Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1908-03-29 / 13. szám

215 216 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. lelkesedésük sugalmas pillanataiban mondottak, a mikor szerafinok érintették ajkukat a ihlették szent költé­szetre tollúkat. — „Ez az én testem !“ Hütsétek ezt le prózává — 8 kész az átlényegülés. Önkéntelenül is eszünkbe jut Herdernek ez a megjegyzése : „még a ezentirók sajátságaiba is szeretettel kell elmélyednünk, a helyett., hogy azokat dogmatikai­lag tárgyalnánk ; lelkesedésüket, színes nyelvüket át kell éreznünk“. És eszünkbe jut egy másik megjegyzése is : „ha olyanok kezdik a szeutirást magyarázni, akik eló'tt a költői érzés, különösen a keleté, teljesen isme­retlen, még ha n világ legnagyobb hittudósai és bírá­lói volnának is, a virág lehelletüktő! elveszti sziuét s kezeik között elhervad“. Beszédének további folyamán igy szól : Miről ismerjük meg az isteni igazságot? Mi tehet róla előttünk bizonyságot? Azt mondják: tudjuk, hogy Krisztus Isten fia, mert csodákat tett ; arról ismerhet­jük meg, hogy valamely tudomány Istentől való, mert meg van Írva, vagy mert az egyházi atyák egybehang­zó ítélete állapította meg. E szerint az igazságot lel­kűnkkel foghatjuk ugyan fel, de érzékeink Ítélhetik meg, még pedig a csodák alapján s ilyenformán emberi természetünk kevésbbé nemes részének élesebb Ítélőké­pessége volna, mint lelkűnknek, amelynek révén Isten­nel rokonok vagyunk. Ez az állítás hasonlítana ehhez : arról, hogy a nap az égen ragyog, csak úgy győződhetünk meg, ha árnyékát a napórán megtekinthetjük. A napóra fontos arra nézve, aki az égre sohase néz, de aki a napot az égbolton megfigyeli, nem szorul bizonyítókra és tudja, mennyi az idő. Krisztus igy szól : „Az én juhaim ismernek en­­gemet.“ Ösztönszerüleg ismerik őt. Épen igy felismeri lelkünk az Istentől való igazságot. Az igazság napfény, saját magáról ismerhető fel s nem az árnyékról, ame­lyet vet. Van bennünk valami, ami Istentől származott s ez az ugyancsak Istentől eredt és rajtunk kívül cső dolgokkal vonatkozásban van, amelyeket közvetlen ihle­tés révén ismertet meg velünk. Az igaz lélekben van valami, ami az igazsággal rokon s ezt ilyen gyanánt megvalósítja, Krisztus megvalósította az igazságot és az igazság fiai felismerik azt. Lássunk néhány példát : Az Isten szeretet. — Miképou mentheti meg az ember a saját életét? — Aki az Ő életét megtartja, elveszti azt, aki pedig leteszi én érettem, megtartja azt. — Mindenek lehetségesek 'annak, aki hisz. — Nem az ember van a szombatért, hanem a szombat van az em­berért. — Az Isten : lélek. A logikai bizonyítás bölcs tudósai bizonyítékokat követeltek ezekre az igazságokra vonatkozólag . . . Az örök igazságuak minden nyilváuulásáuál megelőzi az érzület az értelmet. Az igazságot úgy ismerjük meg, ha magunkban megvalósítjuk. Az Isteut úgy, ha hozzá hasonlók leszünk. Az Írástudó arra törekszik, hogy euuek vagy annak a tudománynak igaz voltát fejezetre vagy versre hivatkozva kimutassa, a legrégibb és leg­jobb irásmagyarázók nyilatkozataival megerősítse; tehát olyan bizonyítékokkal, amelyeket egy szakképzett biró vagy esküdt, aki csak az eszére hallgat, elismerne. Azt gondoljátok, hogy ezen az utón eljuthatunk a hitbeli meggyőződésre ? Legyünk Őszinték. Kétségtelen, hogy az igazság bizonyítéka lelkűnkben rejlik. Isteni vagy istentelen dolgokról másod kézből nem szerezhetünk bizonyságot, csupán közvetlenül. Krisztus juhai az Ő szavát hall­gatják. (Folyt, köv.) (Apáeza Szakállas.) Osváld Kálmán ref. lelkész. Vegyes közlemények. — Az előfizetési pénzek és hirdetés dijak szives beküldését tisztelettel kérjük. — Személyi hir. Főtiszt, püspök ur e hó 21-ón Budapesten volt s résztvett a Raldácsy-bizottság ülésén. 26-án szintén Budapestre utazik a Julián egyesület ig. ülésére. — Kenessey Béla erdélyi ref. püspök e hó 26-án tette le az esküt ő felsége, a király kezébe Schönbrunban. — Lelkészbeiktatások. Nagy Kornél dunaalmási, Soés Károly búosi, Kis Dániel alistáli, Sohár Kálmán megyerosi, Beke Kálmán ekecsi uj lelkészek e hó 15-én, Tóth Kálmán n.-beszi uj lelkész pedig e hó 22-én ik­tattak be uj hivatalukba. Ez utóbbi helyen a beikta­tást Tuba Gáspár ekeli lelkész, esperesi megbízott végezte s jelen voltak Gyalókay László nemesócsai, Czike János, Gálffy Géza, Gulyás Lajos, Vargha Sán­dor lelkészek, valamint a környék intelligenciájából is többen. Az iktató-lelkész tartalmas, könnyet fakasztó beszéde után az uj lelkész tartotta meg beköszöntő be­szédét, mely ugyancsak bővelkedett okos és szép gon­dolatokban Lelkes beszéde sokáig emlékezetes leend hivei között. A fehér asztalnál számos felköszöntő hangzott el az uj lelkészre és híveire. — Az erdélyi ref. egyházkerület főjegyzői állá­sára, melyet április 7-én töltenek be, eddig 4 komoly jelölt van : Bodor János szászvárosi, Vásárhelyi Boldi zsár dósi lelkészek, Nagy Károly és Pokoly József theol. tanárok. Amint látszik, a főjegyzőválasztás nem fog olyan egyhangúan történi, mint a püspökválasztás. — Bírósági ülés. Egyházkerületünk fegyelmi bí­róságának időszaki tanácsa (a pápa-vidéki) f. hó 25-ón Pápán ülést tartott és Ítélt Dezse Dániel barabásszegi lelkész fegyelmi ügyében. A hozott ítélet egészen meg­egyezik a múlt őszön, ugyancsak az egyházkerületi bí­róság által hozott azon ítélettel, amely a vádlottat minden vád alól fölmenti s a perköltség viselésében a panaszosokat elmarasztalja. — Meghívó. Az O. R L. E. tisztviselőit, továbbá úgy a kongresszus által, mint az egyházmegyei lelkész­­egyesületek által választott tisztelt választmányi tago­kat van szerencsém gyűlésre meghívni. A gyűlés ideje 1908. évi április 2. (második) napjának d. e. 9 és foly­

Next

/
Oldalképek
Tartalom