Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-08 / 49. szám
881 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 882 — Theologiai Szaklap. V. évfolyam; 4. szám. Megjelenik negyedévenként 5 ivén. Előfizetési ára évi 6 kor. Theologusoknak 4 kor. Jausz Vilmos soproni theol. tanár, Pokoly József kolozsvári theol. tanár, dr. Tüdős István miskolozi ref. lelkész közreműködésével szerkeszti Raffay Sándor pozsonyi theol. tanár. Tartalma : Az egyéniség és személyiség az Uj-testamentomban. IV. Schneller István dr.-tól. A pietizmus paedagogikája. Payr Sándortól. Az új theologia. B. Pap Istvántól. Róma decretuma. Raffay Sándortól. Lapszemle. Könyvismertetés. — Előfizetési felhívást bocsátott ki dr. Szabó Aladár „Jézus élete“ c. művére. A felhívásból közöljük a következőket: Én a magam részéről igyekeztem azt a Jézus által rám gyakorolt hatást, mely életembe tartalmat, tüzet, erőt vitt, meghálálni s igyekeztem nemcsak összegyűjteni a Jézusra vonatkozó adatokat, de azokat akként sorakoztatni, hogy az igazi, küzdő, eleven, hatalmas, tüzet és fényt szóró Jézus személyiségét megvilágítsák ahelyett, hogy elhomályosítanák. Nemcsak hivők számára Írtam, de általában az igazságot becsületesen kereső és őszintén áhító lelkek számára is. Ilyenekhez intézem e Felhívást is ! Sok szót nem is akarok veszíteni, hanem azt mondom: Jöjj és láss és ajánlom művemet, melyet igazán szivem vérével, tudodásom és hitem együttes fényénél Írtam meg. mindazoknak, akik megvannak győződve, hogy annak a Jézusnak, aki ezer meg ezer óv óta mozgatja az embereket, aki minden nemzetből, minden néposztályból, műveltek és tudatlanok közül tudott magának híveket szerezni, igen nagynak, dicsőnek és kiválóan hatalmasnak kellett lennie. Még csak azt jegyzem meg, hogy a mü karácsony előtt miudenesetre kikerül a sajtó alól s hogy ára fűzve (de kartonborítékban) 2 K., kötve 4 K. Bolti ára több lesz. Úgy az előfizetési felhívás, mint az előfizetési összegek alólirott cimére küldendők és pedig legkésőbb f. évi dec. 5-ig. Buzgó gyűjtők tiszteletpéldányt kapnak. Budapest (Kálvin-tér 7.), 1907. okt. hó. Dr. Szabó Aladár. — Igehirdető. E jeles egyházi beszédek gyűjteményének decemberi füzete is megjelent már igen bő tartalommal, 11 egyházi beszéddel, melyek mind ép e e hónapi alkalmakra valók. — Magyar otthon. Tisztelt olvasóink becses figyelmébe ajánljuk a Budapesten VIII., Főherceg Sáudor-utca 30. sz. alatt levő Magyar Otthon Penziót. Mérsékelt árban elegánsan bútorozott, különbejáratu szobákat lehet ott bérelni s esetleg teljes ellátás is kapható. Csoportos jelentkezőknek megfelelő kedvezmény. Szigorúan családi otthon. Hivatalos rész. Alap- és első leikés zlc ép esűő vizsgálati tételek 1908. évben tartandó vizsgálatra. I. Első lelkészk épésltő vizsgálatra : 1. Biblika theologiából: Az ó-testamentom tanítása az áldozatokról. 2. Keresztyén hittanból: Az idvezítő hitről. 3. Keresztyén erkölcstanból : A legfőbb jó. II. Alapvizsgálatra : 1. Keresztyén egyháztörténetből : Zwingli : Commentaries cimü művének ismertetése. 2. Bibliai bevezetésből: A prófétizmus jelentősége az ó-testamentonban. 3. Nevelés tudományból: A naturáliszmus főképviselői és a naturálisztikus tanok bírálata. Vizsgálatra jelentkezők kötelesek ezen tételek közül egyet szabadon választva, kidolgozni, s a tisztán leirt, lapszámozott dolgozatot 1908. évi julius hó 25 ik napjáig, a theologiai akadémia igazgatósága cimére beküldeni. Kelt Pápán, 1907 november 29-éu. Thury Etele Csizmadia Lajos theol. igazgató. theol. tanárkari jegyző. Fenti tételeket láttam és jóváhagyom. Komárom, 1907 december hó 3-án. Antal Gábor dunántúli ref. püspök. Pályázat. A dunántúli református egyházkerület veszprémi egyházmegyéjébe kebelezett tihanyi ref. egyház lelkésztanítói állomására pályázatot hirdetek. Ezen javadalom : lakáson és tandíjon kívül, készpénz és termény egyházhatósági értékelés szerint 655 K 26 fill. Ehhez járul állami fizetéskiegészítésül 944 K 74 fill. Pályázni kívánók felhivatnak, hogy a lelkészi minősítvénnyel és — ezen pályázat közzététele után az új törvénynek megfelelően kiállított — szolgálati bizonyítványnyal felszerelt kérvényüket f. 1907. évi dec. hó 30-ig Segesdy Miklós ref. espereshez Balatonfüred (postahely, Zalam.) küldjék be. Az állomás a választás jogerőre emelkedése után azonnal elfoglalandó. Komárom, 1907 december hó 2. Antal Gábor dunántúli ref. püspök. Az Egyházi Törvények 1. §-a szerint az ev. ref. egyház hivatalos czime ezután „református“ s igy az egyházak és iskolák eddigi bélyegzőit meg kell változtatni. A legszebb és legolcsóbb bélyegzőket AZ ELSŐ MAGYAR RUGGYANTA BÉLYEGZÖGYÍR ÉS YÉSŐ-INTÉZET Tessék árjegyzéket kérni! készíti Tessék árjegyzéket kérni ! Budapest, VI. kér., Váczi-körut 17/a. Tulajdonos GEDULDIGER HUGÓ.