Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-08 / 49. szám
871 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 872 A felekezeti béke. Az utóbbi hónapok alatt egyházias gyűléseken, egyházi és politikai lapokban, sőt még a parlamentben is sok szó esett a felekezeti békéről. Ez már magában is feltűnő és nagyon megszívlelendő dolog. Mert egy, vallás tekintetében nem egységes országnál, amilyen ami hazánk is, a felekezeti béke ép oly szükséges és nélkülözhetlen föltétel a mindnyájunk által szeretett haza boldogulására nézve, mint az emberi testnél a jó egészség. Régi közmondás, hogy az egészség becsét esak akkor érezzük, mikor hiányozni kezd. Bizony, a felekezeti békéről is azért esik oly sok szó mostanában, mert feltűnően hiányozni kezd. S hogy ha ezt a sajnálatos tényt tisztán, hazafias, magyar nemzeti szempontból mérlegeljük, amint hogy igy is kell mérlegelni minden magyar embernek mindazt, ami a rés publikára tartozik, akkor nyugodt lélekkel legalább is tüskére valónak Ítélhetjük mindazt, aki és ami ezt a sajnálatos állapotot előidézte. Keressük tehát a bűnöst! Csakhogy mindjárt az első lépésnél arra a furcsa jelenségre bukkanunk, hogy a most uralkodó hatalom gróf Apponyi Albert minisztertől kezdve az Alkotmány c. újságon át egész Ugrón Gáborig és még sokkal lejebb mind azt állítja, hogy a felekezeti béke nincs megzavarva, sőt most van a megcsinálódásnak legbiztosabb utján, csak egy némely darabontok kiabálnak azért, hogy megzavarják a jó békességet. Viszont protestáns részről a legtekintélyesebb egyházi gyűléseken elsőrendű világi és egyházi férfiak hangoztatják, hogy eltértünk a régi alapról. Veszélyben van az igazi vallásegyenlőség, a 48-iki törvényeknek ez az egyik legszebb vívmánya és hagyománya. Hogyan is áll hát a dolog? Mivel a sziveket és veséket vizsgálni nem áll hatalmunkban, egy olyan férfiúnál mint gróf Apponyi A., aki más külömben oly sok jelét adta kiválóságának, el kell hinnünk, hogy őszintén beszél, mikor azt állítja, hogy a felekezeti béke nincs megzavarva, legfeljebb némely konkolyhintők akarják megzavarni. Úgy látszik, hogy ez az ő meggyőződése. S úgy látszik, hogy mentnek érzi magát minden olyaB vádtól, mely a felekezeti vádtól, mely a felekezeti béke megzavarásáért őt érhetné. O bizony, meglehet, őszintén így érez és így gondolkozik. De ez esetben nem nagy elismeréssel kell adóznunk politikai éleslátása és emberismerete iránt. Mert hát az csak mégis feltűnő jelenség, hogy az Alkotmány és vele együtt az ugyanazon célt szolgáló egész sereg kisebb, nagyobb hírlap mily örömriadallal üdvözlik az ő közoktatásügyi és kultusz politikáját, mennyire megvannak vele elégedve s mennyire szivük szerint való az. Bármily jó katholikus is gróf Apponyi — legyen is az, senki sem kívánja az ellenkezőjét — az a jelenség mégis szeget üthetne fejébe. Mert az Alkotmánynak és a vele egy hangnemben játszó egész hírlap-seregnek nem az a legfőbb ismertetőjele, hogy bátran védi a magyar katholikus egyház jogos érdekeit (ezért ugyan senki se tenne nékik szemrehányást), hanem inkább az, hogy gyűlölködő, ádáz indulattal támadják a protestáns egyházak legjogosabb érdekeit is. Ezek a túlzó felekezeti hírlapok, melyek képmutató képekkel nem átallanak még a magyarhoni katholikus egyház 'elnyomaatásáról beszélni, holott épen a magyar katholikus egyház az 1848-diki vallásegyenlőséget hirdető törvényekkel ellentétben még egész sereg nagy kiváltságot és előjogot élvez, ezek hirdetik a legmagasabb tenorból Apponyi dicsőségét s ezek kiáltják a legmagasabb hangon, hogy a felekezeti béke nincs megzavarva. Ha gróf Apponyi Albert csakugyan őszintén hive a vallásegyenlőségnek és a felekezeti békének s ha oly jó politikus, mint amilyen nagy szónok, akkor épen ezeknek a hírlapoknak s a velük egy húron pendülő politikusoknak egy hangú hozsánnája kell, hogy felébressze őt álmaiból. Mert hát régi közmondás, hogy barátjairól ismerik meg az embert. S ha ő neki ezek a hírlapok s az ilyenféle eszmékért lelkesülő politikusok a leghangosabb barátai, akkor őt alig tisztelhetjük úgy, mint akár Deák Ferenc (pedig az is jó katholikus volt ám), akár Kossuth Lajos politikájának igaz követőjét, valódi örökösét. Épen ezeknek a nagy hangú hozsannája figyelmeztetheti őt, hogy valami hiba van a kréta körül! A felekezeti béke 8 a vallásegyenlőség aligha halad olyan jó utón, mint hazánk érdekében kívánatos volna s mint ahogyan talán ő képzeli. Ám próbáljon meg olyan intézkedéseket, melyek protestáns egyházainknak oly sokszor hangoztatott s elméletieg elismert kívánalmait kielégítik, vájjon oly egyhangú lesz-e a most hozsannát zengő énekkar? Azt hiszem, hogy csakhamar aláhanyatlana a dicsőítő magas tenor, sőt sürü fülsértő sikoltás hangzanék ki belőle. Nem elég csak szavakkal hangoztatni valamit, bármily jóhiszeműen. A tények bizonyítanak. Már pedig a tények azt bizonyítják, hogy az Alkotmány & Comp.-nak csakugyan van oka az örvendezésre, protestáns részről pedig méltán tapasztalható az elkedvetlenedés és bizalmatlanság. A felekezeti és községi középiskolák tanárainak fizetéskiegészítésénél a szerzetes tanárok váratlan fölvétele a törvény intenciója ellenére (bár — úgy tudom —, hogy ezt az intézkedést aztán visszavonták), a népiskolai tanítók fizetésjavításánál a szerzetes és apácatanítókra vonatkozó paragrafusnak a minisztér hozzájárulásával váratlan indítvány alakjában való becsuztatása s az állami középiskolai és egyetemi Legfinomabb, pergetett virágméz- 5 kilós bádogbödönökben 7 korona 50 fillérért bérmentve mindenkor kapható . FRANZEN MIHÁLY tanító méhésznél ZSOMBOLYÁN.
