Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-14 / 15. szám

261 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 262 A református egyetemes konyent gyűlése. Kedden délelőtt kezdette meg a református egye­temes konvent gyűlését a Lónyai-utcai ref. főgimnázium dísztermében. Az első nap minden jelentősebb esemény nélkül múlott el. A különféle bizottságok megalakulá­sával, bizottsági elnök és előadók választásával telt el a délelőtt nagyobb része. Nagy örömet és meglepetést keltett Kun Bertalan­nak, a tiszáninneni egyházkerület püspökének s a kon­vent világi elnökének váratlan megjelénese. Ennek báró Bánffy Dezső és Antal Gábor is kifejezést adtak beszé­dükben. — Tisza István főgondnokunk is érezhette a konvent szeretetét. Percekig éljenezték, mikor a tárgya­lások során jelentette az elnökség, hogy beiktatása e hó 30-án lesz, s hogy arra a kerület meghívta a kon­­ventet is. Az ülés 10 óra után Kun Bertalan püspök, egyházi elnök szép, fennkölt szellemű imájával nyilt meg. Báró Bánffy Dezső, világi elnök üdvözli a jelen­levőket 8 örömének ad kifejezést afölött, hogy Kun Bertalan, noha az a hir volt felőle elterjedve, hogy betegsége miatt nem fog megjelenhetni, — mégis közöt­tünk van. Haeonló értelemben szólott Antal Gábor, üdvözölvén Kun Bertalant, aki ez évben tölti be életé­nek 90. évét. ő az a püspökünk, aki az összes eddigi ref. püspökök közül a legtovább, 40 és l/s évig viselte tisztét. Kívánja, hogy még sokáig viselhesse azt s e kívánságnak s a Kun iránti ragaszkodásának a konvent jegyzőkönyvben is kifejezést ad. Uj alakulás előtt állván, báró Bánffy Dezső fel­kéri a jegyzőkönyv ideiglenes vezetésére Sass Bélát és Molnár Bélát. Hegedűs Sándor dunántúli egyházker. főgondnok, Veress Ede, Borsos Benő konventi tagok elhunvta alkalmából a konvent őszinte részvétét jegyző­könyvileg fejezi ki. Sass Béla olvassa az egyházkerületek által az egyetemes konvent 1907 — 9. évi ciklusára megválasz­tott rendes és póttagok névsorát, mit a konvent igazol. Jelenti továbbá, hogy a beteg Kiss Áron helyett Dávid­­házy János, Bartók György helyett Kenessey Béla, a megjelenésben akadályozott Darányi Ignác főgondnok helyett pedig Szilassy Aladár jelentek meg. Jegyzőkül titkos szavazás utján megválasztattak : Sass Béla, Radácsi György, Segesdy Ferenc és Nagy Dezső. Ezután a szakbizottságok alakultak meg, a kongrua-, diakonia- és liturgia-ügyi, továbbá a debreceni bölcseleti fakultás tárgyában kiküldött bizottságok a régiben maradnak. Az egyetemes konvent rendes fegyelmi bírósága titkos szavazás utján a következőképpen alakul meg. Rendes tagok: Antal Gábor, dr. Bartók György, dr. Darányi Ignác, gróf Degenfeld József, Fejes István, Mezey Albert, Széli Kálmán, Molnár Béla, dr. Nagy Dezső, Radácsi György. Póttagok : Dóczy Imre, Szilády Áron, Czike Lajos, dr. Baksa Lajos, Deésy Gyula. Az egyetemes konvent rendkívüli fegyelmi bíró­ságát szintén titkos szavazás utján alakítja meg. Tagjaiul választotta: Szilády Áron, dr. Véosey Tamás, Baksay Sándor, dr. Darányi Ignác, dr. Nagy Dezső, Antal Gábor, gróf Tisza István, Molnár Béla, dr. Bartók György, Simó Lajos, Mezey Albert, Deésy Gyula, Kenessey Béla, Fejes István, báró Vay Béla, Radácsy György, Széli Kálmán, Sass Béla, grófDegen­­feld József, György Endre, Dóozy Imre, Dávidházy János, dr. Baksa Lajos konventi tagokat. Gróf Tisza István, Radácsi György és dr. Baksa Lajos, mint újonnan megválasztott konventi bírák le­tették az esküt. A dunántúli egyházkerület meghivja a konventet az e hó 30-án tartandó főgondnok-beiktatására. Ez al­kalmat ad a konventi tagoknak, hogy Tisza István fő­gondnok személyét lelkes ováoióban részesíthessék, — lelkesen éltetve Tiszát. Báró Bánffy Dezső elnök az ülést 20 percre fel­függeszti, mialatt a koventi tagok beiratkoznak a köz­jogi, közigazgatási, iskolaügyi, misszióügyi és tőkesegélyző bizottságokba. — Szünet után a bizottságok megala­kulását a konvent tudomásul veszi s az egyes bizott­ságok mindjárt be is jelentik elnöküket és előadójukat. Eszerint a közjogi bizottság elnöke lett: Darányi Ignác, előadója Nagy Dezső. A közigazgatási bizottság elnöke: Bartók György, előadója Mády Lajos. Az iskolaügyi bizottság elnöke : Antal Gábor, előadója Dóczy Imre. A misszióügyi bizottság elnöke: gróf Degenfeld József, előadója Dávidházy János. A tőkesegélyező bizottság elnöke: gróf Degenfeld József, előadója Széli Kálmán. Az egyet, tanügyi bizottság elnöke : Antal Gábor, elő­adója Dóczy Imre. A két protestáns egyház közös bizottságába be­választattak ref. részről: Baksay Sándor, dr. Darányi Ignác, Ádám Kálmán, Antal Gábor, gróf Tisza István, Molnár Béla, dr. Bartók György, báró Bánffy Dezső, Simó Lajos, Kun Bertalan, Meczner Béla, gróf Degen­­feld József, Széli Kálmán, Sass Béla, dr. Baksa Lajos. A közalapi végrehajtó-bizottság jelentését Kenessey Béla előadó olvasta fel. Közalapi adó 1905-ben az Öt egyházkerületre kivettetett 156.582-80 K. Ebből be­folyt 141.293-93 K. Hátralék tehát az öt egyházkerület részéről 15.288-87 K. A közalap vagyona az elmúlt év vagyonával szem­ben 53.350-72 koronával emelkedett. A Tokaji Bortermelő Társaság szállít Tokajból TOKAJI szamorodni bort 26 koronáért, 20 palack 0-7 literes 3 éves ládában bérmentve a megrendelő vasúti állomására.

Next

/
Oldalképek
Tartalom