Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-19 / 16. szám
261 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 262 Az adóteher-csökkentés kérdéséhez. Mielőtt a konvent legközelebb tartandó gyűlésén az adóalap végrehajtó bizottság február 10-iki ülésében hozott javaslat tárgyalása kapcsán végleges és azt hiszszük utolsó határozatát meghozná, az adó rendezés ügyében megpróbálom még a 12-ik órában felhívni a figyelmet a bizottsági javaslat megváltoztatására, ha ugyan eljut ez az alacsony helyekről a magasabb régiókba. Sok részletkérdés lön már közmegnyugvásra tisztázva, de a legnagyobb kérdés, mely az egész munkálat gerincét képezi, ma is megoldatlan, t. i. az, hogy a díjlevelekben szereplő naturálék és szolgálmányok miként értékeltessenek ? Erre nézve három, sőt négy féle vélemény is jutott napvilágra, Az első, ama konventi határozat, hogy a kongruális értékelést kell alkalmazni ; a második a konvent által két ízben is kiadott „Ütasítás“-baD foglalt értékelés, ez a kettő, amely most még érvényben van ; a harmadik a fentemlített javaslat, hogy az értékelés az 1894-ik évi „Jelentő-ivek“ szerint történjék és a negyedik vélemény, hogy a való értéknek megfelelően öt évi átlag szerint történjék az értékelés. Az első t. i. a kongruális értékelés elfogadása ma már túlhaladott álláspont. A konvent által kiadott értékelési kulos — amellett, hogy nem is kimerítő — lehetetlen olcsó árakat vesz fel bizonyos terményeknél, p. o. tengerinél, melynek literje még 4 fillért sem ér el egészen ; a sónak kgrja emberemlékezet óta 26 fillér volt, ma 28, mig itt 18 fillérrel szerepel, ugyszinte olcsó a fuvardíj is különösen a hosszú fuvarnál, de elég olcsók a gabonanemüek is. Jön a harmadik; az 1894. évi Jelentő-ivek szerint való értékelés. A kongruális értékeléssel járó javadalom csökkenés megszüntetése és az egyöntetűség szempontjából tétetett e javaslat. De ha nem bizonyult megbízhatónak a kongrua alá való felvétel, ép oly kevéssé megbízható a Jelentő-ivekben kimutatott érték. Ha figyelmünkre méltatjuk azon körülményt, ami az akkori értékeléseket szükségessé tette, nem is csodálkozhatunk rajta. A kongrua alá való felvételnél ugyanis az vezette az egyes javadalmasokat, hogy minél kevesebb összeget hozzanak ki s igy minél nagyobb kongruát nyerjenek. Hogy ezt elérhessék, a minimális kulcsot alkalmazták ; éppen a közmunkát a legcsekélyebb összegre értékelték, egyes bizonytalanabb javadalmi tételeket egészen mellőztek. Az 1894. évi Jelentő-ivek pedig arra szolgáltak, hogy az özvegy-árva gyámintézethez való járulék megállapíttassék és kivettessék. Minthogy az özvegyi segély a befizetésre való tekintet nélkül egyenlő összegben állapíttatott meg, különösen a nagyobb javadalmu lelkészek — hozzá ha nem volt szükségük az özvegyi segélyre —, lehető alacsony összegben értékeltették javadalmukat, hogy minél kevesebb legyen gyámintézeti járulékuk. Aztán az a 14 év, mely azóta eltelt, oly változásokat idézett alő az egyes naturálék, különösen munkadíjak értékében, hogy ma azokat venni alapul : merő anakronismus. A mostani adósegélyre való jogosultság megállapításánál pedig az az irányadó, hogy az egyházközségek normál költségvetése helyesen állíttassák össze és ehhez mérten állapíttassák meg a jövedelmi források teljes kimerítése után a segélyösszeg, melyhez az egyházközségnek törvényes joga van. Itt első helyen állanak a belhivatalnokoknak díjlevél szerint járó javadalmaik, melyhez való jogukat mindenki elismeri, Ez megmutatja a követendő eljárást, amely nem lehet más, mint a tényleges állapotnak megfelelő öt évi átlag szerint való értékelés alkalmazása. Ez lehet egyedül helyes, minden érdeket kielégítő eljárás. Ennek az elfogadása és alkalmazása mellett le lehetne mondani a gabonajárandóság természetben való élvezetéről is, mert ne áltassuk magunkat azzal, hogy a gabona ára most kissé emelkedett ; amit a tiz éves ciklus alatt egy-két évben esetleg vesztenénk, a többiekben bizonyára megnyernénk és sok kellemetlenségtől megszabadulnánk. Például a székesfehérvári piacon a hatósági bizony lat szerint 16 koronán valamivel felül van a búza átlag ára. Én ezért készséggel lemondok a természetben való kiszolgáltatásról. De ha ragaszkodnának is egyesek a gabona fentartásához, ezzel az átlagárral be lehetne azt állítani költségvetésbe és a 10 év alatt bizonyára még tartalék alapot lehetne gyűjteni esetleges drágaság idejére. Azonban itt az átlagérték alkalmazásánál is van baj, hogy t. i. nem egy elv szerint történik az értékelés, amint módomban volt látni, hogy p. o. a pesti egyházmegye egyházai is különfélekép értékeltek, volt olyan egyház, ahol a rozs nagyobb értékben szerepelt, mint a konventi utasításban és egy másik egyháznál a búza. És a küldöttség ellene nem igen tehet, amennyiben egyházbatóságilag jóváhagyattak a díjlevelek azzal az értékeléssel. Azért bizonyos területekre egységes árt kell megállapítani, amint eleinte a konvent is tervezte és akkor ez lesz a leghelyesebb eljárás ! Még egy fontos kérdés vonatott be a vitába a küldöttségi elnökök értekezletén, tehát a legutolsó időpontban, mikor az adóvégrehajtó albizottság határozatának megszorításakép az értekezlet kimondotta, „hogy hosszabb letörlesztésnek megfelelő csekély törlesztési hányad is csak különös méltánylást érdemlő esetekben vehető fel és a felvétel indokolandó.“ Első sorban is nagyon kétségbe vonható, hogy a küldöttségi elnököknek egyenként vagy összesen is van-e joguk ily határozatot hozni, holott erre még a konvent nem gondolt, sőt mindenki magától értetődőnek tartotta. Ez felette vagy buzgólkodás amellett, hogy minél kevesebb jusson a gyülekezetek terhének enyhítésére. De eltekintve ettől ez a határozat nagyon elasztikus, amely tetszés szerint tágítható, vagy szorítható. De egyáltalán nem alkalmas arra, hogy az egyöntetű eljárást biztosítsa és hogy az egyházközségek
