. kiküldött is velük tartván, bele­nyugodtam, de csak azért, mert nem akartam akadé­koskodásommal szegény egyházamat egy évi segélytől megfosztani. Éltem úgyis 69.-ik évét gázolom, aligha fog ez az évi 400 koronás megkárosításom nagy összegre fel­emelkedni, de hogy utódomnak sok kárt tettek, az két­ségtelen. Ezt kellett volna az ehm. kiküldöttnek megaka­dályozni, — de úgy veszem észre, hogy nem rendelke­zett kiküldetése céljának egész tudatával; — mert ahelyett, hogy egyes egyházaknak, szükségleteik leszál lítása megakadályozásánál segédkezett volna, őket köve­teléseikről inkább lebeszélni igyekezett. Még igen sok észvételem volna, de hát elhallga­tom őket, engedve ezen közpéldabeszédnek : ne szólj nyelvem, nem fáj fejem. Szabó János. 40 éves lelkészi jubileum. Szép és megható ünnepélyt rendezett az egyházas­­rádóci ref. egyház f. évi március 22-én Somogyi Gyula szeretett lelkipásztorának, ki — mint lelkész — 40 évet töltött a rádóoi gyülekezet kebelében. Somogyi Gyula ur, mint az őrségi egyházmegye nagyérdemű esperese, széles körben ismert és tisztelt férfiú lévén, megérdemli, hogy amidőn virágzó egyháza — melyet ő tett azzá — lelkes és szeretetteljes jubileum kereté­ben fejezi ki ragaszkodását, szeretetét és tiszteletét : ezen érdemes férfiú jubileumi ünnepéről röviden mi is megemlékezzünk. Az ünnepélyt a templomban rendes istenitisztelet előzte meg, melyet a jubiláns segédlelkész fia végzett. A templom már ekkor zsúfolásig megtelt érdeklődő közönséggel. Majd istenitisztelet után az egyházi elöljáróság küldöttsége hívta meg a templomba a szeretett lelkészt és megkezdődött az ünnepély. Az első pont a pusztarádóci dalárda éneke volt, mely Soós Gyula pusztarádóci tanító vezetése alatt szé­pen sikerült alkalmi egyházi éneket adott elő. Ezután az urasztala előtt álló lelkészt ugyancsak Soós Gyula tanító üdvözölte az egész gyülekezet nevé­ben, az alkalomnak megfelelő meleghangú, szívhez 6zóló beszéddel, átadva a gyülekezet tagjainak arany és ezüst tárgyakból álló értékes ajándékát, melyre a jubiláns meghatottan válaszolt vallásos tartalmú, magas szár-RÉGNER PÁL templom- és diszfestö PÁPA. fiKT* Templomok festéséről számos elismerő levél! Több kiállításon kitüntetve! TW """ Több pápai templom restaurátora! Elvállal szobák, termek művészi festését! -..........­Aiapítatott 1871-ben. i------- Cím- és betüfestészet! Modern kivitel! Szolid árak l ===== Aiapítatott i87i-ben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom