Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1907-10-06 / 40. szám

727 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, 728 jük össze minden erőnket és használjunk fel minden esz­közt, hogy megálhassuk becsülettel a harcot, sőt diadallal végezhessük be. Ennek tudata teljességgel áthatván érte­­kezle ünk mindanegyes tagját: nagy örömmel vettük Antal Gábor püspök urunk azon kijelentését, hogy ő is foglalkozott az eszmével, sőt már módjában van tudtára adni az értekezletnek, hogy vau is embere egy olyan irá­nyú néplap megindítására, amely a mi érdekeinket és az egyetemes józan felvilágosodást fogja szolgálni. A lap meg fog indúlni ; a lelkészektől csak azt kéri, hogy mind­­egyik vállalkozzék arra, hogy legalább 12példányt, a nagyobb gyülekezetekben 24 példányt elárusít vagy elárusíttat 50 % kedvezmény mellett. A jelenlevők rnindnagy készséggel vállal­koztak. Ennek folytán jó reménységgel várhatjuk a néplap meg­indulását. Annyit azonban előre is látunk, hogy a szer­kesztőnek nem lesz könnyű a dolga. És ha Ő nem találja el a hangot; ha nem tud a nép szivéhez szólni : akkor az elárusítók se mennek majd semmire. De ne kishitüs­­ködjünk és ne ijesztgessük magunkat; hátha csakugyan van megfelelő omber ! Bárcsak lenne ! — Túlzott radikálizmus, Hamburgban a tanítók javaslatot terjesztettek a városi iskolatanács elé, hogy a vallásoktatást, legalább jelen alakjában, szüntessék meg a népiskolákban. Helyébe a művészeti oktatást akarják tenni. Tervet is dolgoztak ki arra nézve, hogy vallásoktatásból mi maradna meg. E szeriut az első évben csak mondá­kat olvasnának, későbbi években néhány elbeszélést a bibliából s csak az ötödik évben tanulnák Jézus életét, mellőzvén azonban minden csodát, a föltámadást és a mennybemenetelt. A katekhizmus tanítását teljesen mel­lőzni kell. A tanács ugyan elvetette ezt a javaslatot, de a javaslat megtétele is mutatja, hogy szükség volna ott lelkes apostolokra, akik az igaz keresztyén hitet és élet­­felfogást a túlzott radikálizmus ellen megvédelmezzék. — Olyan törekvés föltétlenül megérdemli támoga­tásunkat, hol arról van szó, hogy a gazda minél maga­sabb árak m.ellett értékesítse terményeit. Gazdálkodó ol­vasóinknak tehát ezúttal is tudtára adjuk, hogy Mauthner Ödön magnagykereskedése Budapesten a nyáron kezdett akcióját folytatja, t. i. a természettől arankamentes lóhere és lucerna magért nemcsak a napiárnál, hanem egyáltalán az itt nálunk elérhető árnál is lényegeseu magasabb ára­kat fizet. Helyénvalónak tartjuk tehát a gazdákat emlé­keztetni, tudassák a Mauthner-céggel, még pedig minta melléklésével, ha arankamentes lóhere, vagy lucernamag felett rendelkeznek. — Lelkipásztorkodás kapcsolatban a lelkipásztor belmissziói munkakörével. Pályadíjnyertes mű. Jelige: „Az olyan hitszónak, aki nem lelkipásztor is egyszersmind, hasonlít ahhoz a madárhoz, amelynek csak egy szárnya van." Irta : Csiky Lajos debreceni ref. theol. akad. tanár. A tiszántúli ref. egyházi értekezlet kiadványa. A könyv ára 3 korona, amely összeg a megrendeléseknél 1907. évi okt. hó végéig a szerző nevére, november hó 1-től pedig a Hegedűs és Sándor céghez küldendő be Debreczenbe. — Igellil’detö. Egyházi beszédek gyűjteménye. Megjelenik havonként. Kiadóhivatal: Nagybánya, Hid­­utca, 8. sz. Ára egész évre 12 kor., negyedévre 3 kor. Az októberi füzet tartalma : Soltész Elemér nagybányai ref. lelkész : Aszáf zsoltára. Néhai Dobos János hagyaté­kából : Van-e egyedül idvezítő egyház? Mindszenti Imre : Kér. ember az öröm és a bánat idején. Fejér Gyula: Hivatalosok és választottak. Kiss Ferenc : Ti szabadságra hivattatok ! Nyári Pál (Pécs) : Reformáció ünnepén. Auo­­nipnus: Feltámadunk ! Melléklet külön füzetben : D. Erdős József: Reformációi beszédek. — Jó órában legyen mondva! Ki ne ösmerné ezt a bátran nemzetközinek mondható fohászt ? Az anya, mikor becézett gyermekének egészségéről beszél, önkénte­len sóhajjal teszi hozzá : „semmi baja a kicsinek, jó órá­ban legyen mondva!“ Bizony, aki akár saját magának, akár másnak őszintén kíván jót, csak jó órát kívánhat. A jó, pontosan járó óra nélkülözhetetlen kellék minden rend­szerető ember részére. S ilyet, jó órában mondva, csakis Polgár Kálmán órásmesternél kaphat, Budapesten, VII., Erzsébet-körut 29. sz. I. em. Pontos órákról és divatos ékszerekről egy levelező-lapon nyilvánított kívánságára nagy, képes album-árjegyzéket küld ingyen és bérinentve a eégvezetőség. — Magyar otthon. Tisztelt olvasóink becses figyel­mébe ajánljuk a Budapesten VIII., Főherceg Sándor-utca 30. sz. alatt levő Magyar Otthon Penziót. Mérsékelt árban elegánsan bútorozott, különbejáratu szobákat lehet ott bé­relni s esetleg teljes ellátás is kapható. Csoportos jelent­kezőknek megfelelő kedvezmény. Szigorúan családi ottiion . Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kis József. Főmunkatárs: Faragó János. Kálvin János művei .18.-Ä, Szerkeszti CEGLÉDI SÁNDOR = Eddig megjelent három kötet: = i. A genfi egyház kátéja. Ford. Ceglédi S. — Ára 60 fillér. ii. Az egyház reformálásának szükségességéről, Ford. Ceglédi S. — Ára 80 fillér. ; ni. Kálvin János értekezése az ereklyékről i — Franciából ford. Ceglédi S. — Ára 50 fillér. Minden lcötet külön lcaplxató , — Sajtó alatt van _. ; ív. Sadolet hiboros levele. Kálvin válasza című mű is, mely a napokban hagyja el a r sajtót. — Ára 60 fillér. A A Mind e művek megrendelhetők a Magyar Kálvin-forditók bizományosánál A A ❖ ^ KIS TIVADAR könyvkereskedésében o PÁPÁN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom