Dunántúli Protestáns Lap, 1907 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1907-03-24 / 12. szám
213 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 214 — Az erdélyi ev. ref. egyházkerület igazgatótanácsa kimondta, hogy a kolozsvári theologiai fakultás ötödik tanszékét, mely Molnár Albert halála óta üresen áll, legközelebb be fogja tölteni. — Adományok. Szatmárnémeti város 12.000 K-át adott az ottani ev. ref. felsőbb leányiskola internátusára, Miskolcz városa pedig 10.000 K segélyt szavazott meg a felsőbb leányiskola berendezési költségeire. — Protestáns világgyülés lesz Rómában május 22—23. napjain. Akik részt akarnak venni a gyűlésen, jelentkezzenek Viktor János elnöknél (Budapest, Hold-u. 17.). Az úti költség oda és vissza 105 K. — A Hit Temploma. Uj folyam. III. kötet. Egyházi beszédek, irta Könyves Tóth Kálmán. Szerző tulajdona. Ára 3 korona. A kötetben van 2 ádventi, 1 karácsonyi, J uj-évi, 3 farsangi, 3 böjti, 1 virágvasárnapi, 1 nagypénteki, 1 húsvéti, 1 bustvét utáni, 1 áldozócsütörtöki, 1 pünkösd előtti, 1 pünkösdi, 1 pünkösd utánni, 1 szántás idején való, 1 tavaszi, 1 nyári, 1 szüreti, 1 új kenyérre, 1 új borra és 5 közönséges prédikáció, összesen 29 beszéd. A jónevü szerzőnek ezen nagyobb részt maga által írt, kisebb részben pedig Spurgeon és Tolmage után készített prédikációit szívesen ajánljuk lelkésztársaink figyelmébe. — A répamag impregnálásáról. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület földmívelésügyi és növénytermesztő szakosztálya Kerpely Kálmán tanár elnök lésével ülést tartott, amelyen Rázsó Imre gazdasági akadémiai tanár tartott szakelőadást a répamag impregnálásáról és ennek gazdasági jelentőségéről. Az értekezletről szóló tudósítást részletesebben áttanulmányozva nekünk még volna néhány szavunk a tárgyhoz, mert mintha kis konkurrenciaizt éreznőnk ki a dologból. Az értekezleten ugyanis magkereskedők is vettek részt és pedig olyanok is, kiknél nem szerezhető be az impregnált répamag. Az értekezletnek olyan színezete volt, mintha azt a gazdák védelmére (?) tartották volna ! Szép és nemes szándék, de talán nem is volt rá szükség, mert az impregnált répamag, melyet Manthner Ödön budapesti magnagykereskedő hoz forgalomba, határozottan sokkal jobb a nem impregnáltnál. Az impregnált répamag 11 év óta elért sikereit nem lehet tudományos értekezletekkel kisebbíteni, mert azt ez ellen védi ezer meg ezer gazda, kiknél éveken át mindig jelesen vált be. — Életem Alkonyán c. a. Könyves Tóth Kálmán, Debreczen nagynevű lelkésze 10 beszélyt adott ki egy kötetben, melynek ára 3 korona. Könyves Tóth Kálmán neve jól ismert név nemcsak a szorosan vett egyházi irodalom terén, de általában a szépirodalom s az ifjúság erkölcsi irányítását, jelleme kiképzését célzó irodalom terén is. Az önsegély, Jellem, Kötelesség és Takarékosság c. Smiles nyomán készített munkái rendkívül értékes munkák. Ez a beszély-kötet méltán sorakozik melléjük s azért szívesen ajánljuk olvasóinknak. — A keresztyénség lényege címen ad ki Mészáros János ref. lelkész egy munkát. Az első kötet a) része, mely a Krisztust tárgyalja, mintegy 250 oldalon, körülbelül egy hónap múlva hagyja el a sajtót. E sorok írójának alkalma volt átolvasni e művet, s az a véleménye róla, hogy magyar egyházi iró tollából még alig jelent meg