Dunántúli Protestáns Lap, 1908 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1908-03-22 / 12. szám
193 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 194 tétlenül kellett volna, hogy elutasítsák az ekként vélekedő gyülekezeteket, de kiszámíthatlan zavarok, viszályok örökös forrása, a gyülekezeti béke aláásása, lelkészi tekintély hanyatlása, s kifelé felekezetűnknek állammal, társadalommal szemben erős kompromitálása lett volna az ekként felszínre, nyilvánosságra került kérdés, s lelkészi változások esetén még is igen sok esetben érvényesítették volna a renitens gyülekezetek akaratukat. A mi híveinktől, önmagunktól való félelem, a lelkészi kar érdekeinek saját híveinkkel szemben megvédelmezése kényszerítette tehát adóügyi bizottságainkat elejteni a kongnia szerinti értékelést. Sajnos, de szomorú valósági Mutatja, hogy vagy nem teljesítjük, nem végezzük úgy, a mint kellene, kötelességünket, vagy híveink nem tudják mérlegelni, méltányolni hű és igaz munkálkodásunkat ! Választotta tehát adóügyi bizottságunk a két rossz közül a ma még kevésbbé rosszat, elkerülte az egyik vészes örvényt, választotta a kevésbbé vészesnek látszót, a másikat. Elfogadta a Jelentő iv szerinti érté kelést, s a konventhez ily értelemben terjesztett javaslatot, 8 több mint bizonyos, hogy elfogadja az ! íme a másik baj, a másik, ma még kisebbnek lát■zó, de következményeiben naggyá válható veszedelem. Híveink, egyházunk tagjai helyett az állam, a sporadikus, imitt-amott jelentkezhető elégedetlenség helyett, általánossá válható érzékeny veszedelem, a kongrua elveszítése sok helyen, de lejebb szállítáaa a legtöbb helyen 1 Felszámítva ki mint akar kongruát, lelkészi javadalmazást 2000-2600 korona értékben!! Kiszolgáltatva közbitelességü okmányok, egyházhatóságilag jóváhagyott, alapvető munkálataink ugyanazon magas államnak, aki fizetéskiegészítéseket adja, akihez lelkészi javadalmainknak 2400 koronáig leendő kiegészítése iránt folyamodunk ! Kezébe adva azon legfőbb hatalomnak, amelynek vezetői ma lehetnek jók irántunk, méltányosak, de holnap ellenünk fordulhatnak, s a kezükbe adott fegyvert ellenünk használhatják, s ha talán most az 1600 koronáig való kiegészítésnél nem is, de ki tudhatja, b felelőséget ki merne vállalni, de a 2400 koronáig való kiegészítésnél nagyon könnyen, esakuem bizonyosan egyszerűen az általunk beadott felbecslések, értékelések alapján foghatja a kiegészítést foganatosítani, s akkor igazán ott leszünk, ahol a példabeszéd szerint azt mondják : nesze semmi, fogd meg jól ! S mindez a legtisztább jóakarat, a legnemesebb törekvés eredménye, a legtisztább forrású aggodalom, a bajok elherülhetésének reménye. Az a kiváló lélek, kinek vállain az egész munkálat terhe nyugoszik, kinek magasra hivatott képessége követeli a felelőség egész súlyát a maga részére, bizonyára mérlegelte a helyzetet, számításba vette mind a két részről érhető veszélyes eshetőségeket. Vájjon a kisebbik veszedelmet választotta-e ? Patay Károly esperes. Az egyházi adózásról. Sok vitatkozás, utasítás, pótutasítás stb. után, most már úgy látszik, mégis lesz valahogyan ez a nagy fontosságú dolog is. Eltérés ugyan még ma íb van. Somogy kiveti a 20 éven felüli egyháztagokra is a 2 K személyi adót : jogtalanul, törvénytelenül s ha ennek fizetését az illetők megtagadják jogosan, a törvény alapján, vájjon a zavarért, háborúságért, zaklatásért nem azt kelbe elitélni, aki helytelen értelmezésből a törvényt hibásan alkalmazza?! Híveinket nem terhelni, hanem inkább védeni és óvni kell, mert igy is jóval nagyobb terhet hordoznak, mint a róm. kath., gör. keleti, vagy más valláiu honfitársaink. A szegénység lefelé húz, a tekintélyt tönkre teszi, tengődéssé, nyomorúságossá teszi az életet; mig ellenben a jólét, bőség felemel, lelkesít és nagy dolgokra is képesít. Mi pusztulunk, veszünk, — a róm. kath. egyház pedig erősödik, Magyarországon növekedik, mert pénzbeli segéllyel, jó állásokkal, alapítványokkal bőven rendelkezik. Azért én úgy gondolom, hogy nem egészen helyesen cselekszik a legutóbbi utasítás sem, midőn „figyelmen kívül hagyanddnak mondja az egyház intézményeinek fejlesztésére avagy a fizetések, tiszteletdíjak emelésére szánt s általában minden újabb terhet, mely a segélyt kérő egyháznak 1906. évi január 1. óta hozott határozatán alapul.“ Nekünk hát fejlődni, előre menni nem lehet, nekünk jobb kort, jobb időt előkészítenünk sem lehet ?! Igaz, hogy akkor megtörténhetik, hogy még egyszer annyit kell kérnünk, mint kértünk 1903 — 1904-ben, de hát akármit veszünk alapul, kiindulási pontiul, ez feltétlen bizonyossággal bekövetkezik a legtöbb helyen, mert 3—4 év alatt sokat változtak a viszonyok s ma már mindenütt 20 frt az, ami ezelőtt 4—5 évvel 10 frt volt. Vájjon ki állíthatja meg az idő kerekét ? ! A hatósági bizonyítványoknak itt döntő erejüeknek kell lenni a bizonyára helytelenül cselekszik az, aki ezektől bármi tekintetben el akar térni. Fizetésünk egy része eddig csak papiroson volt meg, mert népünk szegénysége, néhol talán rosszakarata miatt, azt a maga egészében nem szolgáltatta ki sohasem, meg talán sehol sem falun: azért bármennyire emelkedik is a kérendő segély, itt, azt hiszem, a díjlevélnek és a hatósági bizonyítványnak kell lenni annak, mely irányadóul szolgálhat. Figyelembe méltóztassék venni azt is, hogy 1904- ben még nem volt meg az 1907. évi zsinati törvény, igy az egyház jövedelmei közé felvettünk oly dolgokat is, melyeket az uj törvény 101. 1. 1. bekezdés alapján ki kell hagyni. Itt, azt hiszem, az a leghelyesebb, bogy a törvény helyes értelmezése mellett mindeneket meg kell vizs -
