Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1907-04-07 / 14. szám

247

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

248

Az egyház reformálásának szükségességéről.

Irta : Kálvin János. — Fordította : Ceglédi Sándor.

(Folytatás.)

A birodalom mostani állapotában szükséges, hogy téged, győzhetetlen Császár s kiváló Fejedelmek, különböző gondok tartsanak elfoglalva s az ügyek nagyszáma mindig új és új területekre szólítson s így bizonyos tekintetben ingadoznotok kell. De afelől legyetek bizonyosak, hogy ezt az egy feladatot minden munkátoknak elé kell tennetek. Tudom, hogy ennek a dolognak elintézése minő erőt, mily lelkesedést, odaadást és buzgóságot igényel. És biztosan tudom, hogy lesznek olyanok is, akik csodálkozni fognak, hogy ily kiváló s fényes tárggyal szemben én oly hideg maradok. De mit tegyek? Erősen érzem a dolog komolyságát és súlyát. Tehát legjobbnak látom, ha a dolgot egyszerűen, csillogó szavak nélkül terjesztem elélek, hogy azt ti is kellő tárgyilagossággal mérlegelhessétek. Először jusson eszetekbe az egyháznak jelen borzasztó nyomorúsága, mely még a kősziveket is könyörületre indítaná. Aztán jelenjék meg szemetek előtt tisztátalan alakja, a roppant romlás, melyet mindenki lát. Hát meddig tűritek, hogy Krisztus menyasszonya, mindnyájatok anyja ledöntve, lesújtva feküdjék? Hiszen a ti hitetekhez esd s kezetekben van az eszköz, mellyel felsegélhetitek. Aztán gondoljátok azt is el, hogy mennyivel nagyobb nyomor mutatkozik a jövőben ! Mert ama végső elmúlás sincs messze, ha a legnagyobb gyorsasággal útját ne állj átok. Krisztus ugyan olyan utón tartja meg egyházát, aminőn jónak látja emberi várakozás felett is ; azért beszélek hát, mert hogyha még egy kissé késtek, Németországban az egyháznak még formája sem marad meg. Tekintsetek szét! Hány jel mutat arra a romlásra, melyet nektek meg kell akadályoznotok s hány jel hirdeti annak közellétét? Ezek eléggé beszélnek, ha én hallgatok is.

Kell, hogy az ily jelek ne csak mostani megjelenésük által indítsanak meg bennünket, hanem figyelmeztessenek az Isten bosszuállásának elkövetkezésére is. Mikor Isten tisztelete ellen oly sok balhiedelemmel vétkeztek, azt annyi istentelen s rút babonával rontották meg, akkor Isten fenségét ádáz makacssággal sértik, az ő nevét megszentségtelenitik, és dicsőségét majd csaknem lábbal tapodják, sőt midőn az egész keresztyén világ nyilván bálványimádással van megfertőzve, akkor az emberek helyette saját teremtményeiket imádják. A babonaságnak ezer fajtája uralkodik, mely mind az ő nyílt kigúnyolása. Krisztus érdemét majdnem kitörölték az emberek leikéből s az üdvösségben vetett hitet róla üres s haszontalan ceremóniákra vitték át, a sakramentomokat nem kevésbbé istentelen fertőzés érte. A keresztséget sok toldalék rontja meg, a szent vacsora a gyalázat minden fajtájának eszköze : az egész vallás szinte az ellenkező alakra satnyult át. Ha mi hanyagok leszünk e bajok orvoslásában, Isten bizonyára nem feledi az ő dolgát. Mert aki azt mondja, hogy tiszteletén semmi módon nem enged csorbát ütni, hogyan tarthatná semminek, mikor azt aláássák, és ledöntik ? Az, aki minden nemzetet romlással fenyeget, mely között a prófécia elvesz, hogy engedné el büntetlenül, mikor közöttünk némelyek nyíltan s makacsulmegvetik a próféciát ? Aki az ő szent vacsoráján ejtett kis foltot oly szigorral büntette meg a korinthusiakban,

