Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-02 / 22. szám
391 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 392 életben alkalmas eszközökkel a hitet, a szilárd meggyőződést kell fölkeltenünk, nem pedig valami külső törvényt a hívekre ráerőszakolni. Ha a belső lelki élet meg van, ha nem akarjuk is, megtermi a külső gyümölcsöt. Azért kell nekünk azon alapon építeni, melyen Pál épített, mert biztos, szilárd egyházi életet csak így teremthetünk. Ehhez a küzdelemhez erő kell. A próféták, az apostolok lelke legyen velünk, ennek a léleknek ereje ragadjon minket abba a tiszta magasságba, hol a sasok járnak, ez adjon buzgóságot, hogy futván a cél felé, el ne fáradjunk, járván a keskeny ösvényen, meg ne lankadjunk. Ámen. Kerületi tornaverseny Székesfehérváron. Főiskolánk fenntartó testületé, a főtiszt, egyházkerület, eleitől fogva érezte azon elv fontosságát, hogy a szellemi neveléssel karöltve kell haladni a testi nevelésnek. Már akkor gondoskodott a tanuló ifjúság testi kiképzéséről, amikor arra más intézetek nem is gondoltak ; amikor pedig országosan föllendűlt a testi nevelés ügye, semmi áldozatot nem kiméit, csakhogy hű maradhasson a tradícióhoz : minden eszközt rendelkezésére bocsátott az ifjúságnak, hogy testét edzhesse s erejét növelhesse. Azok az elismerő oklevelek, melyek intézetünk falát díszítik, élénken tanúskodnak arról, hogy ifjúságunk is megtett minden tőle telhetőt, hogy zászlónkat meg ne csúfolja soha senki. Ezzel a nemes ambícióval vonúlt ki m. hó 25-én intézetünk udvarából egy 53 főből álló tornász-csapat, hogy részt vegyen a Székesfehérváron május 26-án rendezett tornaversenyen. Aki látta a csapatot elvonúlni, büszke örömmel nézte katonás menetelését s gyönyörű ruházatát, melynek legszebb darabja a tanítóképző intézet növendékeitől Bobrovniczky Mariska felügyelete alatt hímzett öv volt. Amint a csapat Székesfehérvárra érkezett, Miklós Géza lelkész és Vargha Mátyás áll. főreáliskolai tanár vezetése mellett Vörösmarty Mihály szobrához ment s a szobor köré állva, elénekelte a Szózatot, melynek elhangzása után dr. Körös Endre főgimn. tanár a következő beszéd kíséretében hatalmas babérkoszorút tett a szoborra: „Eljővén ebbe az ősi városba, melynek méltó dicsekedése, hogy a magyar irodalom egyik büszkesége innen indult ki fényes pályafutására, eljővén abból a városból, honnan szintén két nagy költőnknek Ion szárnyrakelte, első utunk a Te szobrodhoz vezetett, nemzeti feltámadásunk dalnoka, Vörösmarty ! Kinek eddig egyéniségedért és alkotásaidért a szivünkben élő hála virágaival áldozhattunk csupán, a halhatatlanság üdén zöldelő szimbólumát helyezzük most ércbe öntött képmásod talapzatára. Nagy költő! Ki voltál eltemetett dicsőség életre keltője, közönytől senyvedő nemzedék tettre serkentője, hi vők biztatója, hitetlenek ostorozója, harsonája a vésznek, menydörgése az ítéletnek, százados éjszaka után első sugára a hajnalhasadásnak, ki szózatos ajakkal tanítottál hazát szeretni rendületlenül, előttünk látva magasztos alakodat, a Te telkednek ihletéből csap át egy szikra leikeinkbe . . . Az ünnep, melyről félszázaddal ezelőtt vátesz igéjeként zeng éneked, jól tudjuk, még nem érkezett el. A szabadság, melyet „tisztelnünk kell a törvény érc-szavában s ha víni kell, a vérnek bíborában“, még ma sem valósult meg egészen, a „hű egyesség“ még most sem tartja össze e hazának minden fiait, észak és nyugat „rémes árnyai“ még mindig kisértenek, ám ha sarunkat megoldva, kicsinységünk tudatában magunkat megalázva a Te költészeted szent templomába járunk erőt, bátorságot, lelkesedést tanulni, akkor teljes lesz a szabadság, megszületik a hű egyesség, akkor diadalmaskodunk minden ellenségen s megjön végre az ünnep, a Te ünneped ! Ó hát dalolj nekünk tovább is, Vörösmarty ! Azon a nyelven, melynek Te adtál bájt és zengzetet, ősök nagy tetteiről, a munka nemes versenyéről, hazáról és szabadságról s minden igaz erényről, mely egy élni és haladni akaró nemzetet boldoggá tenni képes, ó dalolj nekünk ! S majd ha hallod zengő húrjaiddal Mint riad fel a hon e dalon, Melyet a nép millió ajakkal Zeng utánad bátor hangokon, Állj közénk és mondjuk: Hála Égnek! Van még lelke Árpád nemzetének!“ Az ekkorra nagy számban odagyülekezett városi közönség lelkes éljenzéssel jutalmazta a szónoki lendülettel elmondott, szép beszédet. Éneklés után a ref. népiskolában levő szállására ment az ifjúság, a tanárok egy része pedig Molnár Béla főisk. gondnok úr vendégszerető házánál tisztelget, hol egész ott létük idején a legnagyobb szívességgel fogadták őket, sőt Molnár Lajos úr az ifjúságról is szerető gonddal gondoskodott. Főiskolai gondnok úr kedves neje kíséretében Karlsbadban időzik ; de családjának otthon maradt tagjai valósággal elhalmoztak bennünket lekötelező szívességükkel; 26-án, mielőtt kivonúltunk a versenytérre, egy nemzeti szinü csokrot tettek zászlónkra. Csapatunk Székesfehérvár utcáin mindenütt rokonszenv tárgya volt, örömmel hallottunk nem egy elismerő nyilatkozatot, ami a fiuk magatartását s külső megjelenését illeti. Május 26 án d. e. voltak az összpróbák s előmérkőzések, d. u. volt maga a verseny. Sokan nekünk szánták az első díjat: egy ezüst trombita; de azt elvitték előlünk a keszthelyiek. A korláton és nyújtón végzett gyakorlataink általános elismerésben részesültek. Megálltuk helyünket a magasugrásban, súlydobásban, mászásban és futásban is, úgy, hogy az egyéni versenyeknél mi kaptunk legtöbb első díjat: Fekete Béla VIII., Kis Pál VII., Kis Kálmán VI., Kuruoz Géza V. o. t. ezüst érmeket kaptak, az intézet elismerő oklevelet kap. Midőn az egyes intézetek az emelvény előtt elvonúlva
