Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1907-06-02 / 22. szám

401 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 402 Hivatalos rész. 1375/907. A dunántúli cy. ref. püspöktől. Nagytiszteletü Lelkész Úr ! Folyó évi junius hó 8-án lesz 40 éve annak, hogy ő cs. és apostoli kir. Felsége a magyar ország­gyűlésen szent-István koronájával magyarország kirá­lyává törvényesen megkoronáztatott. Ezen hazánk alkotmányos életére nagy jelentőségű eseménynek 40-ik évfordulóját öröm és Isten iránti hálaérzelmekkel ün­nepli meg királyával együttt a magyar nemzet. A magyarországi ref. egyház minden időkben együtt érzett édes magyar hazánkkal, hűen osztozott annak jó és balsorsában, örömében és bánatában, annyival inkább teljes őszinteséggel osztozik most a koronázás 40 ik évfordulójának ünnepében, mert apóst, királyunk, I. Ferenc József ő felsége 40 évi alkotmá nyos uralkodása alatt és az ő atyai jóindulata folytán ref. egyházunk jogai, szabadsága biztosításában, iskolái és egyéb közintézményei állami támogatással való fejlesz­tésében, a teljes lelkiismeret-szabadság és vallásegyen­lőség elérésében oly nagyjelentőségű lépéseket tett előre, hogy megközelítette e téren a legműveltebbb nemze­teknek és a legalkotmányosabb államoknak vallás­­szabadságot biztosító intézményeit. A minden igaz magyar szivet átható ezen érzelmekre támaszkodva, felhívom dunántúli ev. ref. egyházkerületünk összes gyülekezeteit és lelkészeit, hogy ezen alkalommal követve az apostol intését : „Intelek azért mindeneknek előtte, hogy legyenek könyörgések, imádkozások, hála­adások minden emberekért, a királyokért és minden mél­tóságokba helyezettekért (I. Tim. II. 1. 2.) ott ahol a helyi polgári hatóságok által ez iránt megkerestetnek f. évi junius hó 8-án, ahol pedig a polgári hatóság e nupon nem tart ünnepet s ez iránt nem intézkedik ott a legközelebbi vasárnapon junius 9-én tartsanak a ko­ronázás 40-ik évfordulója alkalmából istenitiszteletet és azon alkalmas módon és keretben fejezzék ki a nem­zet örömét és háláját a felett, hogy a jó Isten az Ő kegyelméből felséges királyunkat édes hazánknak leg­alkotmányosabb uralkodójául adta, és őt szent István trónján mind ez ideig édes hazánk javára megtartotta. Komárom, 1907 május 26. Antal Gábor ev. ref. püspök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kis József. Főmunkatárs : Faragó János. Angster József és Fia orgona-épitök.------- Orgona- és harmonium-gyár —...— SfX PÉCSETT. Sí“ Két arany, 1 ezüst és 1 nagy millenniumi éremmel kitüntetve Ajánlják kitűnő hangú és erős szerkezetű légnyomatu (pneumaticai) orgonáikat, melyek a rendkívül könnyű játék­mód és registrálás mellett még azon nagy előnynyel is bír­nak, hogy a templom nedvessége és az időjárás viszon­tagságai semmi befolyást nem gyakorolnak reájuk. Legjobban bizonyítja műveink jóságát, hogy üzletünk- Dől eddig 500-nál több új orgona-mű került ki. Raktáron kitűnő hangú harmoniumok minden nagyságban. Árjegyzéket kívánatra ingyen küldünk. Kérje ingyen és bérmentve magyar nyelvű, gazdagon illusztrált főárjegyzé­­kemet, 3000-nél több rajzzal, mindennemű nikkci-, ezüst- és aranyórák, valamint mindennemű szolid arany és ezüst áruk, hang­szerek, acél és bőráruk stb.-ről eredeti gyári árban. Nikkel romontoir óra K 3 — System Roskopf patent óra K 4-— Svájci eredeti sistem Roskopf patent K 5-—­­Bejegyzett »Sas Roskopf. nikkel rem. K 7 — Ezüst remontoir óra »Glória, művel K 8-40 Ezüst remontoir óra dupla fedéllel K 12 50 Ébresztőóra K 2 90 Konyhaóra K 3-— Schwrzwaldi óra K 2 80. Kakukőra K 8 .',0 Minden óráért 3 évi írásbeli jótállás. Nincsen kockázat! Becserélés meg­engedve vagy a pénz vissza! Első óragyár Brüx KONRAD .1 A N O S cs. és kir. udvari szállító. Brüx l354r. szám. (Csehország. A nt. lelkész és t. tanító urak figyelmébe! Alapíttatott 1838. évben. ti > in 0 ■+J N •H £ M c3 e ti 2 > € •H •H 0 G pH 3 ft 0 •H s ■ft A ■a 1 0) pH í 4) A s 'ti A ti Adriai Biztosító-Társulat magyarországi osztálya Budapesten, a társulat házában, IV. Váczi-u. 20. Báró Podmaniczky Frigyes, intéző. Lichtenberger Ignác, Frigyesi Mór, Lenk Sándor, vezértitkár. titkárok. Biztosítéki alap: Részvénytőke................................. 8,000.000 K — f Tartaléktőke................................. 95,056.511 „ 55 „ Évi díjbevételek...................*. . 36,154.644 „ 76 „ A későbbi években esedékes dij­­kötelezők és váltók által fede­zett dijak.................................. 69,373.339 „ 76 „ tesznek. — A társulat 67 évi fennállása óta......................... 542,251.550 „ 83 „ Az Adriai Biztosító-Társulat elfogad a legkulánsabb feltételek mellett biztosításokat tűz, villám és robbanási károk ellen, továbbá tűz vagy robbanás okozta bérveszteségeket, valamint be­töréses lopás ellen, nemkülönben köt biztosításokat vizen és szárazon történhető szállítási károk ellen, végre köt életbiztosításokat különféle módozatok szerint: s pedig tőkéket és járadékokat, melyek vagy biztosított életbenlétekor, vagy halála után fizetendők, kiházasítási biztosítékokat, stb. Az Adriai Biztosító-Társulat Magyarország na­gyobb városai és helyiségeiben vezér-, fő- és kerületi ügynökségek által van képviselve, mely képviseletek a biztosítást illető tudnivalók iránt, a legkészségesebben adnak felvilágosítást és ajánlatokat elfogadnak. Az Adriai Biztosító-Társulat képviselői jégverés elleni biztosításokat is elfogadnak a Triesztben levő „Déli“ jég- és viszontbiztosító-társaság részére, mely az Adriai Biztosító-Társulat kezdemé­nyezése folytán készpénzben befizetett Három Millió Kor. részvénytőkével lépett életbe. Az Adriai Biztosító-Társulat ügynökei továbbá fel vannak hatalmazva az általa alapított „Nemzetközi baleset ellen bizt. részv.-társ.“ részére baleset- és szavatosság biztosítási ajánlato­kat elfogadni s e tekintetben is a legkészségesebben fognak felvilágosításokkal szolgálni. 3-o H ti' in % ti H (D ti' s ti ti ft ti ti FT H* 99 m s 0 H IQ p, H ti et 0 et­et (D in s ft ti ft Pártolásával magunknak Is használunk!

Next

/
Oldalképek
Tartalom