hogyan kegyelmezne nekünk, akik azt oly sok szentségtöréssel mocskoljuk be ? Aki minden prófétájának ajakán arról tesz bizonyságot, s azt fejezi ki nyíltan, hogy felfegyverkezik a bálványimádás ellen, hogy hagyná büntetlenül a bálványimádás annyi rettenetes faját mi közöttünk? S bizonyára nem is hagyja. Hisz látjuk, hogy fegyveres kézzel hajt, üldöz bennünket. A török háború minden figyelmet magára von, miden szivet rettegéssel tölt el. S joggal. Tanácskozások folynak az ellenállás eszközeiről. Ez is bizonyára bölcsen és szükségszerüleg történik. Mindenki azt kiáltja, hogy rendkívüli sietésre van szükség. Megvallom, hogy a sietés nem is lehet túlzott, csak e miatt azt, ami fő, az egyház reformálására vonatkozó tanácskozást ne mulaszszák el, vagy ne késleltessék. Mert már eddig is több volt a késlekedés az elégnél. Belől, bensőnkbe van zárva a török háború tárgya. Ha a háborút sikerrel akarjuk végbe vinni, előre ezt kell eltávolítanunk.

S ez oknál fogva valahányszor ezután oly beszédet hallotok, hogy az egyház reformálásának jelen ügyét el kell halasztani, elég idő lesz arra minden fontosabb ügy lebonyolítása után is, gondoljátok el, győzhetetlen Császár, s kiváló fejedelmek, hogy arról kell ám ily esetben határoznotok, hogy akartok-e birodalmat utóitokra hagyni, vagy nem ? De minek beszélek én az utódokról ? Hisz szemetek láttára megyen az, ami már félig leomlott, a végveszélybe. Ami minket illet, bármint esik is a dolog, Isten színe előtt az a tudat mindidig felemel, hogy az ő dicsőségét akartuk szolgálni, egyházának akartunk hasznára válni s hűségesen iparkodtunk azon munka végzésében, melyet annyira el is végeztünk, amennyire tőlünk telett. Lelkiismeretünk azt mondja, hogy minden törekvésünk, minden szorgalmunk csak ez egy dologra vonatkozott. Iparkodtunk is e vágyunkat világos bizonyítékokkal tanúsítani. És bizonyára, mikor érezzük, hogy e dologban Isten ügyét védtük s istápoltuk, erősen bízunk abban, hogy az ő munkáját támogatni fogja.

Egyébként akármi lesz is az eredmény, soh’sem bánjuk meg, hogy munkánkba kezdtünk, s folytattuk azt. Tanításunk mellett a Szentlélek hű és biztus tanú. Tudjuk, mondom, hogy amit prédikálunk, Istennek örök igazsága. Kívánjuk, amit kívánnunk is kell, hogy a mi szolgálatunk a világra hasznos legyen, de ezen eredmény Istentől, nem tőlünk függ. Ha azok részéről, kiknek használni akarunk, részben a makacságnak, részben a hálátlanságnak az lesz a következménye, hogy minden a legrosszabb fordulatot veszi, azt mondom, amit a keresztyén embernek illik mondania, s amit bizonyára magukévá tesznek mindazok, kik meg akarnak a szent hitvallásnak felelni: Meghalunk! De a halálban is győztesek leszünk, nem azért, mert a sírból jobb életre biztos utunk vezet, hanem mivel tudjuk, hogy vérünket mag gyanánt hintik el Isten most megvetett igazságának terjesztésére.

Vége.

Vegyes közlemények.

— Királyi kitüntetés. Nagy G-edeon diósjenői ref. lelkésznek, a drégelypalánki ref. egyházmegye nagyérdemű esperesének Ő Felsége, a király sok évi eredményes működése elismeréséül a Ferenc József rend lovagrendjét adományozta. A jól megérdemelt kitüntetéshez őszinte örömmel gratulálunk !