ebben hasonló munka e nemben. Hogy Krisztusnak ismerője lehessen, — egyházának lényegét nem dogmaszerüleg, hanem lélekben ismerje : ehhez minden papnak megbecsülhetetlen leend e könyv. S mivel egyházi beszédek alakjában tárgyalja mélységes thémáját kettős célt szolgál egyszerre : — a pap és a gyülekezet ismeretének bővítését, s mindkettő lelki életének intenzívebbé tételét. —• A most megjelenő első résznek az ára 4 K lesz, s megrendelhető a szerzőnél Zselicz-Kisfaludon, Somogym. — A madarak és fák napja címen 64 oldalra terjedő füzet jelent meg Vaday Józseftől. Ez a mű az Orsz. Állatvédő-egyesület pályázatán kívül álló anyagot adja meg a madarak és fák napja megtartásához. Tartalma: 1. A tanító teendője a programmkészítésnél. 2. Programmok mindenféle iskola számára. 3. Eredeti alkalmi versek es mondókák. 4 Kisebb és nagyobb (minden osztálybeli) tanulók beszédkéi, előadni valói a madarakról, fákról stb. Gyakorlati munka, mely az ünnepély előkészítésénél jó szolgálatot tesz. Ára 1 K (és a postadíj), Megrendelhető Vaday József ig.-t. címén ; Nagyváradon. — Magyar otthon. Elsőrangú penzió. Családok, házaspárok és magános urak részére. Elegánsan berendezett különbejáratu szobák. Rézágyak, fürdők, lift. Olcsó árak. Főherceg Sáudor utca 30. sz. Hivatalos rész. Pályázati hirdetés. Az amerikai református egyház (Reformed Church in the L. S. 1.) pittsburgi kerületébe tartozó magyar egyházmegye kebelében egy lelkészi állásra ezennel pályázat hirdettetik. Javadalom: 800 dollár készpénz, tisztességes lakás, és a szokásos stóla. A stóla a következőkben van megállapítva : esketés, temetés 5 dollár, keresztelés 2 dollár. Az útiköltség a missió hatóság által biztosítva vau. Pályázati kérvény, Rév. Alex. Csutoros 2854. 79. St. S. E. Cleveland, O. küldendő. A missió hatóság megbízásából: Csutoros Elek ________ _____________________ egyházmegyei elnök. Felelős szerkesztő és laptulajdonos : Kis József. Főmunkatárs : Faragó János. Kérje ing'ven és bérmentve magyar nyelvű, gazdagon Illusztrál* fő ár jegyzékemet, 3000-nél több rajzzal, mindennemű nikkel-, ezüstéa aranyórák, valamint mindennemű szolid arany és esüst áruk, hangszerek, aoélés bőráruk atb.-röl eredeti gyári árban. Nikkel remontoir óra ........................... K i.— System Roskopf patent óra ________ K 4.— Svijoi eredeti system Roskopf patent K 5.— Bejegyzett „Sas Roskopf" nikkel rem. K 7.— Ezüst remontoir óra „Glória* művel K 7.60 i Ezüst remontoir óra dnpla fedéllel... K 11.60 [Ébresztőóra K 2.90. Konyhaóra ..._K 3.— í Sohvrarzvraldl óra K 2.80. Kakákéra K 8.60 | Minden óráért I évi Írásbeli jótállás. — Nino«a kaskázat > Beoserélés megengedve, «agy a pénz vissza I kONRADJÁNOS Első óragyár és szétküldés! áruház, BrUx j ^ szám. (Csehország.) Ezernél több kiváló orvos és tanár ajánlja! 1904. St. Louis Grand Prix. Külföldi utazáson kérjen mindenütt Szt.-Lukácsfürdői Kristály - ásványvizet! A szénsavval teiltet hasznos ital éi vágyzavaroknál és emésztési nehézségeknél. A legtisztább és legegészségesebb asztali és bor viz. Hathatós szomj csillapító. — Vidékre és külföldre fuvardíj m elites szállítás. — Kérjen árjegyzést. — Szénsavtelítés nélküli töltés is rendelhető, mely hasonló eny-liesége folytán pótolja a francia Evian és St. Galmier vizeket. Szt.-Lukácsfürdő Kutvállalat Budán.