Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-04-12 / 15. szám
249 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 250 den fegyverét. Afelől pedig kétség nem lehet, hogy a klerikális „fejsze* létünk gyökerére vettetett“ Ám ha az O. R. L. E. a születésének küszöbén álló országos protestáns szövetség bölcsessége úgy látja jónak, hogy az 1848. XX. t.-c. valaminő végrehajtása a szekulárizációnak mellőzésével más utón és módon eszközöltessék, ezeken a kereteken belül meghajlok a többség akarata előtt, fenntartván magamnak a jogot és szabadságot, hogy ezeken a kereteken kívül a szekulárizációnak igénytelen úttörője legyek, mert a szekularizációt általános nagy nemzeti érdeknek hiszem és vallom. Ami az országos protestáns szövetség kérdését illeti, annak előbbre vitele érdekében is megtettük a tőlünk telhetőt. Nyilván tartottuk a sajtóban, munkáltuk magán levelezések és érintkezések utján. Jelenleg a két protestáns egyház vezérférfiainak kezében van ennek a kérdésnek a kulcsa, alapos kilátásunk van reá, hogy röviden belül összejön egy országos értekezlet, amely meg fogja állapítani a nagy akció alapelveit és a mozgalmat az égetően szükséges cselekvés terére viszi. A helyi szervezkedés már az ágostai testvérek oldalán dicséretre méltó buzgósággal ugyan, de nem a legszerencsésebb formában megindult, jelezve, hogy a várakozásban kifáradt kedélyek izzása az aktivitást tovább már nem nélkülözheti. Bizalommal és örömmel várjuk a protestáos hivatalos világ vezérférfiainak kezdeményező lépését, mely ha nem késik soká, meg fog bennünket menteni attól a keserűségtől, amiben az alsó fokob magunk fajta jelentéktelen embereinek reformok kezdeményezése és valósításánál bőven része van. Ám, ha az óhajtva várt lépés soká fog késni, a keserűség biztos kilátása mellett is reá kell lépnünk e tekintetben is a tettek mezejére. Alapszabályaink nem a legjobb akaratú útvesztőben bolyonganak. Maga ez az állapot mozgalmunknak legkevésbé sem árt, csak szomorúan kell konstatálnunk, hogy a belügyi kormány a magyar haza irányában több százados érdemeket szerzett magyar református lelkészi kart, illetve annak országos egyesületét nem méltatja annyi figyelemre sem, hogy felterjesztésére négy hónap leforgása alatt egy igenlő vagy tagadó választ adna. Ezt is feljegyezzük, mint a „szomorú idők, szomorú jelét.“ Ám mindennek dacára is, mind alkalmas, mind alkalmatlan időben megállunk a „szabadságban“, melylyel ami Urunk Jézus Krisztus szabaddá tett bennünket, az „igazság“ mellett minden háborúságok között bizonyságot teszünk s ha emberektől alá van is akanázva a várunk, megálljuk bátran az űrállomásokat, mert azt a kősziklát, amelyre építettünk, nem robbanhatja fel semmi sem, mert az a kőszikla ami Urunk Jézus Krisztus evangéliumának szegelet köve a „szeretet.“ Szeretet Isten, anyaszentegyházunk, hazánk s egymás iránt. Válasz A Dunántúli Protestáns lap ezen évi 12.-ik számában „Egy lelkész11 aláírással megjelent kérdésekre. 1. Az olyan gyülekezetben, melyben az egyháztagok nem fizetnek adót, kell-e a tisztviselőnek egyházi javadalma után egyházi adót fizetni ? Köztudomású tény, hogy az egyházi tisztviselők a legújabb időig javadalmazásuk után egyházi adót nem fizetnek. A közalap volt az első, melyhez a Jelkészek is adózással járultak javadalmaik után. Az újabb időkben a lelkész és hívek között már sok helyen súrlódások merültek fel az egyházi tisztviselők megadóztatása miatt. Egyes egyházközségekben az adó kivetése meg is kiséreltetett. Ebből a lelkész és az egyház tagjai között küzdelmek keletkeztek, melyek néhol vsizálykodásra fajultak. Az időközönkét és helyenként felmerült viszályok megszüntetése céljából került már a törvénytervezetbe az egyházi tisztviselők megadóztatása. A zsinati tárgyalások során győzött a magasabb erkölcsi érdekből kiinduló álláspont, az ellenérdeket képviselő szemponttal szem. Mert az egyházi adózók mentesítése épen attól az erkölcsi alaptól fosztotta volna meg az egyházak vezetésére hivatott egyházi tisztviselőket, amelyre most, mikor mindenki és mindennel elégedetlen, nagyobb szüksége van a vezetőségnek, mint bármikor volt. Nagyon természetes és jogosult tehát, hogy az egyházi tisztviselők egyházi javadalmazásuk után adófizetésre köteleztettek. Hogy milyen és mennyi legyen az adózás, azt az egyházi III. törvénycikk az adócsökkentési alapot igénybe nem vevő egyházak tetszésére bizza; de azon szoros meghatározással (10 §.), hogy rendes egyházi adót tartozik fizetni minden egyháztag. Ebben szerintem már benne van az egyházi tisztviselők megadóztatásának elhatározása is, mert nem tudok elképzelni egyházi tisztviselőt, hogy az a saját egyházának tagja ne legyen. És hogy mégis a törvény 8. §-a külön is kiemeli az egyházi javadalmak megadóztatását, az csak a félreértések és magyarázások megelőzése okából történt. De az egész tárgyalás folyama alatt sehol sem fordult elő annak a gondolata, hogy az egyházi tisztviselők nagyobb, vagy több adót fizessenek, mint az ugyanazon egyháznak ugyanoly jövedelmű tagjai. A RÉGNER PÁL templom- és diszfestő PÁPA. f2NF~ Templomok festéséről számos elismerő levél! Több kiállításon kitüntetve!-- Több pápai templom restaurátora! Elvállal szobák, termek művészi festését! .......— Aiapitatott ís^i-beii. " . Cím- és betüfestészet 1 Modern kivitel 1 Szolid árak! ----------r Alapitatott i87i-ban.
