Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-20 / 42. szám
755 756 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. hogy a konvent utján kérik a zsinat összehívását, avégből, hogy az figyelembe véve a megnyilatkozott kifogásokat és öhatjásokat, olyan változtatást tegyen a nyugdíjintézeti törvényen, hogy a tagokra nézve megállapított kötelezettségek elviselhetők legyenek. Végül megválasztotta a kongresszus a sajtóügyibizottságot. Elnök: dr. Balthazár Dezső ; tagok : Kis József, dr. Tüdős István, Birtha József, Csia Kálmán, dr. Ferenczy Gyula, Kerekes János, Nagy Lajos, Sütő Kálmán, Szuhay Benedek és Nagy István. A kongresszus dr. Balthazár Dezső elnök záró szavaival és Kis József alelnök imádságával ért véget. A tárgyalások befejezése után a még jelen voltak értekezletté alakultak át, amelyen dr. Pályi Ede, a M. Szó szerkesztője azt az Ígéretet tette, hogy ezentúl még odaadóbban fogja szolgálni a protestántizmus érdekeit. Bocsor-emlékünnepély Pápán. Szép és kegyeletes határozatot hozott a dunántúli ref. egyházkerület legközelebb Pápán tartott közgyűlésén, midőn a mezőföldi egyházmegye indítványára kimondotta, hogy a pápai ref. főiskola október 18 án emlékünnepélyt tart egykori nagynevű és nagyérdemű tanárának, Bocsor Istvánnak, százados születési évfordulója alkalmával. Mindenesetre hálás elismerés illeti meg a mezőföldi egyházmegyét, hogy kegyeletes emlékezetben tartja e kiváló fiát, aki 1807. okt. 18-án a mezőíöldi Enyingen született, s hogy kegyeletes megemlékezésből származó indítványával alkalmat adott e szép ünnepélyre, mely fölemelő hatással volt a jelenlevő nagy közönségre s különösen nevelő és léleknemesítő hatással a főiskola ifjúságára. Elmondhatjuk mindannyian, kik az ünnepélyen részt vettünk, hogy jó és nemes dolgot cselekedtünk, mikor e kiváló embernek, ideális lelkületű tanárnak s jeles tudósnak emlékét lelkeinkben elevenen felújítottuk s ezzel is növeltük iskolánk nimbuszát a mostani ifjúság szemében. Ki tudja, hogy e szép ünnepély hány lelkes ifjú szívben keltett új és erős ösztönt arra, hogy istenadta tehetségét lehetőleg kifejlesztve ő is fényt árrasszon erre a nagymúltu (egyúttal — bizton reméljük — nagyjövőjü) alma materre ? Nem veszett kárba az a délelőtt, amit Bocsor István emlékezetének szenteltünk. Az iskola nevelői legszebb hivatását ilyen alkalommal tudja legerőteljesebben érvényesíteni, ha az ünneplés nem szablonszerü és erőltetett, hanem őszinte érzés és lelkesedés ad neki szárnyakat. Már pedig a mi ünneplésünk ilyen volt. Őszinte érdeklődés, meghatottság és lelkesedés ült egymást felváltva az összes arcokon. Az ünnepély délelőtt 10 órakor kezdődött. Ott volt főtiszt. Antal Gábor püspök úr, nt. Czike Lajos főisk. gondnok és az indítványt benyújtó mezőföldi egyházmegye képviseletében id. Medgyasszay Vince esperes és az egész tanári kar. A városból szép közönség jelent meg s köztük nagy számmal hölgyek. A tágas tornateremnek minden többi részét megtöltötte a főiskola tanuló ifjúsága. Megnyitotta az ünnepélyt a főisk. énekkar egy szép himnusszal, mely így kezdődik: Isten, ki fent uralkodói . . . Ezután Thury Etele főisk. igazgató rövid, de tartalmas beszédben rámutatott Bocsor István kiváló érdemeire s az ünnepélyt megnyitotta. Most egy szavalat következett. Iskolánk egykori jeles költői