Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-14 / 28. szám
Tizenhetedik évfolyam. 28. szám. Pápa, 1907. julius 14 A lap szellemi részét illető közlemények Az előfizetési dijak (egész évre 8 K, félévre a szerKesztőséghez Kis József felelős Megjelenik minden Vasáman. 4 K), hirdetések, reklamációk Faragó János = szerkesztő czimére küldendők. == r ----- főmunkatárs czimére küldendők. —— A vallástalanság egyik okáról. Társadalmi életünkben a vallástalanság ma már olyan nagy tért hódított, hogy nemcsak a vallásos élet ápolásán hivatásszerüleg munkáló lelkészek, hanem minden, a társadalmi jelenségeket komoly figyelemmel kisérő ember ajakáról hallható e tekintetben panasz. A Es a vallástalansággal egyenes arányban növekednek az anyagi birtoklásra és kényelmes életre vonatkozó igények túl a megvalósulhatás határán is. így hajlik a vallás irányító hatásától magát függetlenné tett emberi lélek az elégületlenségre, a mások érdekét is híven szolgáló szeretetből az önérdek rideg zárkózottságába; így fejlődik a testvéri érzületből hideg érzéketlenség. És mind feltűnőbbé válik a legszentebb, legtisztább, legnemesebb erkölcsi törvények lábbal tiprása, a néhol megnyilatkozó vallásos érzületnek kigúnyolása. E romlásnak és hanyatlásnak egyik oka az iskolai vallástanítás nagyfontosságu kérdésének ellankadása is. Nézem, nézem a mai nemzedék iskolai vallásoktatásának módjait; keresem kálvinista iskoláinkban azt a kálvinista szellemet, amely a letűnt századokban, de, sőt még csak néhány évtizeddel ezelőtt is ott lebegett, terjesztve a józan felvilágosodást, ápolva, a nemes, keresztyéni erényeket ... és sok, sok iskolánkban hiába keresem. A mai divatos tudákosság kiölte a családi körből a vallásos nevelés hajlamát; felekezeti tanítóink egy része s az általános ismereteket és képzést kivánó tanügyi körök nem tulajdonítanak megillető fontosságot az iskolai vallás-tanításnak. Az állami és községi iskolákban — az iskoláztatás egész vonalán — a hittanítás heti egy vagy két óra szűk körébe szoríttatik s ez a példa fokról-fokra nagyobb mérvben hódít felekezeti iskoláinkban is. Tanítják sok elemi iskolánkban növendékeinket olyan tanítók, akik állami tanítóképzőintézetben végezvén tanúlmányaikat, előképzésük idején megszokták már, hogy a vallás kérdésének csekély fontosságot tulajdonítsanak;* akik magukat néptanítóknak, de nem egy gyülekezet tanítójának tekintvén, szigorúan megkövetelik növendékeiktől sokféle leckéik megtanulását ; de a valláserkölcsi fontos és egész életre kiható kérdéseket könnyen veszik. A siker reményével csak az taníthat, aki alaposan ismeri tárgyát; vallásos érzést növendékeibe az olthat, akinek lelkében szilárd a vallásos érzület; csakhogy egy része az állami tanítóképzőkből kikerült tanítóinknak a vallásos érzületben és ismeretekben szegény, egy más része pedig a vallás iránt való hidegségében azt tartja dicsőségnek, ha a vallásos érzületet roszindulatú okoskodásával a mások lelkében is meggyöngítheti, — s csak egy kis rész tölti be lelkiismeretesen hivatását. Az egyház sokszor olyan tanítónak ad kenyeret, aki ha nevel is a szükséges elemi ismeretekkel biró polgárokat az államnak, de nemcsak hogy nem nevel buzgó tagokat és vallásos híveket az egyháznak, sőt a hitnek még azt a gyönge csiráját is kiöli növendéke leikéből, amit a szülői ház beleoltott.** * Az állami képzőkben ugyanazon tanterv, ugyanannyi óraszám mellett szakképzett erők tanítják a hittant. Ebben hát baj nem lehet. — ** De hát a felsőség hogyan nézheti el ezt ? hát mire való a felügyelet ? Szerkesztő.
