Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-29 / 52. szám
931 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 932 Értekezletünk, ugyancsak egyhangú határozattal, belépett az Orsz. Ref. Lelkészegyesületbe s választmányi tagul megválasztotta Medgyasszay Vince lepsényi lelkészt. Dr. Baltazár elnöki felhívását pontonként nem vettük ugyan tárgyalás alá, de általános volt a vélemény, hogy egyes erősebb kifejezései s a hivatalos lelkészértekezletek ellen irányuló instrukciói bizvást elmaradhattak volna — ép az ügy jól felfogott érdekéből. S a sajtót illetőleg is közmeggyőződéssé kezd jegecedni, hogy az a némelyek által kedvelt, sőt dédelgetett — most már tengve élő — napilap, ha továbbra is félhivatalosként szerepel, az egyesület tagjai közt szakadást fog támasztani. Úgy látom egyébként, hogy a választmány is fölismerte a helyzet tarthatatlanságát és szándékozik tenni valamit az egylet barátjai aggodalmainak elcsitítására. De bezzeg a kis félhivatalos is kezd pattogni s maholnap láthatja Baltazár megjelenni a kezet — amint irja papírlapra zengzetes magyar nyelven ellene a mene—tek — el — ufarsin-t!. . . Egy másik újság ellen is merült föl — ép az ellenkező oldalról — kifogás. A Sárospataki Ref. Lapok érdemes szerkesztője jobb ügyhöz méltó buzgalommal cse püli és csepüli az orsz. lelkészegyesületet — okkal, ok nélkül. Á Iá Bállá Endre — több kollégánk visszajuttatni kívánta e torz-elmeszüleményeket szerzőjük papírkosarába. De győzött a liberálisabb felfogás s az értekezlet továbbra is 4 példányban járatja e lapot. Utóvégre is ember nem csalatkozhatatlau — még a nagy Radácsi sem; Írjon hát, amint neki tetszik, s az eszmék küzdelmében győz majd a jobb. Az elismerés pálmáját is nyújtottuk az érdemesnek. Kis József pápai esperest, lapjában és esperesi jelentésében az adóügyről s a nyugdíjintézetről kifejtett helyes felfogásáért, de főként a lelkész egyesület védelmében tanúsított, higgadt, mégis határozott, férfias magatartásáért, lelkesen üdvözli értekezletünk. Ez a legkevesebb — s ha nem tévedünk : a legértékesebb — amivel az önzetlen, hű munkást kartársai jutalmazhatják. Esett néhány szó — súlyos mint a kő — a nagym. kon vent mérő serpenyőjébe is a „főkapitány“ és egyéb efféle miatt. De erről nem irok referádát ; határozatot nem hoztunk — nem akarván a barsi traktus nyomába lépni ! .. . Miklós Géza* Pótlás a b.-somogyiehm. közgyűléséről adott tudósításhoz. Panaszolkodva említette fel a legközelebbi közgyűlésünkön a b.-somogyi esperes ur, hogy felsőbb hatóságaink által 1904. évben elrendelt egyházi szükségletek felszámításánál, vagy jobban, azoknak kimutatásánál oly helytelenül jártunk el, hogy az adócsökkentésre vonatkozó jelenlegi munkálatokból kifolyó szükségletek egészen megkétszerezik az akkori kimutatások alapján kombinált szükségletet s ebből folyólag nem hÍ3zi, hogy felsőbb hatósá gaink, a kilátásba helyezett államsegéllyel, fedezni tudják a most mutatkozó szükségletet. Én mindezeket elhiszem, azonban nem mi bennünk, közpapokban, van a baj forrása, hanem azokban, kik ez idő szerint oly titkosan intézik szegény anyaszentegyházunk sorsát, hogy mi folyvást nem tudjuk, hogy mit akarnak vagy terveznek s ránk nézve minden intézkedésük meglepetés számba megy. Ilyen meglepetésszerü volt, midőn a konvent határozatiig kimondta, hogy kongruás lelkészek fizetései, az uj számítási kulcs szerint, mellyel majd a nem kongruások nagy fizetéseit értékelni fogják, fel nem értékelhetők. De miért ? Vallyon az én V4 p. mérő búzám, vagy ice borom nem ér é annyit, mint a nem kongruásé ? Igazán csudálatos dolog, hogy ez a határozat megtörténhetett akkor, araikor a zsinati törvény világosan kimondja, hogy a lelkészi javadalmazásokat megcsonkítani nem lehet. De hál talán csak a nagy papokét nem nem lehet ? hanem azokét igen is lehet, akik külömbea is a szegénység fekete kenyerét eszik ? ! Ezen a kérdésen külömben túl vagyunk s mi, volt kongruás lelkészek, fizetéseinket ép úgy mint, nem kongruások, fel értékeltük. Csak az a kérdés, hogy a felsőbb hatóságok is bele nyugoszuak-e, mert hát, úgy látszik, hogy erre nem számítottak. A közgyűlésnek egy másik nagy fontosságú tárgya is volt, t. i. az orsz. ref. lelkész-egyesület elnökének üdvözlése. Ezen felvetett eszmét, az első benyomás alatt, egész üdvriadallal fogadta a közgyűlés, azonban azon jezsuitáé okoskodás folytán, hogy mi tulajdonképpen csak az 1848 : XX. t.-cikk betüszerinti végrehajtását akarjuk s a szekularizáció gondolata pedig egészen távol ál! tőlünk, tehát mint ilyenek, de mint hivatalos közeg is nem üdvözölhetjük azt a testületet, mely a szekularizáció eszméjét felvetette, a lelkesedés egészen lelohadt, — s hogy aztán a jegyzőkönyv hogyan adja vissza az adott helyzetet, a jegyző bölcseségétől függ egészen. A közgyűlés nagyon népes volt, de úgy látszik, hogy nem az anyaszentegyház előbbre vitele hozta össze az illetőket, mert semmi ily nemű indítvány nem volt napirenden, minden ügyet fél nap alatt ledaráltak. Nem így volt ez a régebbi időben. Csak egy pár évtizeddel is ez előtt egész napon keresztül is eltanácskoztunk, mert volt eszme, uj gondolat, mely tápot, anyagot adott a vitatkozásra. Régebbi időben az anyaszentegyház érdeke, de ma már, úgy látszik, egészen a zseb kérdése uralja a helyzetet. Ezen irányzat kifolyása volt bizonyosan az az esemény is, hogy több egyház azon kérelme, mely szerint kamat nélküli 10 éves kölcsönök még hátralevő részének elengedését a kerületről kérik, mert hát ma már ajándékképjen kapják azokat a gyülekezetek, — minden hozzá pótlás nélkül vétetett jegyzőkönyvbe; csupán csak az esperes ur jegyezte meg, hogy egészen céltalan ez a kérvényezés, mert úgy is minden vita nélkül szokta azokat a kerület elutasítani. Pedig hát igazságtalanság volt eddig is, hogy az ily kölcsönöket 10 éves visszafizetésre adták, mert hát a szegény egyházak és papok számára adatott az minden évben az állam által, nem pedig napidíjak s utiátalányok fedezésére, de még nagyobb igazságtalanság van abban, hogy midőn már rátértek az igaz útra, azoktól, akik köl