tehetségű, de korán elhunyt növendékének, Soós Lajosnak, azt az ódáját szavalta el Hideg János II. é. pn., amelyet az 1882 ben, Bocsor István ötvenéves tanári jubileuma alkalmával irt. A szavaló lelkesen és élénk hatással adta elő ezt a lendületes, meleghangú költeményt. A főiskolai tanári kar Kis Ernőt kérte fel emlékbeszéd tartására. S ő e megbizatásnak ugyancsak szépen, a várakozáshoz méltóan megfelelt. Meleg hangon, élénk és változatos előadással, mely a figyelmet folyton ébren tartotta, rajzolta elénk Bocsor István élete pályáját. Megelevenedett előttünk a komoly férfiú, akit már diákkorában nagy tudásvágy mellett a legszigorúbb kötelességérzet jellemzett, aki egész életén át ki nem fáradt a szépnek, jónak és igaznak kultuszában s akit ez ideálok szolgálatában tanúsított nagy komolyságáért már ifjúkorában öreg Bocsornak neveztek el. Előttünk állott a kiváló tanár, aki oly sok száz ifjú lelkét töltötte el nemes hevülettel, a jeles tudós, aki nagy történeti munkájában maradandó emléket állított magának s a közélet embere, aki oly sokféle téren szolgált mindig nagy kötelességtudással s épen azért eredménnyel. Nem terjeszkedhetem ki az emlékbeszéd részletes ismertetésére, csak pár pontot akarok belőle kiemelni. Mikor Bocsor István a francia forradalom történetét adta elő, nemcsak az akadémiai ifjúság tódult előadásaira, hanem a város művelt közönsége is. Sokszor oly sokan voltak, hogy nem tértek be a nagy előadó terembe s a kiszorultak a nyitott ablakokon át hallgatták. Mert hát nagy tudása mellett nem közönséges előadó volt. A szinésieskedésnek, az olcsó hatáskeresésnek még az árnyékától is borzadt. Nyugodtan ült kathedráján, nyugodtan beszélt, de hatalmas mély hangja úgy hangzott, mint az orgona s mindenkor érzett rajta a meggyőződés ereje és melege. Hatása alól nem lehetett menekülni. Még a legközönyösebb is a hangtól s a tartalmas gondolatoktól megkapatva önkénytelen oda figyelt. Mily szépen jellemzi őt és tanításának szellemét az a jelenet, midőn 1848 ban a honvédnek beállani Pestre induló diákság megjelenik háza élőt, hogy hálás búcsút vegyen szeretett tanárától. Válaszának tartalma az volt, hogy összetépné Írásait s tűzre rakná tanári székét, ha az ifjúság másként határozott volna. Mily szép, mily férfias jellem még élete alkonyán is, mikor ötvenéves tanári jubileumán mindenfelől fölkeresi az elismerés és hála lelkes megnyilatkozása. Semper idem! — így hangzott az ő jelmondata. E szép emlékbeszéd elhangzása után Siskey Imre papnövendék elszavalta Kozma Andor Kárthágói harangok c. gyönyörű költeményét. Ha Kozma Andor jelen lehetett volna, lelki gyönyörűséggel szemlélhette volna költői működésének egyik legszebb diadalát. Minden arcon meghatottság tündöklőit és sok szemből kigördült a könny. A pompás költemény s a kitűnő előadás e közönyösnek mondott világban szinte szokatlan hatást ért el. Ezután a főiskolai igazgató felolvasta főiskolánk tiszteletbeli főgondnokának következő táviratát: A mai emlékezetes ünnepély kegyeletes érzelmeiben is szívből vesz részt Darányi lgnácz. Méltóan zárta be e szép emlékünnepet a főiskolai énekkar kitünően előadott éneke : Mi zengi túl a bérceket . .. ! Ünnepély után Antal Gábor püspök úr többek kiséretében kiment a temetőbe s nagy babérkoszorút helyezett Bocsor István sírjára. Borsos István.
