Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-05-05 / 18. szám
315 316 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. egyházkerületünk és egyetemes egyházunk javára érvényesíteni és értékesíteni. De jelentős szerepe volt a közbizalomnak Nagyméltóságod irányában ily nagy mérvben való megnyilatkozásánál a hálás kegyeletnek is. Nagyméltóságod áldott emlékű édes atyja 35 éven keresztül munkálta a főgondnoki székben tisztelettől és szeretettől környezve egyházkerületünk igaz javát és boldogulását. Az Ő áldott emléke örökre felejthetetlen egyházkerületünk közönsége előtt. Ha egyházi közéletünk jelenlegi világi vezérférfiainak tisztes során végigtekintünk, azt látjuk, hogy azok mind boldogult főgondnokunk : Tisza Kálmán úr szárnyai alatt és támogatásával lettek és nőttek naggyá és amidőn mi ezek közül a leghivatottabbat kívántuk egyházkerületünk világi kormányzójául megnyerni, már csak azon okból is, mert a mi népességszámban szegény, anyagilag gyenge egyházkerületünk, amely a századok viharai folyamán a legtöbb megpróbáltatásnak volt kitéve, csakis vezetőinek kiválósága folytán érvényesülhet kellőképen úgy az egyetemes református egyházban, mint a hazai nagy társadalomban : találhattunk volna-e ez állásra megfelelőbb utódot, mint a hamvaiban is örökké áldott emlékű nagy férfiú nevének, eszméinek, törekvéseinek, az egyházi élet terén hozzá méltó vérszerinti és lélekszerinti örökösét. Ezeket meggondolva, Nagyméltóságodnak főgondnokká való megválasztatásában, annak minden körülményeiben az isteni gondviselésnek világos ujjmutatását látva, teljes bizodalommal állítjuk Nagyméltóságodat egyházkerületünk főgondnoki állásába, azon biztos reménységben és tudatban, hogy Nagyméltóságod a reá váró kötelességeket mindenkor lelkiismeretes buzgósággal teljesíteni fogja és vezérelni fog bennünket a békesség és nyugalom derűs napjaiban, amelylyekkel ajándékozzon meg bennünket a jó Isten minél nagyobb mértékben, a széles látkörü férfiú bölcsességével, megfontolásával, előrelátásával, a küzdelem nehéz napjaiban pedig, amelyeket távoztasson el tőlünk az Úr, de ha mégis bekövetkeznének, az elveihez és meggyőződéséhez törhetlenül ragaszkodó vezér igaz hithűségével és elszántságával. Hogy Nagyméltóságod erre mindig kész leend, arra elég bizonyítékot nyújtanak nekünk Nagyméltóságodnak Istentől adott fényes tehetségei és az élet küzdelmeiben megedződött tiszta, szilárd jelleme ; mindazon által, hogy erre Nagyméltóságod ünnepélyesen és nyilvánosan is lekötelezze magát, tisztelettel felhívom, hogy itt, az egyházkerület képviselete, a jelenlevő díszes közönség és Isten szent színe előtt tegye le a szokásos és törvényeink által megkívánt főgondnoki esküt, amihez kérjük Isten szent lelkének áldó kegyelmét éneklésünkben. Főgondnok beiktatás. Egyházkerületi fó'gondnokunk ünnepélyes beiktatása Pápán április hó 30-án valóban méltó volt úgy az ö kimagasló személyéhez és állásához, mint egy puritán református egyházkerület méltósága és komolyságához. Megérkezésekor az előző nap estélyén nem volt ugyan se bandérium, se diadalív, se ágyuszó, de volt igaz, lelkes üdvözlet. Városunk és vidékének lakossága, kiválóan természetesen a protestáns elem, igen nagy számban sereglett össze a fényes ünnepélyre. Egyházkerületi közgyűlésünk alkotó tagjai, néhány kivételével, mind megjelentek. De megjelent mindenik református egyházkerület is és pedig a küldöttség] tagok szokatlan nagy számával. Ép így voltak képviselve az ág. hitv. ev. egyházkerületek. Ezért a rendező bizottságnak nagyon derék munkát kellett végeznie az elszállásolás és bevonulás körűi. De elvégezte nagy körültekintéssel, teljes sikerrel. Érkezés és fogadtatás. Gróf Tisza István főgondnok hétfőn este érkezett meg. A városházán és sok magánházon már reggeltől kezdve nemzeti lobogók hirdették az örvendetes eseményt. A rendező-bizottság a fogadtatásra 70 díszes fogatot rendelt ki a vasúti állomásra. Sajnos, hogy az egész napon át tartó esőzés miatt a főgimnázium és a leánynevelő-intézet növendékei nem vonulhattak ki. Magára az érkezés és bevonulás idejére azonban már megállt az eső. A pályaudvaron Antal Gábor püspök meleg szeretet hangján üdvözölte a rendkívül szivesen fogadott főgondnokot, mikor hivatalos minőségében először érkezik a ref. egyház történetében oly nevezetes szerepet játszó Pápa városába. A főgondnok röviden pár szóval megköszönte az üdvözlést, kijelentvén, hogy főgondnoki hivatásának teljes buzgósággal iparkodni fog megfelelni. Ezután a vendégek kocsikra ültek s behajtattak a városba. Az első kocsin, Ihász Lajos négyes fogatán foglalt helyet Antal püspök és Tisza István, a következőkben : Bartók György erdélyi ref. püspök és Degenfeld József gróf tiszántúli főgondnok, Baksay Sándor dunamelléki ref. püspök és Ihász Lajos dunántúli ev. főfelügyelő, Scholtz Gusztáv bányai ev. püspök és Konkoly Thege Imre dunántúli ref. helyettes főgondnok, a további kocsikban Dókus Ernő, Radácsi György, báró Yay Elemér, Diosőfi József, báró Bánffy Endre, Sass Béla, gróf Teleki József, Szilassy Aladár, Kálmán Rudolf, gr. Teleki Ádám, Beöthy Zsolt, br. Kemény Pál, gróf Bethlen Balázs, Ödön és Pál, Domahidy Elemér, Sándor János, Bölönyi József, Beöthy László, Kováesy Sándor, Petri Elek, Sárközy Aurél, Halász Zsigmond, Hajós József, Géressi Kálmán, dr. Fischer Sándor, Révész Kálmán, Domány JánoB stb., akik részben mint a különböző protestáns egyházi testületek, részben mint főgondnokuuk személyes barátjai jöttek el Pápára. Az útvonalon, merre a 70 kocsi haladt, igen sok érdeklődő Jobb és megbízhatóbb ^MAGVAKAT^ olcsóbban senki sem ad, mint FAMAHÍ BÉIiA magkereskedése Budapest, Üllői-ut II. sz. Kálvin-tér mellett. Tessék árjegyzéket kérni